Gerincsérv gyógyítása
Hogyan lehet megelőzni a gerincsérv kialakulását?
Az porckorongsérv okáról szóló tudástár cikkből már tudod, hogy a porckorongsérv egy statikai eredetű betegség, mely legtöbbször azért alakul ki, mert valaki éveken, huzamosabb időn keresztül olyan helyzetben tölt időt, ahol a csigolyáinak elülső része közeledik egymáshoz, így a porckorong hátradomborodik a gerinccsatorna felé.
Nézzük meg kicsit alaposabban az egészséges, és a sérvet okozó helyzeteket.
Az egészséges pozícióban a medence kissé előre billen, a gerinc ágyéki szakasza homorú, lordotikus ívet alkot, ezáltal a csigolyák hátsó része kissé közelebb áll egymáshoz, ami védett helyzetet biztosít a porckorongoknak.
Üléskor viszont a medence hátrabillen, az ágyéki lordózis eltűnik, a csigolyák elülső része közeledik egymáshoz, így a porckorongra azonnal elkezdenek olyan erők hatni, melyek a gerinccsatorna felé komprimálják azt. Ha ez a tendencia hónapokig, évekig fennáll, akkor a porckorong sérvesedése igen valószínű.
A megelőzés a fentiek ismeretében kézenfekvő:
1. Soha többet ne menjünk be a munkahelyünkre, ne üljünk le az íróasztalunk mellé, mondjuk vissza az Internet előfizetésünket, és költözzünk be egy barlangba. Kétségkívül működő módszer lenne, bár jelen körülmények között vannak káros mellékhatásai.
2. A munkánk során, és ülő tevékenység közben is biztosítsuk az egészséges medence dőlésszöget, ezzel a természetes (fiziológiás) gerincgörbületeket, hogy a porckorongok terhelése természetes legyen.
Hogyan lehet megtenni mindezt?
Vagy úgy, hogy mi magunk ülünk előre billentett medencével, lordotikus gerinccel. Ez lenne a legjobb megoldás, ugyanis ilyenkor a saját hátizmaink ereje tartja fenn az ágyéki lordózist, a porckrongok védett helyzetét. A legnagyobb hátránya szintén ez: az embernek az állás, járás, jövés menés a természetes működése, így az ülés ilyen formájú elviselésére a hátizmaink pár perc után képtelenek, még akkor is, ha alapból edzettek vagyunk.
Használnunk kell tehát valamit, ami átveszi az izmok munkáját, vagy legalább is nagyon megkönnyíti azt.
Irodai munka végzése közben a legegyszerűbb megoldás, egy ékpárna használata.
Ha egy előre felé lejtő ék alakú párnát teszel magad alá, akkor a medencéd automatikusan előre fog billenni, és rögtön homorúbbá, lordotikusabbá válik a derekad, ami a helyes porckorong terhelés kulcsa. Ez az apró trükk a terhelés közel 75%-át leveszi a legsérülékenyebb L5-S1 porckorongodról, így sok fájdalommentes évet adhat a gerincednek.
Apróságnak tűnik, ugye?
Pedig nem az! A jelentősége hatalmas. Kb. annyira fontos, mint a futómű beállítás az autóknál. Ha nem úgy terheljük a rendszert, mint aminek az elviselésére az hivatott, akkor egy idő után valahol sérülni fog. A gerinc leggyengébb láncszeme a porckorong, így nálunk valószínűleg ez fog degenerálódni a leghamarabb… Ezt tudjuk kivédeni egy helyes ergonómiájú ülőhelyzettel, amit egy jó ékpárna közel tökéletesen biztosítani tud.
Sokan hengerpárnát, vagy McKenzie párnát ajánlanak a munkahelyi használtara, mi ezzel a Gerincszervízben nem értünk egyet!
Ha valaki belemerül a munkájába, akkor rövid idő után már nem az ülőpozíciójával foglalkozik, és előbb utóbb előre fog görnyedni. Ilyenkor az ember egy hengerrel a dereka mögött már semmivel nincs előrébb, mint rendesen, viszont az ékpárnán még előre dőlve is előre bille a medence, ami az ágyéki gerinc automatikus homorulatával, ergo a porckorongok tehermentesülésével jár.
(Valószínűleg ezért hintáznak a széken a gyerekek, ha hosszan kell ülniük: ők még érzékelik, hogy nem stimmel az előre görnyedt ülő pozíció, és ösztönösen korrigálnak, egészen addig, amíg a nagytudású felnőtt rájuk nem szól, hogy fejezzék be ezt a fajta öntudatlan korrekciót…)
Vannak, akik felfújható korong alakú párnát ajánlanak, a dinamikus ülést hangsúlyozva. Ez véleményem szerint nem a legjobb megoldás. Tény, jobb mozogva ülni, de a medencét nem billenti kellően a felfújt korong, tehát a porckorong sem kerül abba a védett helyzetben, mint az éken, előre billenő medencével. ( szerintem jobb statikusan ülni jól, mint mozogva rosszul) A legjobb megoldás persze a dinamikus ülés, és az ék alakú párna kombinációja lehet: létezik egy felfújható ékpárna. Ez a gerinc szempontjából főnyeremény lehet, ugyanis az ékpárna által kialakított medence dőlésszöget, és a dinamikus ülés előnyeit egyesíti magában.
Ha nem a munkahelyeden vagy, hanem pl. otthon tévézel, tegyük fel egy kanapéra, vagy süppedős fotelra rogysz le, akkor is veszélyben vannak a porckorongjaid. Ezekre az ülőalklamatosságokra érdemes egy bárhol kapható (Az IKEA-ban 990Ft-ért láttam ilyeneket) hengerpárnát helyezni. Ez a párna „beletolja a gerinc ágyéki szakaszát a lordózis állapotába, így ellazult pihenés közben is segíti a porckorongok természetes terhelésének a kialakulását.

Nem akarok ilyenekre költeni, de fáj a derekam, mit tehetek?
A gyógyítsd meg a porckorongsérved ingyenes emailtanfolyam egyik korai részében leírom, hogyan tudsz egyszerűen ékpárnát készíteni otthon, egy sima Tesco gazdaságos polifoamból… itt iratkozhatsz fel!
Ennyi lenne a sérv megelőzése?
Természetesen nem csak ennyi, de a porckorongokat romoló hosszú ülőhelyzet korrigálása alapvető fontosságú! Ha minden betartasz, amit be kell tartani – helyes emelés, helyes sportolás, helyes regenerálás- de a munkahelyeden napi nyolc órát egy korrigálatlan székben ülsz, akkor szinte biztos, hogy csak részeredményeket érhetsz el a sérved terápiájában. Ezért azt javasoljuk, hogy a sérved gyógyulásának elősegítéséhez mindenek előtt a munkahelyi székedet korrigáld! Ha ülő munkát végzel, mindenképp nagy segítség lesz. Ha sok időt töltesz Internet/ tévé előtt, akkor azokat az ülőalkalmatosságokat is érdemes átnézni, melyekben ezeket a tevékenységeket végzed!
Prevenció egyéb fontos lépéseiéről a további tudástár cikkekben olvashatsz.
Megnézem, hogy jelenleg milyen ékpárnák vannak a gerincbetegek boltjában!
Szeretném megnézni, milyen deréktámaszok vannak a gerincbetegek boltjában!
Milyen kezelések állnak rendelkezésre, és miért/miért nem működnek?
Pihentetés:
Szükséges rossz megoldás, amit -ha lehet- el kell kerülni, vagy a lehető legrövidebbre fogni. Régen nagyon dívott, hogy hosszú ágynyugalomra késztették a beteget. Ma ezt már a legtradicionálisabb terapeuták sem javasolják, mert már napok alatt is nagy mennyiségű izomtömeg veszik el azokból a mély, és a mély réteg alatti hátizmokból, melyek felelősek a sérült szegment stabilan tartásáért.
(ha volt eltörve valamelyik végtagod, akkor bizonyára emlékszel, milyen gyorsan fogyott el az izomtömeg a gipsz alatt…A sokkal kisebb, és kevésbé használt hátizmokban ez a folyamat még gyorsabban megy végbe)
Ha van rá mód –ill. amíg van rá mód- mozgatni kell a beteg területet…
A gyógyítsd meg a porckorongsérved emailprogramban leírom, hogy hogyan tudsz még egy akut fellángolás esetén is mozdulni úgy, hogy a leggyorsabban kihúzd magad a legkellemetlenebb fázisból.
Gyógyszerek, izomrelaxánsok, fájdalomcsillapítók:
Ha sérved van, főleg annak akut fellángolásakor alakul ki egy erős izomvédekezés a hátizmokban, melynek a szerepe az, hogy megóvja a további mozgástól a sérült szegmentet.
Ezzel az izomvédekezéssel a baj az, hogy nem csak védi a beteg szegmentumot, hanem egyben meg is akadályozza annak mozgását, így egy ördögi kör alakul ki: a feszes izom tulajdonképpen akadályozza a kimozdulást a fájó holtpontról, ettől fokozódik a fájdalom, ami tovább növeli az izomfeszültséget…
Az izom állandó spazmusa önmagában is további, helyi izomlázszerű fájdalmakat, és izomgyengülést okozhat.
Az izomrelaxánsok ezt a folyamatot oldják, a fájdalomcsillapítók a fájdalmat és a gyulladást csökkentik. Ez mind nagy előny a fenti ördögi kör megtörésében. Azonban tudni kell, hogy egyik sem oki szintű terápia, tartós eredményt nem lehet várni tőlük.
Helyi meleg:
Szintén az izomvédekezést, és a vele járó izom-anyagcsere zavarból eredő fájdalmat oldhatja egy kellemes melegkezelés. Nagymamáink ezért tettek vasalót, vagy meleg sószsákot a fájós derékra.
Ezen a ponton amúgy alaposan ellentmond a népi gyógyászat és a modern tudomány. A modern elmélet szerint a lokális meleg fokozhatja a gyulladást, ezért pl. sérves embereknek a legtöbb terapeuta sem a meleg vizet, sem a szaunát sem javasolja.
A Gerincszervíz véleménye szerint alapvetően nem a meleggel van baj, hiszen a bőrön, mély hátizmokon, a csigolya hosszú tövisnyúlványán, a csontos csigolyaíven, és a rögzítő szalagokon valószínűtlen, hogy a gyulladás helyéig „átérjen” a külső meleg, viszont pl. egy szaunában ellazult izmokkal görnyedten ülve tökéletesen tovább lehet terhelni egy sérült porckorongot, ami természetesen a gyulladás azonnali fokozódásával járhat.
Mi általában nem szeretjük betegeinket lebeszélni semmiről, így ha valaki úgy érzi, a szaunázna, vagy a gyógyvíz jót tesz neki, akkor bíztatjuk, hogy tegye, de javasoljuk, hogy vagy feküdjön le közben talpra húzott lábbal, vagy kiemelten figyeljen az ágyéki lordózis kialakítására akár szaunában akár gyógyvízben szeretne pihenni.
A meleg kellemes lehet, enyhülést hozhat, de oki szinten természetesen nem várhatunk tőle eredményt.
Masszázs:
Szintén a sérült szegmentet reflexesen rögzítő kóros izomvédekezést ütheti ki, ami jó, hiszen könnyebbé teszi a csigolyák mozgását, de nem oki szintű terápia, ui.a porckoronghoz nem fér hozzá. A Gerincszervízben is használjuk egy speciális manuálterápia első lépéseként.
Fizikai tréning, gyógytorna:
Ezalatt általában a hát, és hasizom erősítést értik. Először elmondom a hivatalos verziót, utána a Gerincszervíz véleményt.
1) A sérült szegmentet rögzítő izmok megerősödése tehermentesíti a sérült porckorongokat, így a tünetek enyhítője lehet. Jelenleg a degeneratív eredetű, műtétet nem igénylő derékfájások leghatékonyabb konzervatív terápiás formájának tartott eljárás a céltudatos gyógytorna. Egy valóban jó gyógytornásszal általában ez a terápiás forma meg is hozza a várt enyhülést. Műtét utána rehabilitáció alapvető eszköze.
2) A Gerincszervízben mi is mozgással gyógyítunk, de a hagyományos gyógytorna fenti jó tulajdonságai ellenére mégis alapvetően más álláspontot képviselünk. Szerintünk a fájdalom fázisában, sőt, még valamivel az után sem szabad az izmokat úgy erősíteni, ahogy ezt ma ezt a gyógytornászok többsége ajánlja. Úgy tapasztaltuk, hogy egy koncentrikus erősítés nem csak a stabilitást, hanem a kompressziót is fokozza a csigolya közti ízületben, így egyenesen ronthat a helyzeten. Ha valakinek a sérv gyógytornája fájdalmas, akkor az minden bizonnyal ennek a jelenségnek köszönhető.
A Gerincszervízben azt gondoljuk, hogy nem szabad túl korán izmokat erősíteni egy sérv, -vagy bármilyen okból sérült szegment- körül. Legalább is nem úgy, ahogy ezt ma erőltetik. Elvünk szerint céltudatos megközelítéssel először a porckorongot kell a lehető legjobban regenerálni, helyreállítani – ezzel párhuzamosan a stabilitást is növelve- de nem azzal a koncentrikus izomműködéssel, mely további kompressziót okozva esetleg irritálja a sérült területet, hanem kizárólag a dekompresszió elvét betartva mozgatva a csigolyatesteket. Ez a gondolkodásmód egy egész más úton, de szintén hatékonyan fokozza a szegment stabilitását! Erről a legtöbbször gyors javulást hozó, egyszerű módszerről a Gyógyítsd meg a porckorongsérved leckékben vagy a Gerincszervíz menüpontban bővebben olvashatsz.
Fogyás:
Mindenképp jót tesz, ha kisebb súly nehezedik a kisízületekre. Extrém esetektől eltekintve ritka, hogy kizárólag a súlyon múljon az eredmény, de a jelentősége nem elhanyagolható… És nem csak a porckorongoknak.
Letenni a cigarettát:
A porckorongnak nincs önálló vérellátása, a tápanyagokat az alattuk és felettük lévő csigolyatestek zárólemezén keresztül nyerik. Érdekes, ugye? Egy lágy szövet, ami tulajdonképpen a csontból táplálkozik. Ezen csontoknak sem túl jó a vérellátása, ha ezt a cigivel még jobban megnyirbálja az ember, az biztosan nem tesz jót a porckorongok tápanyagellátásának..
Sport:
Erről külön cikk szól. Elolvashatod itt.
Műtét:
A Gerincszervízben általában a páciensek célja a műtét elkerülése, vagy megismétlésének elkerülése, de be kell látnunk, a kiboltosult porckorongdarab kimetszése elvitathatatlanul hatékony módja fájdalom megszüntetésének.
Csontkovács:
Ilyen elnevezésű terapeuta Magyarországon ELVILEG nincs is. A jellegzetes roppanó hangot kiadó, úgynevezett manipulációs kezelés végézésére ma kizárólag valamelyik Orvosi Egyetem kétéves posztgraduális képzésén részt vett orvosok vagy gyógytornászok jogosultak, viszont ők minden bizonnyal nem csontkovácsnak, hanem manuálterapeutának fogják magukat nevezni.
Egy csontkovács „nagy csodákat” tehet az ízületi tokbecsípődésekkel, de rettenetesen veszélyes egy sérv esetén. (Attól függetlenül, milyen legendák terjednek a sérvet egy mozdulattal helyretevő csontkovácsokról. Ilyen természetesen nincsen, ezekben az esetekben nem a sérv okozta a tünetet.)
Egy sérült porckorongot nagy erejű, és hirtelen rotációs mozgásokkal terhelni veszélyes, így nagyon fontos, hogy csak ORVOS végzettségű terapeuta kezébe adjuk a gerincünket, aki kellő anatómiai tudással felvértezve biztosan tudja, hogy melyik mozdulatával mit okoz. Míg a legtöbb kezelési forma legnagyobb hibája maximum az lehet, hogy nem működik, addig csontkovácsként egy jó szándékú dilettáns helyrehozhatatlan károkat okozhat, amit nem éri meg kockáztatni.
A "csontkovácsolás" hatásmechanizmusáról itt, vagy az ingyenes gyógyítsd meg az porckorongsérved email tanfolyamon olvashatsz.
Telefonos bejelentkezés hozzám a gerincszervízbe
(A képre kattintva bővebb infót kaphat arról, hogy mit csinálunk másképp a Gerincszervízben.)
A gyors és végleges megoldás: gyógyítsd meg a porckorongsérved könyv
Lehet, hogy ha egy hónapja olvassa el ezt a könyvet, akkor már jobban lenne?
Már elérhető Bene Máté Zoltán könyve, melyből megtudhatja, miért nem gyógyulnak a sérvek, és mit kell másképp tennie, hogy elnidulhasson a gyógyulás útján!
Kattintson IDE a bővebb információért!

Iratkozz fel Bene Máté Zoltán "Gyógyítsd meg a porckorongsérved" c. ingyenes e-mail tanfolyamára, melyben megosztjuk Veled azokat az ismereteket, amiket egy sérves embernek mindenképp tudnia kell, ha a valódi gyógyulás útjára akar lépni!
A leckékben található ismereteket azonnal használhatod
● gerinced állapotának javítására,
● fájdalmaid csökkentésére,
● az állapotod rosszabbodásának megelőzésére.
A leckék segítségükkel hatékonyabbá teheted a kezeléseket, melyeken épp részt veszel, és választ kaphatsz a porckorongsérvvel kapcsolatos összes kérdésedre!




Tisztelt Bene Máté Úr!
Feliratkozásom után megkaptam egy emailt, majd próbáltam tovább lépni, hogy az ingyenes email tanfolyam anyagát megismerhessem. Ez sajnos nem sikerült. Valószínű bennem van a hiba?
Köszönettel egy kiegyenesedett lordozisú /több évtizede történt első ízben a diagnózis/ 68 éves nő
Tisztelt Téglássyné Őszy Ágnes!
Köszönöm a visszajelzést, és különösen köszönöm, hogy vállalja a nevét a blogon!
Nem minden rendben! Az email tanfolyam anyagát leckénként fog érkezni a postafiókjába, két-három naponta.
Amikor csináltuk a programozóval, úgy voltunk vele, hogy kevesen olvasnának el ennyi anyagot egyszerre, de kisebb egymásra épülő lépésenként fogyaszthatóbb a tartalom.
Remélem legkésőbb holnapután megérkezik az első lecke, ha akkor is gond lenne, kérem jelezze, és megoldjuk a kérdést!
Tisztelettel:
bene máté
Tisztelt Bede Máté,
Frissen diagnosztizált gerincsérvemmel éppen a neurológus által javasolt 10 napos ágynyugalmamat töltöm. Korábbi derékfájdalom alkalmával gondolkoztunk térdeplőszék vásárlásán, lévén ülőmunkát végzek, de "sajnos" a derékfájás túl hamar véget ért akkor. Érdeklődnék, javasolja-e a térdeplőszék használatát. Mivel a térdeplőszéknek nincs támlája, nem fárasztja-e a derekat túlzottan, ha napi 8 órát tölt az ember rajta?
Köszönettel,
P.A
Tisztelt P.A.!
Az a jó ezekkel a “billentett ülésekkel”, hogy csak egy tisztességesebb ülőhelyzetet alakítanak ki, hanem az egyenes üléshez szükséges izommunka mértékét is lecsökkentik.
Azzal, hogy az ember medencéje előre billen ( magyarul pucsít) a gerinc görbületei könnyebben megtartják magukat, mert a helyzet statikája egész jól kiegyensúlyozott helyzetben áll.
Persze ettől függetlenül egy idő után természetesen tényleg fárasztja az ember hátát, ez elkerülhetetlen. Ezért szoktam inkább az ékpárnát javasolni, ami egy hengerpárnával kombinálva már ezt a fajta izommunkát is leveszi az ember “gerincéről”
Üdvözlettel:
m.
Tisztelt Bene Úr!Kerle Tibor,frissen regisztrált(betege)vagyok.Néhány éve borzalmas lábfájdalmam során megállapították a porckorong sérvet CT-vel.Három epidurális kezelést kaptam.Csak nagyon lassan épültek vissza a lábamra az izmok.A derekam azóta is fáj.Időjárástól függően!Ma például eszméletlenül fáj a derekam,kenegetem!!!Persze ez csak rövid hatású.A kérdésem az lenne;hogy mivel nagyon kevés időm van magamra,ez a fájdalmas állapot javulhat-e,akár kis időráfordítással is?Előre is köszönöm a válaszát.Üdvözlettel;Tibor.
Tisztelt Kerle Úr!
Korrekt leszek: kis időráfordítással biztosan nem fog javulni… ( hacsak nem elégszik meg az átmenetileg ható tüneti kezelésekkel, melyek egész “gyorsan megvannak”)
Az ilyen szintű sérvek kezeléséhez kb. napi 20 perc mozgás, és az ergonómiára való odafigyelés szükséges.
Amúgy teljesen megértem a helyzetét. Az ember a mai hajszában szinte lehetetlen, hogy magára is szánjon időt.
De egy dolgot látni kell, és felelős döntést kell honi: az ember vagy megoldja addig, amíg lehet, vagy megoldja sokkal rosszabb helyzetben akkor, amikor nincs más választás…
Elnézést, ha károgó voltam, de a tapasztalatom egyértelműen azt mutatja, hogy ez a könyörtelen valóság.
Tisztelettel:
máté
Tisztelt Bene Úr!Köszönöm válaszlevelét.Természetesen 20 percet tudok magamra fordítani,és fogok is ha ehhez megkapom a pontos instrukciókat.Tavasszal meg fogom keresni önt.Addig is megfogadom az emailokban leírtakat.Mégegyszer köszönöm.Üdv;Tibor
Tisztelt Bene Máté Zoltán! Én egy nehez fizikai munkát végző ember vagyok ami sok hajladozást és emelést igenyel. A hobim is eleget meg terhelo a gerincemnek a terepmotorozasrol van szo ,a tavaj nyár kőzepén kezdtek a tünetek jelentkezni , én a motorazásat gyaniton mivel hogy ráz és ereztem hogy ütés érte a farokcsontomat azota is fajdogál és az ágyékcsigojám also reszeből sugárzo fájdalmat érzek , kb oan két honapja meg támadta zavarja a a széklet üritést és végbéltáji fájdalmaim vannak ,orvos nál voltam egyelore csak gyulladás csokentö és izomlazitot irt fel .A kérdesem az hogy mi okozhasa_ talan porckorong sérv, vagy csak alakuloban van ,megsérült a motorzás jovoltábol , nagyobb is lehet a baj ,mütétre merni sem gondolok . A doktor nem utalt CT re csak rontgen felvetelre . gondolom a CT vel nagyobb az esély a porckorongsérv kimutatására . Elore is köszönöm valaszodat .
Tisztelt Pakular Hunor!
Igen, a sérvet képileg CT-vel és MRI-vel lehet kimutatni, de enélkül is megmondható bizonyos tesztekkel és a tünetek jelleg alapján.
A székletürítési fájdalom oka sok minden lehet, de ha a sérv okozza, akkor érdemes komolyan venni a problémát, és visszamenni az orvosodhoz, mert arra utal, hogy a sérv erősen nyomja az L4 ideget, ami sürgős terápiát igényel!
Üdv:
m