Szeretnél véget vetni a sikertelen porckorong kezelések sorozatának?

Akkor érdemes öt percet szánnod ennek az oldalnak a végigolvasására!

Ma a porckorongsérves emberek egy tipikus utat járnak végig:

  • check
    Amikor még csak kezdődik a baj, egy tipikus “egyszerű lumbágó” diagnózissal rálegyintenek a problémára – pedig ez az az előjel, ahol könnyű lenne hatékonyan beavatkozni.
  • check
    Az első sérves tünetek megjelenésekor hiába érzed, hogy ez most komolyabb gond, mint a szokásos becsípődések, legtöbbször csak hónapokkal az első orvoshoz fordulás, és a felerősödött tünetek, a lábba sugárzó fájdalom után derül ki, hogy porckorongsérvről van szó.
  • check
    Betegként az ember ide – oda furdul, és rengetegen mondanak egymásnak szöges ellentétben álló dolgokat. Sok kezelésre írják ki az embert, melyekről évtizedek óta tudjuk, hogy döntően a tüneteket kezelik, és érzi az ember, hogy ami történik, valahogy nem az igazi…
  • check
    Sokszor a műtét lehetősége is közeleg, ami a betegtársak elmondásaiból kiindulva nem sok jóval kecsegtet…

A betegek többsége mindent megtesz, mindent kipróbál, ennek ellenére az állapotuk gyakran mégis csak átmenetileg lesz jobb, vagy éppen romlik…


Ez az az állapot, amin szeretnék egy pontos kapaszkodóval, térképpel, és megoldással segíteni minden érintett embernek!

Szerencsére a porckorongsérv talán az egyik legegyszerűbb betegség, a megelőzésének és a kezelésének egyszerű szabályai vannak.

Ezeket a szabályokat betartva drámai mértékben nő meg a gyógyulás esélye, csak éppen ezeket a tudnivalókat a futószalagkezeléseken nem mindig osztják meg a betegekkel.


Problémát jelent az is, hogy 1987 óta a tudomány olyan szinten fejlődött fel a gerincbetegségek terápiáját illető ismeretek tekintetében, amit az oktatásunk nem volt képes követni, ezért sokszor előfordul, hogy régi ismeterek szerint kezelnek betegeket. Ez nem rossz, de közel nem olyan hatékony, mintha arra építenénk, amit most tudunk.


Az Autodekompressziós terápián résztvevő betegeink többsége rettentő boldog volt, amikor végre részletesen elmagyaráztuk, mi az oka a problémának, mit lehet tenni ellene, mit szabad csinálni, és mit érdemes elkerülni vele.


Máig hatalmas élmény látni, hogyan csillan fel a szemük, amikor megtudják, és a rövid magyarázatunk után saját szemükkel is belátják, hogy van egy olyan módszer, ami a porckorongsérv okát képes kezelni, és nem csak a tüneteket, és ezzel hamarosan megszabadulhatnak a fájdalmaiktól.


Az is nagyon jó érzés, amikor az ember rádöbben, hogy a gyógyulása utána a legtöbb sportot, hobbit, tevékenységet – sokszor a felesleges és teljesen tudománytalan ijesztgetések ellenére – változatlanul, vagy pár apró módosítást betartva nyugodtan gyakorolhat tovább.


Sajnos a rendelésünkre nem jöhet el mindenki, ezért már régóta terveztem, hogy ezeket az információkat modern oktatóanyag formájában megosztom mindenkivel


A jó hírem az, hogy ez az anyag már elérhető…


Gyógyítsd meg a porckorongsérved!

Elektronikus oktatócsomag

Ebben az elektronikus oktatócsomagomban érthető nyelven leírok és megmutatok mindent, amit egy gerincbeteg embernek tudnia kell, a sérv okaitól kezdve egy olyan terápiás tervig, mellyel az ember az eü. ellátás mellett otthon elkezdheti a gerincének karbantartását!

Az anyagból megtudhatod a választ a Téged érdeklő kérdésekre:

Sok év terápiás munka után pontosan tudom, hogy mik azok a dolgok, amire kíváncsi leszel:

  • check
    Mit jelent a gerincsérv pontosan, mi okozza, milyen rizikói, következményei vannak ennek a gerincbetegségnek?
  • check
    Mivel lehet elkerülni sérv kialakulását, rosszabbodását, műtét utáni ismételt kiújulását?
  • check
    Mikor kell feltétlen műtét, és mikor csak otromba ijesztgetés a „ha okoskodik, akkor jöjjön vissza, majd ha lebénult” jellegű kommunikáció.
  • check
    Hogyan tudsz úgy ülni, állni, és méregdrága matrac nélkül is úgy aludni, hogy az kényelmes és egészséges legyen számára!
  • check
    Mit diagnosztizálnak gyakran félre a sérveseknél, azaz mit érezel akkor, amikor a látszat ellenére nem a sérv fáj…
  • check
    Miért nem működtek az eddigi kezeléseid, és mit kell tenned, hogy ezek hirtelen elkezdjenek hatásosnak lenni?
  • check
    Mit kell tened, hogy megvédd a gyermekeid gerincét azoktól a gerincbetegségektől, melyek menetrendszerűen érintik a mai fiatalokat?
  • check
    Mit kell tenned, hogy javulásnak induljon a gerinced? Az oktatóanyagban bemutatom azt az autodekompresszós mozgásprogramot, mellyel el tudod kezdeni a sérvedet centralizálni – helyreállítani. Aztán megmutatom azt is, hogy a sérv centralizálása miért nem elég a tartós eredményhez, és mi az, ami még fontosabb ahhoz, hogy az eredmény tartós legyen, a probléma ne újuljon ki, sem a korábbi, sem új területeken. ( sajnos ma még ez is elég gyakori jelenség)
  • check
    Miért újul ki a nyaki sérv sokszor a derékban és viszont, hogyan függnek össze a gerincproblémák, és a láb boltozatai? Hogyan érdemes korrigálni a cipő belsejét.

Az anyag egy írásos részből, és egy tematikus, több, mint egy órányi videót tartalmazó videótárból áll.

Aki megrendeli az anyagot belépést nyer az itt fent látható TAGOK című zárt oldalhoz, ahol folyamatosan frissülő információk találhatók. Ez azért hasznos, mert a gerincre vonatkozó tudományos kutatások elképesztő tempóban fejlődnek, így bár az anyag szerinem világ szinten is nagyon modern – 2016-os a legújabb kutatás, amire a korrekciós technikák építenek - a tartalmát folyamatosan igyekszem frissíteni és naprakészen tartani.

Miért más ez az oktatóanyag, mint a többi lehetőség?

Ha végigolvastad a porckorong.hu anyagait, vagy láttad pár videómat, akkor tudod, milyen érthetően, és milyen szemlélettel törekszem a porckorongsérves emberek tájékoztatására. Az oktatóanyag hasonló stílusban, és tömény céltudatossággal törekszik a segítségedre sietni. Azt gondolom, hogy ma egy gerincsérves embernek a rájuk zúduló ellentmondó, és sokszor érdekorientált információk káoszában elsősorban TUDÁSRA van szüksége a gyógyulásához, és ezt a program nagyon új, és nagyon lényeglátóbb és gyakorlatias módon adja meg.

Mi ez az autodekompressziós terápia?

Egyetemista koromban egy sportbaleset ért, aminek következtében súlyos nyaki porckorongsérvem alakult ki. A fejemet alig tudtam mozdítani, és a tricepszem olyan szinten elgyengült, hogy már a karom felemelése is nehezemre esett. Ebben az állapotban az idegsebész azt mondta, hogy biztos, hogy meg kell műteni gerincemet.

Ráébredtem, hogy hacsak saját magam nem találok ki valamit, akkor ennek nagyon rossz vége lesz számomra… Napokra bevetettem magam az akkor a Szentkirályi utcában lévő egészségügyi könyvtárba, és addig bújtam a szakirodalmat, míg fejben összeraktam a megoldást. Három hét múlva megszűntek a tüneteim, gyakorlatilag szabadon tudtam mozgatni a fejemet. Négy hónappal később már jógázni jártam, egy évvel később jógaoktató lettem. Most, lassan 15 év elteltével porckorongsérves emberek ezrei köszönhetik a gyógyulásukat a rendszeremnek, 26 orvos és gyógytornász-fizioterapeuta kolléga kezel gerincsérves betegeket az autodekompresszió módszerével, és nagyon jó érzés, hogy már az „unokáim” sikersztorijait olvasom.

Azóta is fanatikusan törekszem a sérves emberek informálására, és a működő terápiás forma elterjesztésére. Rendszeresen adok elő kollégáimnak szóló szakmacsoportos képzéseken kórházakban és egyetemek továbbképzésein, tanítom és terjesztem a módszerem. Ennek részként került sor arra is, hogy elkészítsük a “Porckorongsérv – gyógyítsd meg autodekompresszióval!” című oktatóanyagot, mely minden olyan tudnivalót tartalmaz, amit szerintem a sérves embereknek feltétlenül tudniuk kell(ene) a gyógyulásukhoz!

Miért érdemes rendelned?

Azt gondolom, hogy rengeteg bajtól meg tud óvni ez az anyag. Szerencsére egyre kevesebb a flegma, ijesztgető szakember, de még most is rengeteg felesleges drámakeltésbe fut bele egy gerincsérves ember. Az internet tele van téves információkkal, kétes végzettségű „szakemberek” üzeneteivel. Az oktatóanyag egy pontos, letisztult, tudományos, de egyben nagyon gyakorlatias kiutat mutat a problémából, és nagyon sok bizonytalanságot eloszlat.

Azt gondolom, hogy az egészséget nem lehet pénzben mérni, de ha kiszámolod, hogy, mennyibe került eddig a porckorongsérved, akkor lehet, hogy egy ijesztő számot kapsz. Azt gondolom, hogy ez az anyag nagyon sok kiesett munkaórát, a hosszadalmas kezelésekre kivett fizetés nélküli szabadságot, zsebbe csúsztatott borítékot, és sok fájdalomcsillapító borsos árát tudja megspórolni… De a lényeg nem ez. A lényeg számomra az, hogy sose kelljen olyan helyzetbe kerülni, hogy nem tudsz kivenni egy ásványvizes rekeszt a kocsi csomagtartójából.

A „Gyógyítsd meg autodekompresszióval!” anyagban bemutatott korrekciós mozgásprogram nagyon nagy segítséget adhat ahhoz, hogy javulásnak indulhasson a gerinced állapota, ami reményeim szerint szükségtelenné teheti a fenti kiadásokat és fájdalmak jó részét.

Ha téged is érdekel a módszer, amivel már holnap a kezedbe veheted a gerinced egészségét, rendeld meg a “Gyógyítsd meg a porckorongsérved” című elektronikus oktatócsomagot 9970 Ft-ért.

Gyógyítsd meg a porckorongsérved autodekompresszióval - Elektronikus oktatócsomag 9 970 Ft
Legalább egy terméket rendelnie kell!
Bruttó végösszeg:
0 Ft

Megrendelő adatai

Kötelezően kitöltendő mező!
Kötelezően kitöltendő mező!
Kötelezően kitöltendő mező!
Kötelezően kitöltendő mező!

Számlázási adatok

Kötelezően kitöltendő mező!
Kötelezően kitöltendő mező!
Kötelezően kitöltendő mező!
Kötelezően kitöltendő mező!
Fogadd el a vásárlási feltételeket!

Mi történik, ha kitöltöd a megrendelési űrlapot?

A rendelése után küldök Neked egy megerősítő emailt, amiben ellenőrizzük a megadott adatokat, és megadom a bankszálaszámot, ahová átutalhatod az "Gyógyítsd meg autodekompresszióval" példányodnak az árát. Amint megérkezett az utalásod, két munkanapon belül az email fiókodba továbbítjuk a hozzáférési adatokat és a számlát.

Mi lesz az anyagban?

  • check
    Minden információ, amit egy porckorongsérves embernek tudnia kell annak érdekében, hogy megállítsa a folyamat rosszabbodását, köztük egy sor olyan is, ami ma még nem szerepel az orvosok és a gyógytornászok egyetemi – főiskolai képzésének anyagában.
  • check
    A sérv emberi nyelven megfogalmazott elméleti háttere. Ennek az elolvasása után pontosan tudni fogod, mit szabad, és mit nem szabad csinálniod a sérveddel, legyen az házimunka, vagy versenysport.
  • check
    Azt, hogy mi minden társul egy sérvhez, amivel nem nagyon foglalkoznak – pedig nagyon kéne, mert a kiújulások megelőzése ezeken a tényezőkön múlik.
  • check
    Az a biztonságos, és oki szintű önkezelés módszer – az autodekompressziós gyakorlatsor – amivel egyszerre tudod centralizálni a kiboltosult porckorongrészt, és visszakapcsolni / újraprogramozni a stabilizáló izomfűzőt, hogy ezzel elindulhasson a gyógyulás.

Mi van, ha nem azt kapom, amire számítok?

A célom itt a porckorong.hu-n az, hogy mindenki gerince egészséges lehessen, és ebben annyit segítsünk, amennyit csak lehet, így ha az anyag elolvasása után úgy érzed, hogy nem azt adtam Neked, amire számítottál, akkor megköszönöm, hogy adtál egy lehetőséget a „Gyógyítsd meg a porckorongsérvedet autodekompresszióval !” anyagnak, és minden kekeckedés nélkül visszautalom Neked az árát!

Ⓒ 2019 | Porckorong.hu | Bene Máté Zoltán
Adatkezelés tájékoztató | ÁSZF