Kérdések és válaszok 3.

porckorongsérv

Ebben a topicban a blogolvasók kérdéseire igyekszem mihamarabb válaszolni!

0 Shares

“Kérdések és válaszok 3.” bejegyzéshez 118 hozzászólás

  1. Andi tette fel a következő kérdést a kérdések és válaszok II. topicban:

    “Kedves Máté!
    Ma lett meg a CT eredmény:L.II. résben mérs. fokú körkörös protrusio, mely jobb oldaon a lat.recessusban kifejezettebb, itt a durazsákon benyomatot okoz. L.IV. részben kis fokú protrusio, és mérsékelt fokú spondylarhrosis.”

    Ettől a lelettől hála istennek önmagában nagyon még nem kell elkeseredni…:)

    39 éves vagyok. 3 és 5 éves fiúgyermekeim vannak, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak a “betegség” luxusát!!! 6 éve csak Spinningre járok és időnként lemegyek a konditerembe és rohanok 1 órán át az elliptikus tréneren (kar használata nélkül). 3 éve kínlódok a hátfájással, kb 7 hete nem tudtam felkelni, nagyon megijedtem, a manuálterapeuta javaslatára elkezdtem Pilatesre járni.

    39 évesen alapvetően senkinek sem jó, ha fáj a háta gyermek ide vagy oda. A spinning Neked nem a legszerencsésebb sport. Állandóan görnyedve erőt kifejteni szinte csapás azoknak a porckorongoknak, melyek a Te esetedben sérültek egy kicsit. Ennek a miértjéről bővebben olvashatsz a http://www.porckorong.hu tudástárában a sérv okai c. bejegyzésben.

    Kérdésem a sporttal kapcsolatban: hegyi kerékpároztam a gyerekek előtt rendszeresen és ezt szeretnénk folytatni. Vagy én viszem a kicsit gyerekülésben vagy a nagyobbat húzom egy rúddal a bicóm után csatlakoztatva, melyik a kevésbé rossz megoldás?

    Nincs nagy különbség. Mindkettő egyformán rossz, de látom ez a hegyi biciklizés nagy szerelem, ezért erről semmiképp sem javaslom, hogy lemondj. Inkább a hétköznapi életben, az ülő munka közben kell odafigyelni,az sokkal-sokkal többet számít, mint a bringázás. Ha a túrák után megycsinálsz egy McKenzie-s homorító sorozatot, azzal gyakorlatilag kompenzáltad, amit ártottál a porckorongjaidnak.

    “Pilates, antigravity torna, fitt ball, spinning, elliptikus tréner, melyikkel nem okozok gondot magamnak?”

    A pilates teljesen jó, az antigravity tornát nem ismerem de igen jól hangzik- utána nézek- a fit ball – hacsak nem képzetlen az edző nagyon jó lehet, az elliptikus tréner teljesen jó, a spinning dráma…

    Mindenképpen szeretném elkerülni a sérvet!!!!!! Itthon is elkezdenék tornázni, ha tudnám, hogy mivel teszek jót a hátamnak és az alakomnak is haszna válna belőle.

    A legtöbb sport jelenleg jót tesz Neked! Minden olyan mozdulatot végezhetsz, ahol nem hajolsz előre, és nem csavarodsz előre hajolva.
    Akár még kondizhatsz is, ha ezeket betartod.

    “Mennyi igaz az ezoterikus megközelítésben, hogy a hátunkon cipeljük a terheket?, javasolsz meditációt?”

    Majdnem az összes gerincbeteg embernek van vmi lelki gubanca – rossz munkahely, párkapcsolati krízisek, szanaszét unt de elkerülhetetlen(nek vélt) élethelyzetek melyek fokozzák a stresszt. Ha a stressz fokozódik, akkor nő a kompresszió a csigolya közti ízületben, romlik a tartás, ettől tovább fokozdik az izomkompresszió, és máris benne vagyunk egy ördögi körben, ami egyenesen vezet a gerincbajokhoz. DE!!!! A meditációtól szerintem semmi nem fog elmúli…Ellenben azoknak az élethelyzeteknek a cselekvés szintű megoldásával, melyek fokozzák az ember stressz szintjét, már igen…Erre a legtöbbször egy kommunikációs tréning lehet a megoldás, de erről majd írok egy külöm blogbejegyzésben…

    “Megvettem a Skechers Shape Ups cipőjét, remélem nem nagyon nyúltam mellé, MBT-re nem volt pénzem.”

    Az MBT nagyon jó, de nagyon drága…Hasonló gördülő talpas cipőket már lehetett kapni az auchanban 5900-Ft-ért, vagy cipőboltokban 14E-ért…

    “Az asszisztens azt mondta, hogy az ilyen kiboltosulásból lesz a sérv, akár egy rossz mozdult miatt is. Most akkor keseredjek el?, nagyon fontos /gondolom, mint mindenkinek/, hogy egészséges legyen a hátam. Köszönettel: Andi”

    Miért szeretik az embereket ilyesztgetni?????
    A kiboltosulásaid első körben (még) nem tűnnek veszélyesnek, innen ha minden jól megy, elvileg könnyen javítható lehet. Persze, lehet hirtelen mozdulattal sérvet csinálni belőle, feltéve ha 100 kilós súlyokkal guggolsz, vagy erőemelő versenyre készülsz…:) Ugyan…Sérveket legtöbbször hosszan tartó, kisebb, de állandóan jelen lévő terhelés okoz…Tipikusan ilyen az ülő munka, ahol a fej előre helyezett súlya és a görnyedés az évek alatt kiboltosítja a porckorongot.

    Vlsz. ezt az utat járod Te is. Olvasd el alaposan a http://www.porckorong.hu tudástárát, és tarts be mindent a leírtak közül!!!!

    Válasz
  2. Kedves Máté!

    Régóta figyelemmel kísérem a blogodat. Én is kértem és kaptam hasznosítható tanácsokat. Sokat gondolkodtam azon, hogy megkockáztassam e az utazás, hogy személyesen a leleteimet figyelembe véve kapjak tőletek segítséget., ahogy azt tanácsoltad. Szerintem is ez lenne a legjobb. Egyenlőre sajnos nem lehetséges ezért úgy döntöttem megrendelem a Gyógyítsd meg a porckorongsérved című könyvet. Húsvét utáni napokban meg is tettem. Sajnos azóta sem visszaigazolást nem kaptam, sem értesítés, hogy milyen számlára fizessem be az árát. A megrendelésnél nagyon odafigyeltem az adataim helyességére ezért nem értem mi lehet a baj miért nem kaptam semmit sem idáig. Légy szíves nézz utána ha időd engedi és ha valamit nem jól csináltam újra rendelek. Előre is köszönöm a fáradozásodat.

    Válasz
    • Szia Eliza!

      Köszönöm a bizalmad. Utánanéztem a problémának. Majdnem minden stimmel, annyi a gond, hogy a feliratkozáskor nem gmail.com -ot, hanem gmail.hu-t írtál. ( Ezt én is mindig eltévesztem…:) ) Megoldanám ezt innen szívesen viszont informatikai téren olyan szinten tehetségtelen vagyok, hogy lehet mindkettőnknek jobb, ha nem nyúlok semmihez, inkább arra kérnélek, hogy add meg az adataidat újra a rendelési oldalon, és akkor pillanatokon belül érkezni fog a mail.

      Ha bármi kérdésed lenne a könyv olvasása után, írj nyugodtan. A könyvvásárlók mailjeire igyekszem kiemelt gyorsasággal válaszolni, esetleg testre szabni az anyagot.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  3. Köszönöm gyors válaszodat és én kérek elnézést :))! Újból megrendeltem remélhetőleg most már a jó email címmel.

    Válasz
  4. Kedves Máté!

    Történetem a “szokásos” ,évek óta fáj a derekam,de nem nagyon törödtem vele pár nap alatt elmúlt.Nem így decemberben amikor a fájdalom miatt kiegyenesedni egyáltalán,járni igen nehezen tudtam.Az MR leletem:
    A lordosis kiegyenesedett.A csigolyatestek magassága megtartott.Csontos canalis szűkület nincs.Az L.V csigolyatest enyhén retroflektált,dorsalis pereme megnyúlt.A praesacralis discus mérsékelten dehydrált.A többi discus szabályos víztartalmú.Az L. IV-V discus körkörösen enyhén lelapult,de érdemi compressiot nem okoz.Az L .V-S.I discuson medialisan széles alapú protrusió van amely a durát comprimálja,a foramenek szabadok.
    Ez 12.10.-én készült.Az idegsebészeten először Neodolpass infúziót kaptam,hatása mint halottnak a csók,majd ún. ischiászos infúziót kaptam orális fájdalomcsillapítókkal kiegészítve,hatása a Neodolpasséhoz hasonló volt.4 nap után hazaküldtek az állapotom semmit nem javult.Mikor jöttem a zárómért meglátott az egyik főorvos amint félig görnyedten közlekedem(a Baleseti Központban dolgozom)és elküldött az egyik gyógytornászhoz aki McKenzie módszerrel is foglalkozik,kb 10 perc alatt helyretett annyira ,hogy fel tudtam egyenesedni és türhető lett a fájdalom.12.21.-én újra elkezdtem dolgozni.Sajnos ülőmunkát végzek,de rendeltem ékpárnát és van gerincszék is(térdelős).A kezelőorvosom mutatta az MR leletemen,hogy szakadozott a discus közepe(?) így majdnem sérv és megnyugatatott,hogy mindig fájni fog és előbb utóbb stabilizálni kell.Hát ezt nem szeretném,de sajnos a fájdalom ragaszkodik hozzám,ha egész elviselhető formában is.Voltam manuálterápián és minden nap csinálom az általa előírt gyakorlatokat,de az a kis fájdalom csak megmarad és állandóan rettegek,hogy mikor jön elő újra.A kérdésem az lenne,hogy normális e ,hogy ennyi idő elteltével is fáj?Lehet ezen javítani vagy ez már így marad.Magamról annyit,hogy 37 éves vagyok 16 évig nővérként dolgoztam,most 3 éve vérellátóban dolgozom sokszor 24 órában és nagyon sokat ülök.Másodállásban házibetegápolást csinálok ez viszont sok hajolgatással kissebb emeléssel jár.A hajolást próbálom térden vagy féltérden csinálni,hogy csökkentsem a mélységét.Sajnos azt a luxust nem engedhetem meg magamnak,hogy csak 1 állásban dolgozzak.Szeretném még megkérdezni,hogy mit tornázhatok.Írtad,hogy a guggolás nem jó,de a félguggolás(mintha leülnék)egyenes derékkal,súly nélkül mehet?Kitörések?
    Válaszodat előre is köszönöm:
    Tímea

    Válasz
    • Kedves Tímea!

      Ennek nagyon egyszerű oka van: az értékes hozzászólások mellett rengeteg spammotor küld viagrareklámokat és mindenféle fura üzeneteket, így a blog komolyságának megőrzése érdekében minden felhasználó első hozzászólásának moderációra kell várakoznia. Türelmedet köszönöm.

      Most sajnos mennem kell, a kérdésedre igyekszem mihamarabb válaszolni.

      Üdv:
      m.

      Válasz
  5. Szia Máté!

    Elnézést a türelmetlenségemért,de egyszer már írtam ide Neked és az szőrén-szálán eltűnt azt hittem most is ez történt.

    Válasz
  6. Szia Tímea!

    Ugyan, én sorry, hogy mostanság kicsit késnek a válaszok!

    A leleted első körben nem tűnik annyira nagyon durvának. Sajnos az ilyen “mindig is fájni fog, majd jöjjön vissza, ha azt akarja, hogy megműtsem” mondatokat úgy tapasztaltam, hogy rengeteg betegünk megkapta már, akik ma sportolnak, dolgoznak, és teljesen jól vannak. Nem értem, ez a pesszimizmus miért jó…

    Az, hogy még mindig fáj, és ennyire fáj, nagyon nincs rendben. A legtöbbször ez azért van így ,mert nem a legütősebb terápiát kapja. Nem tudom, ki volt a McKenzie-s gyógytornász, és milyen módszert használ a manuálterapeuta, de ha a McKenzie ennyire jól működött, lehet inkább vele kéne beszélni. ( a manuálterápia nem épp célirányos porckorong kezelés, míg a McKenzie nagyon is…Én nem szeretem a McKenzie-t, de ha jól csinálják, akkor igen hatékony lehet) Az leírásod alapján Ő nagyon tudta mit csinál és működött is…

    Javítani sosem lehet előre tudni, hogy lehet-e, de a leleted alapján igen valószínű, hogy nagyon is lehet!

    Torna:

    Látom fenék és láb gyakorlatokra kérdezel rá, így akkor kifejtem ezeket:

    1. kitörés egyenes törzzsel combra mehet.
    2. kutyapisilős gyakorlat oldalra kirúgással farizomra mehet.
    3. Guggolás egyenes, vagy inkább kicsit homorú derékkal – mehet.
    4. Hanyatt fekve láb nyit-zár gyakorlatok belső combra mehetnek.
    5. Oldalt fekve lábemelések külső combra szintén mehetnek.

    Ha valaki sérves, szerencsére még egy sor dolgot csinálhat!:)

    Válasz
  7. Kedves Máté!

    Köszönöm a gyors választ.A manuálterapeuta akihez járok McKenzie-vel is foglalkozik így az összeállított gyakorlatok között van az általad sokszor emlegetett hason fekvésből karral kinyomás is.Köszi a tornára vonatkozó válaszaidat.

    Válasz
  8. Kedves Máté !
    Sok-sok éve gépkocsivezető vagyok, és a deréktáji problémák mellett a nyaki fájdalmak és izomcsomók jelentik a fő problémámat. 6-7 óra vezetés után egyszerüen olyan szinten megfájdul a nyakam, illetve lényegében már a fejem, hogy szinte hányinger kerülget, szédülök néha és ha netán lehajolok valamiért akkor az maga a vég !!! Gyógytorna, gyógyszerek ilyenkor semmit sem érnek. Mindazonáltal végzek folyamatosan gyógytornát váll és nyak és fej területen. A nagy gondom az, hogy a váll-, nyak területen lévő izomcsomók és a kiegyenesedett nyaki gerinc mindig fejfájást idéz elő ami sokszor az elviselhetetlen kategóriát súrolja ! Mit lehet tenni ? Van-e ebből kiút ? 15 év rossz tartását lehet-e és ha igen akkor mennyi idő alatt annyira rendbe hozni, hogy ne okozzon a 2-3 naponta jelentkező nyak és fejfájás panaszokat ? Reménykedve és tisztelettel várom szíves válaszodat !

    Válasz
    • Kedves Ferenc!

      Az autóvezetés nem tesz jót a gerincnek. A modern kocsik ülése kagyló alakú, mert azt tartják a gyártók kényelmesnek.
      ( a régi Dachia üléssel nem volt ilyen gond, az a maga nemében szinte tökéletes). Amikor órákat vezetsz, akkor a nyakad görbülete, ami biztosítja az izmaid ideális feszülségét kiegyenesedik. (Mivel a derekad belesüpped az ülésbe, a nyaki gerinc pedig leköveti ezt egy előre helyezett fejtartás alakul ki- kiegyenesett nyaki gerincgörbülettel és rettentően feszülő izmokkal a nyak hátsó és a hát felső részén. Hosszú távon ez egyép problémákat is okozhat az izomfájáson túl: porkcorongsérvet, kopást, fülzúgást, szédülést, migrén szerű fejfájásokat.

      Az első lépésnek annak kell lennie- bár lehet ezt megtetted már- hogy teszel a derekad mögé egy deréktámaszt, vagy összetekersz két törülközőt, és beteszed a derekad mögé. Az ülés NE(!) legyen függőleges – ez egy tévhit- hanem kényelmes helyzetű.

      A “katonalány kiegyenesedett lordózisa” topicban még egy sor dolgot olvashatsz erről a kérdésről!

      Üdv:
      m

      Válasz
  9. Kedves Máté!

    Alaposan áttanulmányoztam a könyvet és meg kell mondjam még mindig sok újat tudtam (tanultam) meg belőle erről a betegségről. Két és fél éve keresem a fájdalmam okát. Sok mindent találtam az interneten, könyvtárban de a könyved adta meg minden kérdésemre a választ. Lelkesen végzem a gyakorlatokat bízva abban, hogy előbb utóbb csökken ez a kín amit álláskor, jövés-menéskor érzek. Az E-book tartalma nagyrészt érthetővé tette számomra az MR vizsgálat eredményét is. A könyvedben leírtak alapján lehet nincs is nekem sérvem? 🙂 Nagyon remélem, hogy időben vagyok és nem is lesz! Mellékelten leírom az MR leletemet, kérlek segíts, hogy még világosabban lássak.
    Hálás köszönettel!

    A lumbalis gerincen mérsékelt jobbra convex scolosis van.A ventralis csigolya peremekenkis osteophyta képződés figyelhetőmeg. A kisizületekben mérsékelt peremfelrakódássaljáródegeneratív folyamatészlelhető. A conus az LI. csigolya felső zárólemezének magasságában végződik, szabályos jelmenetű. A III., IV., V. discus víztartalma mérsékelten csökkent. Az L.V. discus kisfokban le is lapult. Az L.IV.-V. csigolya szomszédos zárólemezén mérsékelt zsíros degeneráció, finom feltöredezettség figyelhető meg. Az L.IV. porckorong dorsal felé 4 mm-nyit előboltosul, ez a canalis spinalis és a foramenek szűkítettségét is okozza, a gyök kilépések helyét is szűkíti, a gyöktölcséreket benyomja. Az L.V. porckorong dorsal felé 4 mm-t boltosul ki, a gyöktölcséren benyomatot ad, a canalis spinalis és a foramen mérsékelt szűkítettségét okozza, definitív hernia nem észlelhető. Az L.IV.-V. rés magasságában a canalis spinalis szűk, 6 mm maximális átmérőjű. A sacroiliacalis izületi rés scleroticus szegélyű, a peremeken csontos felrakódások vannak.

    Válasz
  10. Szia!

    Köszönöm a visszajelzést!
    Az MR-ed alapján azért van némi javítani való a gerinceden!
    Első körben azt javasolnám, hogy a szegmentinstabil embereknek szóló gyakorlatsort ( a sérves fájdalmak sérv nélkül c. fejezetben találod meg) végezd felváltva a porckrongsérveseknek szólóval.

    (pl. reggel a szegmentinstabilt, este a porckorongost)

    Igy fogod tudni a legnagyobb hatékonysággal kijavítani ezt a hibát!

    Üdvözlettel:
    m.

    Válasz
  11. Köszönet a megnyugtatásért! Én is így gondoltam annak ellenére, hogy nem sokat értettem ebből az MR eredményből. Bár még nem rég óta csinálom de mintha……! Nagy szerencsém van, hogy rátaláltam erre az oldalra. Nem akarom elkiabálni. A nyáron nagyon szeretném újra körbejárni a pécsi Malomvölgyi tavat! Mondjuk fájdalom nélkül. Szándékomban áll a részletes visszajelzés is, hogy azok az emberek akik nagyon el vannak keseredve lássák, van remény! Szerintem nem igaz amit nekem mondtak. Mármint, hogy ez csak romlani fog nem gyógyulni.
    Egy kérdést ha megengedsz még. Már előbb is hozzátok fordultam volna és személyesen, ha itt közelebb Pécsen is lenne fogadó napotok vagy valami ilyesmi, mondjuk havonta -1-2 nap.

    Üdvözlettel: Eliza

    Válasz
  12. Kedves Máté !
    Az éjszakai alvás pozitúrával kapcsolatban mikor számíthatok valami javaslatra ? Azt írtad majd külön foglalkozol a kérdéssel.
    Üdvözlettel : Norbert

    Válasz
  13. Szia Norbert!

    A bejegyzés már megírva, de még nincs élesítve, mert még képanyagot kell csinálnom hozzá. A szöveges részt elküldtem Neked privátban!

    Üdv:
    m

    Válasz
  14. Ágyéki kiszakadt gerincsérvem van , van egy októberi leletem és egy mostani . Állapotom változatlan 1-2 havonta kb 1 hétig tartó nagy fájdalamam van utána szinte teljesen elmúlik.
    Az lenne a kérdésem hogy a mostani mri lelet mit tartalmaz és a sérv állapota jobb vagy roszabb.
    Károly

    Októberi lelet:

    A lumbalis lordosis szabályos.
    Az L.IV és L.V: discus dehydrált és elvékonyodott. Az L.IV. discuson bal oldalon paramedialis localisatioban hernia látható, ami kb 1.5 cm-rel csúszott a caudalis irányába. A durazsákot a bal L.5. gyöktasak eredésének szintjében comprimálja. A discussal szomszédos zárólemezek mellett Modic I-II stádiumú osteochondrosis jele látszik. A csigolyákban más pathológiás eltérés nincs. Intraduralisan nincs kóros eltérés A Conus az L.I csigolya szintjében végződik.

    Orvosi vélemény:
    L.IV. discus hernia mutatható ki, L.IV. és L.V. discopathia jelei mellett

    Mostani friss lelet:

    A lumbalis lordosis megtartott. A sacrum dőlése szabályos Az ábrázolt gerinc szakaszon minimális degeneratív eltérések vannak,az L.IV.-V csigolyák szomszédos zárólemezein MODIC 2 -es degenerati látható. Az alsó két lumbalis discus a T2 méréseken degeneratiora utaló jelvesztést mutat. Az L.IV.-V. discus ellapult rajta bal oldalon egy nagy méretű median hernia található, ennek vastagsága a 8-9 mm-t is elérik.Ezen hernia 2010 október 22.-én készült vizsgálat anyagával összehasonlítva nagyságában mérsékelt fokú progressiot mutat.
    Az L.V.-SI discus mérsékelt fokú protrusioja látható, hernia nem igazolható. Egyebekben az ábrázolódott lumbalis discusok relative épek .
    A conus az L.I. csigolya magasságában végződik.

    Orvosi vélemény:
    Hernia disci intervertebralis L.IV.-V. 1.s., a legutóbbi vizsgálat képanyagával összehasonlítva mérsékelt fokú progressió látható.
    Egyebekben status idem.

    Válasz
    • Szia Bertalan,

      Sajnos ezt nem tudom. Az orvos, aki látta az MRI-det azt írja, hogy mérsékelt fokú rosszabbodás látható.
      Hadd ne csak az MRI-del foglalkozzak, hanem azzal, amit a tünetekről írsz. Az, hogy ez a sérv tud “szinte tünetmentes” lenni, az nagyon jó jel. Ha ilyet tud egy ilyen viszonylag nagyobb sérv, az mindig biztató!

      A sérv hosszú évek alatt alakul ki – ülő munka, iskola, görnyedős-emelős sportok, rossz tartás- és nagyon sok ideig teljesen tünetmentes. Pár évvel ezelőtt már hasonló kép látszana az MR-en, de mindenkinél más, hogy mikor ad tünetet. (pontosabban még egyénenként is más az adott élethelyzetekben)

      Szóval valószínűleg nem kell sok, hogy tünetmentes tudj lenni, de azt kell tudnod, hogy utána rettenetesen kell vigyáznod majd, hogy ez ne újuljon ki! Érdemes lesz vmilyen gerincstabilizációs tréningre járni, bár ez még a jövő zenéje.

      Az MRI:

      A lumbalis lordosis megtartott.

      Az ágyéki gerincgörbületed ok.

      A sacrum dőlése szabályos

      A keresztcsont dőlésszöge ok.

      Az ábrázolt gerinc szakaszon minimális degeneratív eltérések vannak,az L.IV.-V csigolyák szomszédos zárólemezein MODIC 2 -es degenerati látható. Az alsó két lumbalis discus a T2 méréseken degeneratiora utaló jelvesztést mutat.

      Enyhén lelapultak és vízvesztettek a porckorongjaid. Még ez sem gond, hiszen 25 év felett nem találnánk embert, akinek ilyen nincsen.

      Az L.IV.-V. discus ellapult rajta bal oldalon egy nagy méretű median hernia található, ennek vastagsága a 8-9 mm-t is elérik.Ezen hernia 2010 október 22.-én készült vizsgálat anyagával összehasonlítva nagyságában mérsékelt fokú progressiot mutat.

      A lentről számolva 1. és 2. csigolyád között van egy 8-9 mm széles sérved, ami minimálisan rosszabbodott az októberi állapot óta. Valószínűleg ez azért lehet, mert a tünetmentes periódusokban csinálsz vmit, amit nem kéne. ( korrigálatlan ülés??? Rossz sport???)

      Üdvözlettel:
      m
      Az L.V.-SI discus mérsékelt fokú protrusioja látható, hernia nem igazolható. Egyebekben az ábrázolódott lumbalis discusok relative épek .
      A conus az L.I. csigolya magasságában végződik.

      Válasz
  15. Sziasztok!Sajnos én is gerincsérvel küzdök már 5-7 hónapja!
    Nem foglalkoztam vele,mert gondoltam,hogy a munkáim miatt van a lábfájás. egyiken ülök napi 16-18 órát,,a másikon pedig állok 10-12 órát.
    Elmentem háziorvoshoz,csinált valamit,majd közölte,hogy pihenjek többet.
    Jó,gondoltam akkor biztos tudja.
    Pihentem kicsit többet,de nem javult.Közben teltek a hetek,hónapok,szedtem a fájdalom csillapítót.
    Aztán már kezdett a fájdalom elviselhetetlen lenni.Elmentem egy ismerőshöz,aki ápoló és elintézte az orvost,hogy megvizsgáljon.Ő megállapította,hogy gerincsérvem van.Azonnal CT-re küldött.
    Ott ki is derült,hogy elég nagy sérvem van.
    Megpróbáltuk a tornát,de azzal csak rosszabb lett.
    Így rászántam magam a műtétre,ami napokon belül megfog történni.
    Elintéztem minden papírt!(Labor,tüdő röngten,ekg,stb)
    Sajnos már annyira fáj,zsibbad a lábam,hogy hetek,lassan hónapok óta alig alszom.
    Ezért is döntöttem a műtét mellett,mert nagyon korlátoz a fájdalom mindenben.
    Elég sok időm volt felkészülni rá,így nincs para:)
    Remélem ha megműtenek,utána le tudom írni az eredményt…
    Ezt csak azért írom,hogy aki teheti,ne húzza,halassza az orvosi vizsgálatot.

    Válasz
  16. Kedves MÁTÉ!Nagyon hálás vagyok ezért a blogért,mindent elolvastam amit csak irtál.Igy már több minden is érthető számomra.Egy dolog maradt csupán ami nem.Sokkal súlyosabb eseteket olvasok itt,hónapokon át tartó szenvedést, nekem két hete volt egy mr felvételem,akkor derült ki a sérvem.Az idegsebész akihez járok azt mondta műteni kell.Semmi más lehetőséget nem ajánlott számomra.Ezt nem fogom hagyni és arra gondoltam a te segitségeddel gyógyitom meg a gerincem.Kértem időpontot,kapom az emaileket remélem sikerrel járok.köszönet mindenért.

    Válasz
  17. Olvastam (azt hiszem) az Ön oldalán egy párnáról ami jótékonyan hat a gerincsérvre. Igazság szerint apukámnak van gerincsérve és nagyon aggódom miatta, ezért regisztráltam az oldalta, hogy többet tudjak meg. Ha van ilyen párna akkor kérem tájékoztasson arról, hogy hol lehet megvásárolni, és mennyiért.
    Köszönettel:
    Soltész Júlia

    Válasz
    • Tisztelt Soltész Júlia!

      Köszönöm a bizalmát!
      A válasz attól függ, hogy az Apukája milyen székben szokott ülni. Ha “lerogyós” fotel vagy kanapé, akkor egy hengerpárnát kellene a dereka mögé tenni. Ezt otthon is meg tudják csinálni, ha összetekernek egy plédet és összevarrják, de pl. az IKEÁ-ban is lehet ilyesmiket kapni. Ha irodai szék szerű, akkor az ékpárna jelent sokat. Ezt meg tudja nézni a porckorong.hu gerincshop menüpontja alatt.

      Jobbulást kívánok az Apukájának!

      ui:

      Válasz
  18. Kedves Máté!

    Azt olvastam, hogy kérdezhetek.

    Mivel javíthatok C VI-VII kiszakadt gerincsérvemen, ha kaptam fél év haladékot a javulásra, különben műtét? Nem fáj semmim, nem zsibbad, de meg vagyok ijedve, műtétet nem szeretnék. Ezt a kérdést feltettem már a 2. kérdések és válaszok oldalon is, lehet már betelt az a hely, így itt próbálkozom.

    Köszönettel :áGI

    Válasz
  19. Kedves Máté!Bár keddre van időpontom a gerincszervizbe de nem birom addig.Egész napom szinte erről szól mit hogy csináljak,hogy jó legyen? az mr felvétel a következő:Alumbalis lordosis és a sactrum dőlésszöge megtartott.A sacralis szelvényekben a gyökök tipusos megjelenésűek.A conus medullaris az L1 csigolya magasságában végződik.Az L IV-LVcsigolyák között a canalis spinalis sagittalis átmérője 10-11mm körül van.A felső három lumbalis discus magassága és viztartalma megörzött,dorsalis kontúrja ép.Az LIV-LV csigolyák között a keskenyebb ,dehydrált discus dorsalis konturján centrálisan mérsékelten descendáló jellegű,a durazsákon compressiot okozó kiboltosulás van.AL4 gyökkilépések szabályosak.A kisizületi arthrosis és a ligamentum flavumok hypertrophiája laterolateral irányból is szűkiti a canalist.A praesacralis discusban degenerativ jelvesztés van,dorsalis kontúrján centralisan a durazsákot elérő kiboltosulás látszik.Az L5 gyökkilépések és az S.1 gyökeredések szabadok.Azonnali műtétet javasoltak vajon miért?Annyira rossz az eredmény?

    Válasz
  20. Kedves Németné Tarnai Ágnes!

    Ha nem fáj semmije, akkor igen igen jó esélye lehet a műtét elkerülésére!

    A nyaki sérvet nagyon gyakran egy tartáshiba okozza, amitől kiegyenesedik nyaki gerinc görbülete. Ez a kiegyenesedés elkezd nagy nyomást gyakorolni a porckorongokra, amik lelapulnak ( degeneráció) és/vagy sérvesednek ennek hatására.

    A legjobb dolog, amit tehet ilyenkor, az az ülő helyzetek ergonómiai korrekciója. ( ez okozza legtöbbször a tartáshibát)

    Aztán a tartáshiba korrekciója ( ez okozza legtöbbször a sérvet)

    Majd némi porckorong korrekció.

    Ami nagyon jól működhet ilyenkor, az egy valóban jó gyógytornász segítsége egy erős tartáskorrekcióval, és pl. nyaki McKenzie torna.

    Válasz
  21. Kedves Szabó Ilona!

    A lelet önmagában kevés számomra, ez csak Önnel, illetve az Ön állapotával, tüneteivel együtt lehet hitelesen használni. Most azt tudom elmondani, hogy mit jelent a lelet, kedden részletesen megnézzük, mit lehet tenni, és kihozzuk belőle a maximumot!

    “Alumbalis lordosis és a sactrum dőlésszöge megtartott.A sacralis szelvényekben a gyökök tipusos megjelenésűek.A conus medullaris az L1 csigolya magasságában végződik.”

    Ez teljesen jó!

    “Az L IV-LVcsigolyák között a canalis spinalis sagittalis átmérője 10-11mm körül van.A felső három lumbalis discus magassága és viztartalma megörzött,dorsalis kontúrja ép.”

    Ez is teljesen jó!

    “Az LIV-LV csigolyák között a keskenyebb ,dehydrált discus dorsalis konturján centrálisan mérsékelten descendáló jellegű,a durazsákon compressiot okozó kiboltosulás van.”

    Ez azt jelenti, hogy az négyes és ötös csigolyák közti porckorong lefelé kiboltosult.

    “AL4 gyökkilépések szabályosak.

    Az ideg kilépése szabad, ez is jó.

    A kisizületi arthrosis és a ligamentum flavumok hypertrophiája laterolateral irányból is szűkiti a canalist.”

    A sárga szalag, ami a csigolyák ívét köti össze, megvastagodott, és szűkíti a kilépő ideg helyét.

    “A A praesacralis discusban degenerativ jelvesztés van,dorsalis kontúrján centralisan a durazsákot elérő kiboltosulás látszik.”

    A legalsó porckorong vizet vesztett, és egy középre néző porckorong kiboltosulás van rajta.

    Viszlát kedden!

    Tisztelettel:
    Máté

    Válasz
  22. Igen tisztelt Gerincszervíz és Bende Úr!

    Mindenekelőtt nagyon szépen köszönöm a megküldött anyagokat, rengeteg dolgot tanultam belőlük.
    Ilyen fantasztikus összeállítást porckorongsérv témában se angol, se német nyelven nem találtam, gratulálok Önöknek!

    Engedjék meg azonban, hogy kérdezzek valamit.

    Nekem kb. 5 éve kezdődött egy rossz mozdulatkor a derékfájás, amit akkor úgy éreztem, hogy valami elszakadt a derekamban. Sokáig szenvedtem, aztán elmúlt.
    A tüneteim ez év elején kerékpározásra újra előjöttek, sőt, a lábszár oldalsó felében és a lábfejben is megjelent a fájdalom, egyre rosszabb.
    Ma már úgy gondolnám, tipikus L5 sérv tünet….

    De itt jön a gond is:

    Ausztriában lakom, voltam pár orvosnál ezügyben az évek során.
    Bár az MRT kimutatta, hogy van egy L5-ös prolapsus, mely nem egyértelmű, hogy nyom-e ideget.
    Így aztán a dokik sorban hajtanak el azzal, hogy ez bizony nem sérv.
    Mivel háton fekve gond nélkül felemelem a lábam, a tövisnyulványokat is hiába verik kézzel, minden orvos kizárja a sérvet, szimulánsnak tekintenek.

    Pedig a tünetek önmagukért beszélnek: nagyon erős fájdalom a fenékben és most már (ahogy írtam is) lábszárban, lábfejben.
    Érdekes tünet azonban, hogy csípőt kifordító fájdalom is van, valamint lesugárzó hasítás az ágyékba.

    Kérdésem az lenne, hogy

    1. elképzelhető mégis Önök szerint, hogy sérvem van, annak ellenére, hogy a tesztek negatívak?
    2. Azt írják külöldi okos oldalak, hogy amennyiben a Lasegue teszt rendben van, okozhatja a tüneteket az un. piriformis szindróma is. Hozzáteszem, nincs orvos, aki ezt felismerné.
    3. Hasonló lábba sugárzó tüneteket okoz még az un. Facet szindróma, illetve az SI izület elmozdulása. Mi az Önök véleménye ezekről?
    Létezik szakember, aki képes a differenciáldiagnózisra?

    Fáradozásukat köszönöm, tisztelettel: Emese

    Kedves Lövei Emese!

    Először is köszönöm a pozitív visszajelzést, és elnézést kérem, hogy a hozzászólásába írok bele.
    A piriformis szindróma, a facet szindróma és a sérv elkülönítés nem könnyű, de azért nem is olyan nagy művészet.

    A piriformis szindrómánál ritkán fáj az ember dereka, jellemző az erős nyomásérzékenység a piriformis ideg kilépési pontjánál a fenék környékén. Egy egyszerű tesztel meg lehet erősíteni ezt: tegye rá a zsibbadós lábának a bokáját a másik
    térdére, és hajoljon előre. Ha élesen belehasít a fenék környékébe oldalt-hátul a fájdalom, akkor minden bizonnyal piriformis szindrómáról van szó.

    A facet szindróma nagyon gyakran jár együtt a sérvvel. Ilyenkor a porckorong hosszas túlterhelése miatt az lelapul, az ízfelszínek közelebb kerülnek egymáshoz, melyek irritálni kezdik az ízületi tokot. Ennek a következménye egy izomvédeezés, és újabb fájdalom. Ennek a provokációs tesztje lehet pár olyan mozdulat, mely szintén a tok irritációját erőlteti. Pl. homorítás. Sajnos a facet szindróma gyakran jár együtt a sérvvel, és míg a sérv tünetmentes, de igen jól látható a képalkotó eljárás eredményén, elkezdik azt kezelni – pl. homorításokkal és ezzel tovább ártani az irritált toknak.

    A sérv természetesen nem mindig jelez be a Lasseque teszte.

    Sajnos nem tudom, hogy ausztriában milyen az egészségügyi ellátás színvonala, Magyaroszágon bármelyik orvos biztos segít a pontos diagnózis felállításában.

    Tisztelettel:
    máté

    Válasz
  23. Kedves Máté!

    Tudnak még ezen segíteni?

    Lumbalsyndróma
    intervertebrális artrózis
    L5/S1 osteochondrosis
    L5/S1 mediális prolapsus balra
    9 mm-es medenceferdülés balra

    (akkor mégiscsak ezektől zsibbad és fáj a lábam baloldalon?)

    Köszönöm fáradozását: Emese

    Válasz
  24. Minden rosszban van valami jó. 🙂

    Miután Mátéval kapcsolatba kerültem és összerakta a napi tornámat azt több-kevesebb rendszerességgel, de csináltam.
    Közben – mert a véletlenek, meg az internet már csak ilyen – ráakadtam Máté kettlebell-lel kapcsolatos írására, és ez végső lökést adott ahhoz, hogy elkezdjem.
    Nekem a “kritikus ponton”, ott a deréknál “csak” kopásom van, de mióta tornázom és a szék/autósülés szabályait betartom azóta tünetmentes vagyok…hittem egészen péntekig.
    Péntek reggel, ahogy lehajoltam a locsolókannáért a már “jól ismert” nyillalás, majd merev, fájó érzés és a vele járó melegség öntötte el a derekamat. Gyorsan “berohantam” a szobába és bár fájt, de elkezdtem Máté egyszerű, de hatásos gyakorlatait végezni. Közben persze azért – mivel egy kb. 3 órás vezetés várt rám – egy Diclofenac – Mideton-kombót is bevettem. Miután megérkeztem ismét végrehajtottam az alőírt gyakorlatokat, de ezt kibővítettem a kettlebell swing gyakorlatának szabályos mozdulatával, persze súly nélkül.
    Máté gyakorlat-sorát, megfejelve a swing mozdulatával, kétóránként elvégeztem, így most, vasárnap este teljesen tünetmentesen várom a hétfői napot és a nap végén az edzést.
    Nem, ez nem a reklám helye. Sőt, még érdekem sem fűződik ahhoz, hogy bárkinek a jó hírét keltsem. Egész egyszerűen csak örülök és ezt szerettem volna megosztani Veletek.
    A legjobb dolgok mindig egyszerűek.

    És ami működik, azt meg kell köszönni.

    Köszönöm, Máté,
    Köszönöm Pavel. ( a modern kettlebell atyja )

    🙂
    Köszönöm Imre!

    (bocs, hogy ide rondítok bele, de felszaporodtak a bejegyzések, és elveszne a válasz)
    Sajnos másodszor is eltűnt a hozzászólásod, pedig egyszer már jóvá hagytam. Ráuszítom az informatikusokat a blogra, mert valami gond lehet vele.)

    Válasz
  25. Kedves Máté!

    Segítségét szeretném kérni, a 2 hónapja fennálló problémáim miatt!
    Folyamatos szédüléssel, visszatérő hányingerrel, fejfájással és nyaki fájdalommal járó tüneteim végett elküldtek a neurológiára. Ahol felírtak értágítót függetlenül attól, hogy a nyaki ultrahangon nem találtak semmilyen problémát (nem vettem be a gyógyszert, mert a mellékhatásainál ugyanazokat a tüneteket írták le, ami már amúgy is volt).
    Mikor kérdeztem, hogy a nyaki röntgen szerint leírt probléma nem okozhatja-e a tüneteimet ( A nyaki lordosis kiegyenesedett. A. C. V. csigolya mellső pereme kissé megnyúlt. A rések megtartottak) természetesen nem leges választ kaptam és, hogy ez csak valami jóindulatú szédülés lehet. A doktornőnek lehet, hogy jóindulatú, de engem már nagyon zavar, hogy csetlek, botlok és a munkahelyemen nem tudok rendesen koncentrálni a munkámra. Kaptam egy 10 alkalmas gyógy masszást a nyakamra és a vállamra és útnak indítottak. Elkezdtem tornára és pszichológushoz járni hátha a fejemmel van a gond, de miután megtaláltam az Ön oldalát kezdek kételkedni.
    Kérem, adjon tanácsot! Okozhatja a nyaki probléma ezeket a kellemetlen tüneteket?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel, Ildikó

    Kedves Ildikó!

    Elnézést, hogy ide firkálok bele, de sajnos egy ideje nem voltam a blog előtt, így elkeverene a válasz.
    Kérem olvassa el a blog egy korábbi bejegyzését: katonalány kiegyenesedett lordózia címmel. Ott megtalálja a leírást arról, hogyan okozhat a nyaki gerinc szédülést, fülzúgást, esetleg vérnyomás kiugrásokat.

    Válasz
  26. Kedves Máté!
    26 éves vagyok, 1 hónapja kezdődött a derékfájásom. Nem igazán vettem komolyan a dolgot, de a párom ráhatásával ez idáig sikerült CT és MR felvételeket készíttetni. Szeretném véleményedet és segítségedet kérni!
    Pár napos lelet:
    A D-L átmenetben “S” alakú hajlat van. A lumbális lordosis kiegyenesített.
    Az L V-SI csigolyák egymás felé tekintő zárólemezei mentén zsíros degeneratiora utaló sávos magas jelintensitás van.
    Az L IV korong dehydralt. Jobb oldalon paracentálisan a durazsákot és az L5 gyököt egyaránt comprimáló 5,5 mm átmérőjű sérv látható.
    Az L V korong szintén dehydralt. Jobb oldalon foraminalisan 3 mm-es sérv gyanús protrusió van.
    A conus, cauda és a lumbális liquortér szabályos jelintensitású.
    L IV discus hernia.

    Válasz
  27. Kedves Bolgárka!

    A lelet azt írja, hogy két csigolya között van porckorong kiboltosulásod, és a porckorongok víztartalma csökkent. Nem sokat tudok ezzel így mit kezdeni, hogy nem írtad le a tüneteidet. Ugyan az az eredmény lehet komoly gond, de lehet pitiáner probléma is.

    A feladatod első körben az kellene, hogy legyen, hogy olvasd “rongyosra” a porckorong.hu tudásátárában a sérv megelőzéséről szóló bejegyzéseket, és változtass azokon a tevékenységeken, melyekben ott magadra ismersz.

    Aztán keress egy JÓ gyógytronászt, akivel elkezditek megjavítani a helyzetet.

    Üdvözlettel:
    máté

    Válasz
  28. Kedves Máté!
    Köszönöm szépen, hogy válaszoltál. Első írásomkor a tüneteket elfelejtettem leírni, elnézést kérek! Előzmények: kb. egy évvel ezelőtt egy hirtelen mozdulattól megfájult a derekam, két napig dolgozni sem mentem, aztán kímélettel ez egy hét alatt el is múlt. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Ezt követően néhány hónapig nem volt semmilyen panasz. Aztán kb. három hónappal ezelőtt lábfájás jelentkezett. Egy-két nap kivételével állandó volt a fájdalom és általában mindkét lábamban egyszerre deréktól egészen a lábfejig. Éjszakánként aludni sem tudtam, mert ha oldalra fordultam a csípőm környéke fájt, ha hanyatt feküdtem , mintha húznák a két lábamat és le akarna szakadni. Szörnyű érzés volt, de eleinte ezt is ráfogtam a frontra, stb. Aztán egy alkalommal hirtelen mozdulattal felemeltem egy nagyobb súlyt (20kg, életem során a sokadik ), éreztem, hogy ez nem jó. De folytattam tovább, aztán este négykézláb maradtam. Itt kezdődött minden. Tünetek: fájt a derekam, a jobb oldali csípőtájék, a jobb hátsóm. Nagyon látványos ferde testtartást vettem fel jobbra. Ismét fájt a lábam. Nem tudtam járni. Ekkor mentem orvoshoz, CT, MR, infúziós kezelés, 5 injekció ( Voltaren, Sirdalud tabl.). Zsibbadást nem éreztem, de 2x mintha víz folyt volna a lábszáramon. Jelenleg egészen jól vagyok, alapállásban le tudok hajolni és teljes tenyérrel megfogom a talajt. Hanyatt fekve, nyújtva mindkét lábam 90 fokba fel tudom emelni. ( ez a kórházba kerülésemkor csak pár cm-re sikerült) Ha van rá mód szeretném kérni a véleményed esetemről vagy vmilyen gyakorlatsor összeállítását részemre. Köszönöm szépen!

    Üdvözlettel:
    Boglárka

    Válasz
  29. Kedves Máté!

    Ausztriában a jó eü.ellátás ellenére a szürkeállománnyal van gond. 5 orvos – 5 féle vélemény.

    Köszönöm válaszát a piriformis szindrómára vonatkozóan.
    Még volna egy kérdésem, amiben szintén nincs egyetértés az orvosok körében.

    S1 jellegű lábba sugárzó fájdalmat okozhat még az SI izület (iliosacralis izület) kopása, elmozdulása is. Azért ez a véleményük az orvosoknak, mert -bár az L5/S1 sérv látszik – a Lasegue tünet negatív.
    (bár Ön is leírta, hogy ez nem kizáró tényező, osztrákéknál azonban az…..)

    Hogyan lehet eldönteni mégis, hogy akkor most sérv, vagy Si izület? Van ez utóbbinak provokációs tesztje?

    Nagyon köszönöm kedves válaszát és a sok segítséget, amit eddig is kaptam öntől: Emese

    Válasz
  30. Kedves Máté!

    Előző levelem eltűnt a blogból, választ még nem kaptam, ezért most újból leírom kérdéseimet.

    14-én reggel 8 órakor voltam önnél, köszönöm a sok hasznos segítséget! A gyakorlatok után kb. 1/4 órával szédültem és kissé jobbra -balra dülöngéltem.Kb. fél órát tartott.
    Este elkezdtem a gyakorlatokat, megint ezt éreztem.Régebben volt ilyen rosszullétem többször is , egyszer sokkal erősebben , akkor a kórházban nem tudták eldönteni hogy a nyakamtól vagy keringési zavar okozta -e. Egy évig szedtem hatféle gyógyszert ezekre a panaszokra.

    A kérdéseim: 1. lehet-e szobabiciklizni?
    2. milyen magas párnán aludjak?(néha a magasabb párna esik jól a magas vérnyomásom miatt)
    3.jónak tartja -e azt a gyakorlatot, hogy fejre tett könyvvel sétáljak?

    Segítségét előre is köszönöm!

    Tisztelettel: Magyarné Mező Magdolna

    Válasz
  31. Kedves Magyarné Mező Magdolna!

    Nem tűnt el, csak pár napja nem léptem be, ilyenkor moderációra várakoznak a hozzászólások. Eszméletlen mennyiségű spam és viagrareklám érkezik hozzászólásként, ezért van szükség az ilyen jellegű "diktatúrára"

    A szédülés nem jó! Azt jelzi, hogy amikor végzi a megbeszélt gyakorlatokat, hátul megfeszíti a nyakizmait, ami a kompresszió fokozódásával jár. Ezt kell jól kitapasztalni, hogy hogyan tudja elkerülni. A lényeg, hogy ne "izomból" nyújtsa a nyak hátsó részét, hanem finoman, kvázi a "gondolatai erejével" az izmok teljes ellazítása mellett, erőlködés nélkül. Ilyen formában el fogják kerülni ezek a rosszullétek.

    1. nem javaslom az Ön esetében a biciklit: a nyak hátsó izmait az is feszíti, ami további kellemetlenségekhez vezethet. Helyette a séta és a túra lehet jó alternatíva.

    2. Ez attól függ, hogyan alszik. Ha háton, akkor meg kell kötni a kompromisszumot a nyak és a magas vérnyomás igénye között. A nyak szempontjából a vállalható legalacsonyabb párna a célravezető.

    Ha oldalt alszik, akkor a fej legyen a törzs vonalában. Itt a párnát egyáltalán nem javaslom, v lsz. nincs olyan párna kereskedelmi forgalomban, ami megfelel az Ön válla szélességének, a matrac besüppedési mélységének és a nyaka hosszának. Tegyen négybe hajtott törülközőket egymásra, és "sakkozza" ki az ideális magasságot, ami kényelmes.

    Hason aludni ilyen problémával nagyon kellemetlen.Ha ez az alvó pozíciója, akkor érdemes egy négybe hajtott törülközőt a mellkasa alá tenni, de még jobb, ha át tud szokni egy megfelelőbb alvó pózba.

    3. Nem. Ez merevvé teszi a nyakat, ami nem cél. Az erre fordított időben inkább az ülő nyaknyújtást végezze.

    Tisztelettel:

    Máté

    Válasz
  32. Segítséget kérek mi lesz a sorsom…Nagyon meg vagyok ijedve 🙁 MR diagnózis:Csökkent magasságu porckorong az L IV-V segmentumban és itt medialis prolapsus látható.Mögötte a durazsák szabad saggitalis átmérője 0,8cm.

    Válasz
  33. Kedves Máté!
     
    Ajánlaná a denevérpadot abban az esetben, ha valakinek medenceferdülése van, ezáltal el van mozdulva a keresztcsonti izülete? Használhat a fejen csüngés ebben az esetben, vagy inkább árt?
    Köszönöm választát: Emese

    Válasz
  34. Kedves Máté !
    Nekem évek óta váll-nyak problémáim vannak. Gépkocsivezetés vagy akár hátizsákos kirándulás alkalmával a váll izmaiban gumó keletkezik, majd ez a csomó elkezdi húzni a nyakizmokat míg végül a nyakizom felső végénél fejfájást okoz. Semmilyen orvosi praktika nem használ, krémek, balzsamok, izomlazítók eredménytelenek. Lehet szerinted erre megoldás ? Bizakodva várom válaszodat !
    Üdvözlettel : Tamás

    Válasz
  35. Kedves MÁTÉ!     Egy hónapja jártam a gerincszervizben az eredmény fantasztikus.Nem tudom mennyire emlékszel nekem gerincsérvem a páromnak pedig nyaki problémái vannak-voltak.A tornát nagyon szeretem csinálom továbbra is, mindig gyors enyhülést hoz a gerincemnek.Mivel szinte teljesen tünetmentes vagyok sokszor elfelejtem még,hogy sérvem van rosszul mozdulok jön megint a fájdalom a torna mindig segit.Ezt még tanulni kell.Augusztus 22én munkába állok nem is reméltem ilyen hamar sikerül.Lenne evvel kapcsolatban egy pár kérdésem:egész nap rohangálok ez mennyire terhelő?Olvastam most a dekompresszios övről véleményed róla?Milyen cipőt érdemes viselni az egész napos állás miatt?Igaz-e, hogy a magassarkú cipőt nem ajánlatos hordani?Ezek a gyakorlatok továbbra is jók nekem vagy érdemes lenne megint felkeresnem téged ,hogy ujjakat kapjak?Addig is köszönök mindent örök hálám.Várom  válaszod.     Tisztelettel:Ilona

     

    Válasz
  36. Kedves Máté!
    Február óta folyamatosan zsibbad a bal lábam, az utcán 20 métert nem tudok megtenni kiegyenesedett járással. 42 éves vagyok. családommal kirándulnék.stb…Jártam a már emlegetett futószalag rendszerben semmi nem használt. Némi javulást a szteroidos injekciók hoztak, de másfél hónap után újra visszatértek fájdalmaim. Már van hogy éjjel kető-három óráig nem tudok aludni a fájdalomtól, mely a bal lábban sugárzik le a lábfejemig. A neurológus azt mondta műtét csak akkor javasolt ha már nem tudsok együttélni a fájdalommal.Infuzió kúra nem volt hatásos. Úgy  érzem nem tudok együttélni ezzel a folyamatos fájdalommal. A műtétet viszont szeretném elkerülni. Mit javasolsz? Állandó irodai munkám van. Ék párnát már vásároltam. Most a kocsiba is vásárolok támaszt. Mit tehetk még?
    Van egy 2009-ben készült MR-leletem. Kérlek értékeld és emberi nyelvre fordítsd le nekem. Köszönöm válaszod : Ildikó
    Az L4-S1 szintben a leírtak a canalis spinalis kissé szűkítik, de significans stenosist cauda compressiót nem okoznak.
    Az L4//5magasságában a discuson körkörös bulbing ábrázolódik, mely a durát kissé deformálja, a laterális recessust szűkíti, de egyértelmű gyöki compressiót nem okoz.
    Az L5/S1 szintben a discus kissé dehydratált, rajta bal oldalon paramedialisan protrusio és az anulus fibrosus szakadása látható, melyek a lateralis recesussban a kilépő bal S1-es gyököt komprimálják- A conus vége az L1 csigolya magasságában látható.
    Vélemény .Spondylarthrosis et degeneratio disci intervertebralis lumb.
    Protrusio disci intervert-L5/S1 l.s.
     
     

    Válasz
    • Kedves Ildikó!

      Az L4-S1 szintben a leírtak a canalis spinalis kissé szűkítik, de significans stenosist cauda compressiót nem okoznak.

      Az eltérések, amiket a radiológus lát a képen, kicsit szűkitik a gerinccsatornádat, de jelentős szűkületet vagy a lófaroknak nevezett idegszálak kötegét nem nyomja.

      Az L4//5magasságában a discuson körkörös bulbing ábrázolódik, mely a durát kissé deformálja, a laterális recessust szűkíti, de egyértelmű gyöki compressiót nem okoz.

      Alulról az első és a második ágyéki csigolyád között van egy körkörös kiboltosulás, ami szintén nem egyértelműen nyomja a gyököt.

      Az L5/S1 szintben a discus kissé dehydratált, rajta bal oldalon paramedialisan protrusio és az anulus fibrosus szakadása látható, melyek a lateralis recesussban a kilépő bal S1-es gyököt komprimálják- A conus vége az L1 csigolya magasságában látható.

      A legalsó porckorong kiboltosulása nyomja a kilépő bal oldali ideggyököt.

      Amit javasolni tudok:
      – gravitációs állvány
      – gyógytorna
      – túrázás-úszás kombináció
      – elvből nem ajánlom itt a Gerincszervizt, de inkorrekt lenne, ha nem mondanám, hogy ez a probléma pont a mi asztalunk.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  37. Kedves Máté!

    Múlt hét kedden jártunk Nálad, ágyéki porckorong sérvem van.Köszönöm a segítséget és a sok jó tanácsot amiket kaptam!
    Egy fontos dolgot elfelejtettem kérdezni az MR lelet egy részével kapcsolatban. Kérlek amennyiben időd engedi fordíts le nekem mit jelent.
    Kicsit aggódom ahogy utána néztem meningocele-agyhártyasérvet jelent, ijesztően hangzik bár nem értek hozzá és lehet nem kell szó szerint értelmeznem.

    ,,A sacralis szakaszon a canalis spinalis szokatlanul tág. Az S.II.segmentumban az intraossealis liquor-tér tágult, esetleges meningocele nem kizárható. Amennyiben klinikai konzekvenciája van a sacrum célzott MR vizsgálatát készséggel elvégezzük."

    Válaszod előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Barbara

    Válasz
  38. Kedves Máté!
    Kérem adjon tanácsot a következő témában:
    1) hogyan különíthető el, hogy a panaszok az L5 protrusió miatt vannak-e, vagy az SI izületből jönnek? Van rá módszer egyáltalán?
    2) Ha SI izületi bántalmak vannak, használható a denevérpad?
    3) Ha SI izületi probléma miatt fáj, mely gyakorlatokat ajánlaná ?
     
    Elpre is köszönöm a válaszát, sokat segítene: Emese

    Válasz
  39. Kedves Máté!
    Enyhébb deréktáji porckorongsérvem van, de mióta figyelek a helyes ülésre, testtartásra, nem jelentkezett újra a fájdalom.
    Nagyon szeretnék AiKiDo edzésekre járni, de a tanácsodat kérem ez ügyben – szeretnék megnyugodni, hogy nem teszek vele rosszat…
    Köszönettel:
    Attila

    Válasz
    • Kedves Attila,

      Nehéz ügy. Egykori karatésként nagyon szívesen mondanám, hogy nem gond, de ez sajnos kétesélyes dolog. Az esések kiszámíthatatlanok. Az biztos, hogy az AiKiDo sokkal jobb gerinc szempontból, mint pl. a judo vagy a jiu jitsu, ahol gyűrkőzés, egymásnak feszülés van. Az a lehető legrosszabb, ami a sérves gerinccel történhet. Az AIKIDO mozgásanyaga nem vész, viszont az esésekkel vigyázni kell. A legtöbb esés nem nagy probléma, de előfordulhat pech, amikor pont a sérves porckorongot terheled.

      Én a tünetek elmúlása után biztos lemennék, de ezt tanácsolni nyugodt szívvel azért nem tudom. Ha megbeszéled, hogy egy darabig még ne kelljen esned, akkor viszont teljesen jó.

      Üdv:
      m.

      Válasz
  40. Tisztelt Bene Úr!
    Az alábbi a diagnózisom: 
    1. Th VIII-IX magasságában bal oldalon paramediálisan 11 mm alapú 4-5 mm mély körülírt kiboltosulás látható, mely a liquorteret szűkiti, a durazsákot enyhén balról benyomja.
    Ezen elváltozás legerősebb tünete számomra az, hogy hosszú ideig történő fekvés(pl éjszaki alvás) során minden testhelyzetben erős fájdalmaim keletkeznek a hátam közepén.
    Orvosi vélemény: Kialakuló kis herniatio a fenti helyen.
    1. Az LS rés discus jelentősen jelszegényebb a korong medialisan 22 mm-es alappal , 6-7 mm-re kiboltosul, az elülsö liquorteret kitölti, a gyökkilépéseket csak részben érinti A kiboltosulás az L. V hátsó alsó pereme mellett néhány mm-re felfele terjed.
    Orvosi vélemény: Discopathia et protusio disci L.V-S-I. medialis et paramedialis l.u. maioris gradus
    Kérdésem: Reménytelen-e a helyzet?
                         A denevérágy segíthet-e a problémán?
                         Mit tegyek még?
    Tanácsait előre is köszönöm!
     
     
       
     
       

    Válasz
    • Tisztelt Barna Gábor Úr!

      A denevér ágy sokat javíthat ezen a helyzeten, de semmiképp se úgy, mint a használati útmutatón, háton fekve, hanem – ha a szív és érrdendszere ezt engedi- akkor hason fekve két-három párnával a has alatt.
      Amit még tennie kéne – nem tudom mitől alakulhatott ki Th VII-IX sérve, hogy erősen kijavítja a tartását! Az előre helyeződő fej súlya nagy terhelés a porckorongokon, ezt rendezni kell. Javaslom olvassa végig a tudástárat és az email kurzust, és MINDEN-t valósítson meg az ott leírt korrekciókból.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  41. Tisztelt Bene úr nagyon várom a válaszát mert már egyszer írtam önnek ,sajnos a napi biciklizés és munka mellet egyre nehezebben bírok mozogni a fájdalomtól ,remélem előző levelemet is eltudja olvasni.Üdvözlettel: Heni

    Válasz
  42. Kedves Máté!
     Tanácsot szeretnék kérni! Tavaly jul 19.én mütöttek meg először porckorongsérvel, mivel kizsakadt az L III. Hegesedve gyógyult és a heg megcsontosodott. Most május 25.én másodszor is vágtak , de ugy mint tavaly most is 3 hétre rá a fájások majdnem olyanok mint mütét előtt!mMagán uton járok gyógytornászhoz de nem akar javulni!Ha az anyagi helyzetem engedi akkor megfogom rendelni majd a videód , de sajna most fő célom a fájdalom csillapítás!És ez sokba kerül! Vasárnap megyek MR vizsgálatra megint , mi alapján egy sebész korrekciós mütétet helyezett kilátásba, ha ugy van szerinted van értelme a harmadik mütétnek? Köszi előre is a tanácsod!Bocs hohy ilyen össze vissza irok  de a fájdalomtól már nem tudok gondolkodni rendesen!

    Válasz
    • Kedves László!

      Persze, bár lehet erre a harmadik műtétre már érdemes másik orvost keresni. Ha privátban írsz a fájdalmaid jellegéről, többet tudok majd mondani!
      A legjobb lenne, ha valahol igénybe tudnál venni egy gravitációs állványt, és hason fekve 2-3 párnával a hasad alatt jó sokat tudnál lógni. Ha ez nem megoldható, akkor feküdj a hátadra, és kérj meg egy jó erőben lévő embert, hogy emelje meg a lábad kb. 35-40 cm-re a talajtól, majd húzza jó erősen ebben a szögben. Ilyen esetben ezek segíthetnek a fájdalmat csillapítani.

      Jobbulást kívánva:
      m.

      Válasz
  43. Tisztelt Bene Úr!Több gerinc sérvem is van .Most már a legkisebb hajolás és emeléstől vagy házi munkától erős fájdalmaim vannak!Sokszor korlátozzák a járás mert ágyéki sérv van .Próbálom betartani amit a leckékben írt de sajnos a munkám megköveteli az egész délelőttös biciklizést és a házi segítség nyújtást de nincs mód munkahely változtatásra!Sokszor délutánra a lábaim és a derekam nagyon fáj ha tehem nyújtozom egy kicsit de ez csak addig tart.2005-ben állapították meg azóta egyre rosszabb és még csak 34-éves vagyok nem szeretnék lebénulni de a műtét mellett sem vagyok.Nagyon várom a válaszát Tisztelettel:Heni!

    Válasz
    • Kedves Heni!

      Alaposan olvassa végig a tudástárat, és mindent tartson be! A bringa sosem lesz jó ennek a helyzetnek, de ha a többi tényezőre odafigyel, az nagyon sokat számít.
      Amíg nem válik kényelmetlenné, jó, ha a nyerget a biciklin előre dönti.

      Tisztelettel:máté

      Válasz
  44. Kedves Máté! Köszönöm szépen a választ!Kíváncsi lennék még valamire ,a minap nadrág próbálgatás közben észre vettem,hogy a nadrág ami pár évvel ezelőtt kb a bokám alá ért ,most viszont a földet súrolja vagyis talp alá ér.Már régebb óta észre vettem,hogy alacsonyabb vagyok ,de nem gondoltam,hogy ennyire!Talán a gerincsérvek okozzák a hossz csökkenést?A másik problémám,hogy a nyakam alatt lévő gerincem egy darabja nagyon fáj és olyan mintha a mellkas csontba is át jönne mert ott is fáj hiába szedek fájdajom csillapítót.A házi orvos azt mondta reumatikus.Szándékomban áll elmenni egy gerinc mr-re,mert sokszor úgyérzem délután,hogy az egész hátam kiszakad a helyéből.Amikor időm van agyakorlatokat elvégzem és tényleg jók!Válaszát előre is köszönöm!                                                                                                                                              Tisztelettel:Heni!

    Válasz
  45. Kedves Máté!
    Kezdeti stádiumban lévő porckorong sérvem van, annyi a tünete, hogy a jobb combom egy részét nem érzem, meg zsibbad. Most azt mondta egy munkatársam nemrég, hogy azonnal hagyjam abba a súlyokkal való felülést. Konditeremben szoktam ferdepadon felülni 25 kilós súllyal az ölemben. Valóban abba kellene hagynom ezt? Ha igen mit tudok csinálni helyette?
    köszönettel,
    Tamás

    Válasz
    • Kedves Tamás!

      Ezt tényleg nagyon gyorsan abba kéne hagyni!
      Ferde padon felüléskor a csigolyák elülső részét összenyomod, ami szinte tolja a porckorongot a sérv felé. A súllyal ezt még meg is spékeled…
      A konditerem egy nagyon jó sport a gerincsérveseknek, ha pontosan tudják, mit szabad és mit nem. Erről hamarosan csinálok egy rendes bejegyzést.
      Addig is:
      – hasprések
      – lábemelések 90%-ig hasizomgépen
      – brutális hasprések a lábat a föld közelében tartva bármilyen kombinációban.
      – alkartámaszos fekvőtámasz kitartás akár oldalt is. ( a legjobb oldalsó hasizom erősítés + gerincstabilizáció)
      – fitballról felülések negatívból
      – + egy sor súlyzós gyakorlat, amit még megmutatok hamarosan.

      Üdv:
      m

      Válasz
  46. Kedves Máté!
    36 éves vagyok,szinte gyerekkorom óta hát-és derékfájós(rossz testtartás).
    10 éve mentem először orvoshoz.Akkor csak gerincferdülés,ostheochondrosis,intervertebralis discus degeneratio volt a diagnózis.Kezelés:fizioterápia,gyógytorna,masszázs.
    Volt javulás,de a derekam elég sokat fájt.Azóta született 2 gyermekem(érdekes,hogy terhesség alatt egyáltalán nem voltak panaszaim).
    Idén szeptemberben arra ébredtem,hogy nem tudok felállni.Pár nap múlva elkezdett zsibbadni a bal lábam,külső oldalán tompább az érzékelés és gyengébb a lábfejem.
    CT lelet alapján:
    -L3 porckorongon mérsékelt egyenletes előboltosulás
    -L4 szinten bal oldalon laterálisan az 5.gyökeret comprimáló rupturált hernia.A laterális recessusban közel 1 cm-es fragmentum helyezkedik el.
    L5 szinten medialis protrusio látható
    Az idegsebész orvos műtétet javasol,azt mondta,hogy a gerincvelő nem fog visszamenni oda, ahol kisebb a helye,mint ahol most van.De én ha lehet,szeretném elkerülni a műtétet.
    Most a derékfájás elviselhető,a bal lábfejem kicsit zsibbad,fázékonyabb,gyengébb.
    Sok jó tanácsot olvastam az oldaladon,megkaptam már 3 hírlevelet Tőled és ez a blog is sokat segít,rengeteg a hasznos információ.
    A műtétről annyira megoszlanak a vélemények(még a szakemberek körében is),hogy nem tudom,mit csináljak.Mi a Te véleményed?Tudnál tanácsot adni?
    Előre is köszönöm:Zsuzsa
    (Először véletlenül a "Kérdések és válaszok 1"-ben írtam,lehet hogy kétszer fog megjelenni a levelem?)

    Válasz
    • Szia Zsuzsa!

      Ha korrekt akarok lenni, akkor azt mondom: fogalmam sincs mi a jobb megoldás.
      Amit írsz, elég rosszul hangzik, az 1 cm-s leszakadt porckorongdarab az idegkilépés helyén nem egy biztató állapot. Ilyenkor a műtét egy biztos megoldás.
      A műtét nélküli terápia a “vagy sikerül – vagy nem” kategória, aminek szintén vannak kisebb rizikói.
      Ha a cél a műtét elkerülése, akkor az orvosodtól meg kell kérdezni, hogy van-e arra esély, hogy az izomgyengülés tartós maradhat-e, ha telik az idő.
      Ha ilyen veszély nincs, akkor érdemes nekifogni a konzervatív terápiának Én annyit mondanék, hogy mit csinálnék, ha a saját gerincemről lenne szó:
      kb. adnék 2-3 hónapot annak, hogy megjavuljon a közérzeted. Ha ez addig nem jön össze, akkor a műtétet választanám.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  47. Szia Máté!
    Köszönöm a gyors és korrekt választ!
    Most egy kicsit megrendült a hitem,hogy elkerülhető a műtét.Csak amiatt bízom mégis,hogy végül is a közérzetem egész jó,leszámítva a kisfokú lábujjzsibbadást.Sokat bírok gyalogolni,ellátok minden házimunkát,13 kg-os kisfiamat is egész könnyedén elbírom(bár nagyon óvatos vagyok,és követem a hírleveleidben lévő tanácsokat;ülés,emelés,nem kádbahajlós hajmosás,stb.)
    Közben(mikor még nem kaptam meg a válaszodat) bejelentkeztem Hozzád.Ha addig nem történik komoly rosszabbodás,decemberben megyek a Szervízbe.Azt szeretném kérdezni,hogy  Te vagy ott személyesen,vagy több munkatárs van?
    Addig még megyek vissza az ideggyógyászatra,megkérdezem, amit írtál,hogy az izomgyengülés tartós maradhat-e?
    Még egy kérdésem lenne:Valahol olvastam az ékpárna méreteit,de nem találom. Megtennéd,hogy leírod?
    Köszönöm:
    Zsuzsa
    Ja,és még valami:Ha itthon csinálok nyújtó gyakorlatokat,azzal nem árthatok,ugye?(Kifejezetten jól esnek,nem csak a derekamnak,a lapockám táján is kevesebbet fáj a hátam,mint mielőtt tornáztam volna.Eddig nem nagyon szántam rá időt,amit most már nagyon bánok:(  
     Sokan nem tartanánk itt,ha időben komolyabban vennénk  a tüneteket és mondjuk hamarabb rátaláltam volna a porckorong.hu-ra. Azóta, ha nem baj,az ismerőseim körében reklámozlak.
    Üdvözlettel:zsuzsa

    Válasz
    • Szia Zsuzsa!

      Mikor jössz?
      De kár, hogy nem mondtad, hogy írtál ide!!!

      Hú, bocs, ha félreérthetően fogalmaztam!
      A műtét elkerülésében való hitet csak akkor veszítsd el, ha nem működött a 2-3 hónap dekompressziós sorozat. Én azt akartam mondani, hogy a hasonló esetekben a legkisebb az esély a sikerre, de közel nem azt, hogy nincs!!!!!!!!!! 🙂
      A “szervizben’ én leszek. A kollégák, akikkel végszükséges esetén együttműködünk ( ízületi blokk – manuálterapeuta, túl erős izomvédekezés – gyógymasszőrök, gyulladás – akupunktőr orvos, pszichés tényezők -pszichológus) mind a saját rendelőjükben dolgoznak, de őket is csak akkor ajánlom, ha nagyon muszáj. Úgy vagyok vele, hogy jobb, ha az ember azt tanulja meg, hogy önmagát hogyan tudja rendbe hozni, mintha kap 12 telefonszámot és 6 újabb időpontot…:) )

      Olyan mozdulatokat nyugodtan csinálhatsz, ami nem fáj!
      Köszi szépen, ha terjeszted az oldal jó hírét!

      Üdv:
      m

      “Most egy kicsit megrendült a hitem,hogy elkerülhető a műtét.”

      Ez egy percig nem volt cél!
      Csak azt írtam, hogy ha az orvosod nem mondja azt, hogy SOS meg akar műteni, akkor 2-3 hónap alatt 110%-osan eldől, hogy lehet-e ezt javítani műtét nélkül, vagy nem.
      Ráérsz utána letenni róla! 🙂

      Válasz
  48. Szia Máté!
    December 22-én megyek Hozzád.Addig is rendületlenül tornázok,helyesen ülök,próbálok mindent úgy csinálni,ahogy a hírlevelekben le van írva. Szerinted a lábzsibbadáson a talpmasszázs segíthet? Légy szíves,írd már meg az ékpárna méreteit,sehol sem találom.
    Köszönöm!
    Üdv:Zsuzsa

    Válasz
  49. Kedves Máté! Nagyon örülök, hogy rátaláltam a weboldaladra. Minden elismerésem az emberközeli, laikusnak is érthető magyarázatokért, a sok-sok türelemért!!
    Problémámról, amihez segítséged szeretném kérni, próbálok röviden írni: kb 3 hónapja fáj a jobb lábam a térdem feletti részen kívülről, amikor lépek, és akkor jelentkezik, ha többet megyek (bár mostanában akkor is érzékeny, ha nem sokat megyek). Ehhez társult ezelőtt kb 3 hete kezdődő derékzsibbadás (25 éve ülő munkát végzek). A helyi szakrendelésen megvizsgáltak, azt mondták, nem kell műteni (ezt emésztenem kellett, mert én "csak" fájó lábbal és zsibbadó derékkal mentem oda), kaptam Brexint, Mydetont és galvános kezeléseket. S közben saját magam elkezdtem tornázni, szigorúan olyan gerincgyakorlatokat, melyeket vagy hason végzek, s közben a csípőm nem emelem, vagy a derekam megtámasztása közben hátrafelé hajolok (napi 10-15x).Pár napja nem eszem a Brexint (amíg ettem, egész jó volt a helyzet), s úgy érzem, nem sokat javultam. A derekam zsibbadás helyett inkább fáj (a munkahelyen ülés közben nem, próbálok egyenesen ülni, és gondolkozok az Általad javasolt ékpárnán), inkább más egyéb hétköznapi pózokban, amikor korábban nem fájt. Szerinted mit tegyek?? Röntgenleletem van.
    Előre is köszönöm válaszod!

    Válasz
    • Kedves Krisztina!

      A leírásod nem mutat túl jó kiindulási állapotot. Vagy egy eddig nyugton lévő de talán nagyobb, vagy rosszabb helyen lévő sérved lehet, vagy egy talán kisebb fajsúlyú kisizületi szindrómád. Ez nem súlyos dolog, de mocsok tulajdonsága, hogy lassan múlik. Mindkettő pont így fáj, mint a Te gerinced. Az ékpárna pár nap múlva karácsonyi csomagban is elérhető lesz! Ha nem akarod megvenni, akkor mindenképp billents a széked ülőlapján egy kicsit!!!!! Ha emailben átküldöd a RTG eredményét – ha a képet is el tudnád küldeni az lenne a legjobb- akkor talán többet is tudok mondani. Addig pedig “lógj” valamiről ha tudsz!

      Üdv:
      m

      Válasz
  50. Kedves Máté!
    Bocsánat, hogy már a harmadik levelemmel fárasztalak, de talán Neked is egyszerűbb lesz, ha egyszerre válaszolsz mindegyikre:-)
    A rtg.eredményem: "A háti gerincen jobbra convex scoliosis látszik. A kyphosis nem fokozott. A középső harmadban lévő D.csigolyák corpusa minimálisan laposabb, a fedőlemezek enyhén hullámos, de éles kontúrúak. Egyébként a D. csigolyák szerkezete és fedőlemeze is ép. A kp. harmadban az iv. rések minimalisan keskenyebbek és a peremsarkok főleg ezen a területen kihegyezettek.
    Az L-S átmenet szabályosan fejlődött ki. Min. jobbra convex scoliosis látszik. A lordosis íve a felső szakaszon elsímult. Az L.III. csigolya corpusa kissé laposabbnak tűnik, a felső felőlemez enyhén homorú ívű, de éles kontúrú. Az elváltozás lehet korábbi M. Scheuermann, esetleg trauma maradványa. A többi L. csigolya szerkezete és fedőlemeze is ép. Az iv. rések nem szűkebbek. A peremsarkok csupán 1-2 mm-es megnyúlásokat mutatnak.
    Vélemény: Scoliosis et spondylosis Th. et lumb. min. grad.
    Discopathia Th. incip. lehetséges.
    St. p. M. Scheuermann Th. valószínűsíthető.
    Az L.III. csigolyán is régi M. Scheuermann, esetleg trauma maradványa látható."
     
    S a szakorvosi vizsgálat véleménye (amit a fenti eredmény nem tartalmaz): A lumb. gerinc mozgásai beszűkültek, flexio.: 3o, ext.: 10, laterál flexio:? 1o fok. A csípő térdizületi mozgások megtartottak Szimmetrikus izomerő. Neg. nyújtási jelek. A térdek krepitálnak. laseque j.o.-on 6o foknál pos.
    A szakorvos szerint a rtg-eredményem elég szép, nem lát gerincsérvre utaló jelet (nagyon lelkiismeretesen megvizsgált), diagnózis ülőideggyulladás. Ha a Brexin után továbbra is fennállnak a panaszok, akkor szteroid injekció, amit én ha nem muszáj, inkább nem kérek, így most nem tudom, mit tegyek.
    Nagyon bízom a tornában, de nem tudom, segít-e, most egy hétre abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy rosszabb. De az is lehet, hogy mivel normálisan sajnos nem sokat mozgok, hirtelen sok volt. Azt olvasom mindenhol, hogy ez a betegség lassú lefolyású, és nagyon fájdalmas is lehet. Nagyon szeretném elkerülni a táppénzt, és fogalmam sincs, mit tegyek. Jelenleg Benned van a bizodalmam. Mit javasolsz?
    Bocs a hosszú levélért, tudom, nálam sokkal betegebbek is vannak itt:-((
    Köszönöm előre is!

    Válasz
  51. Kedves Máté!
    26 éves leszek porckorong sérvem van, de gyógytornával megoldható volt a kezelése. A gerincem tehermentesítése érdekében viszont le kellene adnom a jelenlegi súlyom kb 40%-át. Mert extrém túlsúllyal küzdök ovis koromtól kezdve. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen cardio sportot lehetne űzni sérvvel? Úszni sajnos nem tudok. Elliptikus trénerről mi a véleményed? Köszönöm a választ előre is! 

    Válasz
    • Kedves Viola!

      A gerinced szempontjából az a fontos, hogy ne kapkodd el a fogyást, és mindig mozogj mellette, mert ha a stabilizátor izomfűző elkezd fogyni – sajnos ez néha hamarabb kezdődik, mint a plusz kilók elindulása lefelé- az rossz következményekkel járhat. Az elliptikus tréner ügyében sajnos nem tudok egyértelmű véleményt mondani. Vannak sérvek, amiknek semmi baja vele, vannak, melyek megfájdulnak tőle, Ki kell próbálni, egy alkalom nem okozhat gondot, és ha nem érzed problémásnak, akkor mehet. A szobabicikli, a gyorsgyaloglás futógépen/egyenetlen talajon, pilates, Almássi Csilla -féle gerinctréning ( ettől fogyni is bitang jól lehet), de a nem túl ugribugri aerobicok is jók lehetnek.

      Üdv:
      máté

      Válasz
  52. Tisztelt Bene Úr,
    azt szeretném kérdezni, hogyan lehet "házilag" ékpárnát készíteni?
    Ugyanis nyilván több kellene a családban, sőt egy személynek is, mert több helyen ül az ember, és valhol azt említi, hogy megtanítja az embert ékpárnát készíteni.
    Előre is köszönöm a választ
    Erzsi

    Válasz
  53. Kedves Máté!
    2011 tavaszán vettem meg a könyvedet, nagy-nagy örömömre. Azóta is használom, _szóhasználatod szerint: rongyosra olvastam, a gyakorlatokat folyamatosan végzem a mai napig is. Meg, nem gyógyultam, de normális életet tudok élni. Miután a harmadik gerincproblémás családtag megjelent nálunk, úgy döntöttünk összeaduk a pénzt, és veszünk egy gerincnyújtó padot. Ne haragudj, de nem nálad vettem meg, ugyan is a gyógysegéd. hu oldalon az általad forgalmazott pad összecsukható változata 2011 február hónapban 42 ezer Ft-ért volt kapható, ingyenes szállítással, így ott vettem meg.
    Te viszont felajánlottad a nálad vásárlóknak, hogy segítséget tudsz nyújtani a gerincpad jobb használatához.
    Én szivesen megvenném ezt a klasszisokkal jobb kihasználási útmutatót.
    Nagyon kérlek, segíts és küldd el az útmutatót, természetesen ellenszolgáltatás fejében.
    Köszönettel és szeretettel Pályi Sándorné (Ica)

    Válasz
    • Kedves Ica!

      Ne viccelj!!!!
      Természetesen küldöm a leírást, amint megtalálom ( elég nagy káosz van a gépemen, így hétvégére tudom ígérni)

      Üdv:
      m.

      Válasz
  54. Kedves Máté!
    Tegnap este megérkezett a könyv, köszönöm! Még nem olvastam át,de az oldaladat már elég jól kiveséztem és a tanfolyamot is elvégeztem.Ezért a legfontosabbra a gyakorlatokra görgettem.Meglepetésemre a leírás mellett fényképekkel illusztrálod mit kell(ene) csinálni.
    EZ JÓÓÓ! Sosem volt erősségem a pálcikaemberes rajzfejtés, szerintem vagyunk így páran, ehhez is gyakorlat kell biztosan.Csak gratulálni tudok az ötlethez!
    Minél hamarabb szeretném elkezdeni a tornát, majd beszámolok az eredményről!
    üdv.: Andi

    Válasz
  55. Kedves Máté!
    Lehet,hogy nagy butaságot kérdezek, de elképzelhető,hogy így a korrekciós gyakorlatokat elkezdve átmenetileg rosszabbodjon az állapotom? Mert amikor végig csinálom a sort, utána nagyon jól érzem magam, de néhány óra múlva egyre vacakabbul.Elkezd zsibbadni a lábam, a hideg futkos a combomon( csak itt) és már magam sem tudom eldönteni,hogy állni és járni vagy inkább ülni szeretnék-e inkább.( A fekvés a legjobb.)
    Rosszul csinálok valamit? Mivel úgy tapasztalom,hogy felváltva jelentkezik nálam a sérves  és a szegmentinstabil tünet ezért az utóbbi gyakorlatokat végzem a biztonság kedvéért. Mit tegyek? Folytassam a tornát vagy várjak néhány napot? Kérlek adj tanácsot, nagyon bíztam a tornában,de most elbizonytalanodtam!
    üdvözlettel: Andi

    Válasz
    • Kedves Andrea!

      🙂
      Semmi gond. A rendelőben amikor a betegek örömmel nyugtázzák, hogy a derekuk a dekompressziótól kicsit megkönnyebbül, mindig “leoltom” őket, hogy ne örüljenek, mert ez kb. 20 percig tart…utána visszaromlik a helyzet…egyelőre…aztán szép lassan megerősödik az izomfűző is,és akkor az eredmény is “marad”.

      Azt kell látni, hogy a megbeszélt módon – a láb a földön csúszik hátra és nem emelve nyújtod hátra a négykézlábas gyakorlatoknál – képtelen dolog állapot rosszabodást csinálni ezekkel a gyakorlatokkal, főleg akkor nem, ha – egyelőre nagyon helyesen – a szegmentinstabil gyakorlatsort csinálod. / a csigolyatestek hátsó része eltávolodik, és tehermentes helyzetben távolítja a csigolyákat /

      Ha a torna után néhány órával rosszabb lesz, annak az oka a következő:
      – a közbeni megkönnyebülés a dekompresszió jó és sikeres végrehajtását mutatja, viszont utána a gerinc sok esetben érzékenyebbé válik, és Te valamit csinálsz a “romlás” és a torna közti időben, ami a sérült szegmentnek nem tetszik: úgy ülsz, állsz, terhelsz, ami terheli a gerinced problémás részét. Ezt kell kihagyni, és akkor szűnni fog ez a kellemetlenség.
      Javaslom egyelőre a tornát közvetlen lefekvés előtt végezd, és ha jó a matrac, akkor ez meg fogja szüntetni ezeket a kellemetlenségeket, viszont abbahagyni úgy tűnik – ha jól esik közben – nagy hiba lenne.

      Aztán – sajnos ehhez azért még kell idő – a panaszok is jó eséllyel szűnni fognak.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  56. Kedves Máté!
    Köszönöm a gyors választ!
    Valami hasonló sejtésem volt nekem is, hiszen a reggeli torna után indul a nap, nincs lehetőség pihengetni. Bár nagyon vigyázok a mozdulatokra mégsem járhatok egész nap úgy mint aki karót nyelt, kénytelen vagyok hajolni is (kozmetikusként dolgozom) és úgy tűnik ez az ami nagyon nem megy. Elég kellemetlen és számomra már nagyon elkeserítő is, hogy folyamatosan a "még egy mozdulat és mindjárt becsípődik" és  "villog" a derekam érzéssel élem a napokat minden idegszálammal arra figyelve mikor üt be a vég. Igyekszem a javaslatod szerint változtatni. ( A matracom jó, nálam ez fontos tényező- 46 évesen , 23 éve küzdök kisebb nagyobb megszakításokkal.
    sok sok köszönettel: Andi

    Válasz
    • Kedves Andi!

      Hú, ez gond…mármint a kozmetikus szakma…Sajnos a fogorvos, a fodrászt és a kozmetikus az, aki görnyed, csavarodik, behajol, tekeredik, feszít… Neked kifejezetten este kéne végezni a gyakorlatsort, és sajnos a leghatékonyabbnak érzett mozdulatokat addig gyakorolnod kell munka után, amíg nyugdíjba nem mész…( elnézést ezért, másoknak azt szoktam javasolni, hogy végezzék a mozgássort, csinálják a tünetek elmúlta után még pár hónapig, majd felejtsék el, kezdjenek el sportolni valamit, és figyeljenek az ergonómiára…Sajnos Nálatok ez nehéz ügy…annyira terhelő a szakma, hogy muszáj kompenzálni minden egyes nap azokat az erőhatásokat, amiket a sok behajlás okoz…Erre tökéletes a korrekciós sorod, de sajnos ha már gond van, abbahagyni egy jó ideig nem lehet)

      Üdv:
      bene máté

      Válasz
  57. Köszönöm a biztató szavakat ,még tart a lelkesedés,remélem sokáig megmarad! Bízom a gyakorlatokban,s mivel már nagyon elegem van a bizonytalan munkaképességemből nagy az elhatározás.( még ).
    sok köszönettel: Andi

    Válasz
    • Kedves V. Timea!

      A porckorongsérv – kérdések és válaszok topicban keresd, ott megtalálod ! 🙂 ( márc. 28 – 16:15)
      m.

      Válasz
  58. Kedves gerinc "szerelő"!
    Generál szervizre lenne szükségem! 🙂
    Gyermekszületés és határidős munkák (túlórák) miatt kellően nem figyeltem oda magamra – a testem által küldött jelzésekre, bár megfelelő ismeretek hiányában eddig talán értelmezni se tudtam volna azokat – ami egy viszonylag fájdalommentes, a bal lábamba kisugárzó, de a 2012. április 2-i MR leletem alapján egy nagyobb méretű (11mm*16mm) kiszakad ágyéki porckorongsérvhez vezetett.
    A tegnapi (2012. április 4-i) orvosi leletértékelés és vizsgálat alapján, konzervatív kezelést javasoltak: gyógytorna, úszás.
    2012 februárjában jártam heti 3x gyógytornára, ami akkor úgy éreztem, hogy segít is. (Az akkor gerinc állapotomról nincs pontos képem.)
    A gyógytornász szabadsága következtében megszakad a kezelés és én a közelgő határidők miatt még többet túlóráztam, ami az állapotom romlásához vezetett.
    Nagyon tetszik a szolgáltatás (küldetés) ami a honlapján elém tárult, szeretnék minél előbb bejelentkezni Önhöz a "Gerincszervíz"-be.
    A véleményére lennék kíváncsi, hogy amíg nem tudok Önhöz eljutni, belekezdjek-e a gyógytornába. Mára (2012. április 5-re 11órára) van az első időpontom. (A gyógytornából pont a személyre szabottságot hiányolom.)
    Úgy érzem nincs vesztegetni való időm, ezért kérem ne haragudjon ha esetleg a megadott időintervallumon kívül is próbálkozom telefonos egyeztetésre megkeresni.
     
    Tisztelettel:
    Orbán László
     

    Válasz
    • Tisztelt László!

      Köszönöm a bizalmát! Sajnos nincs időm érdemben válaszolni, mert épp rohanásban vagyok, így csak egy dologra reagálnék: aki a megadott időn kívül hívja az oldalon megadott telefonszámot, az vagy kikapcsolt telefonra, vagy automatikusan morcos ügyfélszolgálatra számíthat, ami nem kedvez a gyors időpontoknak…:)

      Tisztelettel:
      b.m.

      Válasz
  59. Szia Máté!
    Azt szeretném tőled kérdezni, hogy mi a véleményed az MTB típusú cipőkről, azon belül is a magyarok által gyártott rollstep típusúról. Továbbá, mivel számítógép programozó vagyok napi sok-sok órát ülök…. most kellene vásárolnom másik széket – mit javasolsz. Ja azt elfejetettem írni, hogy én is a két db gerincsérvvel rendelkezők tartozoó 🙁 számos csapatát erősítem.
    Várom válaszodat, melyet előre is köszönök:
    Tisztelettel Gyulai László
    ps.: Az weboldalad több mint jó – reményt adó!

    Válasz
    • Szia Laci!

      Köszi szépen!

      Jók ezek a cipők. Elvétve okoz gondot, ha a cipő által kikényszerített jó/jobb tartás összeveszik azzal a kiegyenesedett lordózissal, amit a test a sérv miatt alakít ki, de ez ritka. Nyaki sérv esetén olyan emberkenek, akik sokat járnak, patent.

      Szék:
      Nehéz ügy.

      Méregdrága jó megoldás: Stokke szék.
      Olcsóbb jó megoldás:
      a.) ha előre görnyedős gépre ráhajolós típus vagy, akkor ékpárna
      b.) ha hátradőlős elfekvős, akkor két törülköző a derék mögé + laptop

      Hibátlan megoldás:
      Babzsák puff, földre ülni a puff elé, a derékrászt homorúvá gyűrni + laptop. ( persze ez csak otthon mehet)

      Tisztelettel:
      máté

      Válasz
  60. Szia Máté!
    Nagyon köszönöm a gyors, és kimerítő válaszodat. Hamarosan (29-én) elkészül egy MRI-m melynek a leletét szeretném a véleményedre bocsátani – mivel Zalaegerszeg elég messze van tőled, hogy személyesen is felkeresselek…. Addig is köszönöm a sok-sok tanácsodat amit a honlapon megosztottál.

    Válasz
  61. Kedves Máté. 
      Az én "sztorim" kb. 16 éves koromban kezdődött erős deréktáji fájdalommal.Gyorsan megállapították a "lumbágómat" és tini disco helyett járhattam a gyógyfürdős kezelésekre 🙂  Aztán 25 körül,túl egy szülésen,kiderült,hogy "isiasz". ezzel elvileg elértem a kb. 60 éves fizikai kort. :)közben aktivan táncoltam,túráztam és mindent ami belefért. Most vagyok 38 éves. 3 éve elferdült felsőtesttel,3 napi négykézláb töltött éjszaka után ( csak így nem ordítottam) eltorzult arccal kerestem fel újra az ügyeletet. Lévén,hogy karácsony szilveszter éjszaka volt,minden nap bemehettem egy infuziora. Jan.1.:bal láb bénulás. Időpont 2 hónappal későbbre egy specialistához. De a szerencsémnek (vagy szerencsétlenségemnek?) köszönhetően Január közepén már a műtéten is túl voltam. Azt hittem elfelejthetem a kiszakadt sérvemet.A bal lábam azóta is zsibbad…ami miatt már volt kb. 4 bokaficamom.(ezen lehet-e javítani valahogy?) a vádlim pedig reggelente úgy görcsöl,hogy ki kell ugranom az ágyból és talpraállni.Viszont a nagy probléma,hogy most a jobb oldali keresztcsontnál fáj.tehát gyanítom egy újabb sérv. A még nagyobb probléma,hogy közben elkerültem Magyarországról.Itt viszont nem tudok orvoshoz menni…..Tehát ez kilőve. Egyébként is műtétellenes vagyok…elég volt egy is. Hazamenni főleg nem tudok.Viszont két napja az ágyból is nehéz felkelni. És nem tagadom. Be vagyok… rezelve….A felső testem megint úgy néz ki,mintha falnak lennék dőlve..:) csak most balra…1 nap alatt beálltak a hát izmaim..(gondolom  ezzel engem védenek a még nagyobb fájdalotól).Kérdéseim,hogy az E-bookban leírtakat használhatom-e akkor is,ha kiszakadt sérvem van? Nem tudom,hogy ki van-e szakadva.Árthatnak-e így a leírt gyakorlatok? Mit gondol? Mert ha nem,akkor szeretném megrendelni. Kipróbáltam a nyújtózkodást és már az is segitett ! Természetesen túl vagyok az e-mail tanfolyamon amit hálásan köszönök!!Próbálom betartani amit tudok,de nagyon sokat dolgozok és nem ülő munka..így elég nehéz…De amikor tehetem, betartom amit lehet. Ha ezekkel az infokkal (vagy csak töredékével) elláttak volna műtét előtt..most nem itt tartanék. Hihetetlen mennyiségű információ van ezen az oldalon!!! Szerintem rengetegen hálásak vagyunk Önnek! További sok sikert! Köszönöm a válaszát előre is.
     Üdvözlettel: Nagy Rita Nikolett

    Válasz
    • Kedves Nagy Rita Nikolett!

      Először is köszönöm a visszajelzését!

      A jobb oldali fájdalmáról:
      Az ember hajlamos rögtön a legrosszabbra gondolni, de a valószínűsége elég kicsi, hogy a sérve újult ki, vagy hogy kialakult egy új.

      Sajnos a leírásból látszik, hogy elég “csapágyas” a mozgásszervrendszere – azért merem ezt így írni, mert az enyém is ilyen 🙂 – A bokaficamok, a sérv mind egy medence asszimmetriára utalnak, amitől önmagában is fájhat a keresztcsontja tájéka. A leggyakoribb oka az ilyen műtét utáni ellendoldali fájdalmaknak a műtét és a korábbi terhelés miatt lelapult porckorong következtében kialakuló kisizületi irritáció. Ezek mellett persze előfordulhat egy új sérv is, de lényegesen ritkábban, mint a fentiek. Szl.első körben arra biztatnám, hogy ne aggódjon.

      A könyvet úgy raktam össze, hogy semmilyen körülmények között se tudjon ártani a gyakorlatanyag. Akár még csigolya ívszakadása is lehetne az olvasónak, azon sem tudna rontani vele. Kiszakadt sérves emberek közül is többen jelezték már, hogy meggyógyultak az anyag segítségével, de ismétlem erre gondolnia – bár természetes dolog- de egyelőre nem érdemes.

      Egy tipp: Ha megrendeli a könyvet , akkor ne a sérves sorozatot csinálja, hanem a szegmentinstabilt.
      Műtét utáni esetekben az jóval hatékonyabb szokott lenni.

      Tisztelettel:
      m.

      Válasz
  62. Kedves Máté,
    nemrégen találtam rá az oldaladra, igazán tetszik. Sok hasznos ötletet találtam, és tanulok a másoknak írt válaszaidból is. Sose találod ki, mi a bajom! :-)) Szokásosan indult, derékfájás kicsit, aztán jobban, aztán bal láb zsibbadása őrült módon, és akkor orvos. CT eredmény: bal oldali LIV/V mediolateralis sérv, 6 mm átmérőjű, amely már kiszakadt. Edzés abbahagy, fizikoterápia, mert a bal lábemelő izomzat nem működött rendesen, milgamma vitamin. 5-ös skálán a bal lábam már hármas szinten van, műtét eszem ágában sem! Meg akarok gyógyulni. Odafigyelek magamra nagyon. Kérdéseim: motorozni lehet-e, az autós ékpárnán nagyon gondolkodom, nem spórolok magamon, de a benergo szett barátságosabb árnak néz ki, illetve a gyerekszülés porckorongsérvvel mennyire "ajánlott"? Ja, és még valami, ha a nyakamban többször előfordul az az érzés, hogy bárcsak letehetném a fejemet egy picit, akkor kezdjek el figyelni rá? 
    Még további jó munkát egészséget kívánok! Várom válaszod.
    Üdv.

    Válasz
    • Kedves Rózsa!

      Sajnos erről fogalmam nincs. Gimis korom után beleszerettem a motorozásba, de akkor csak egy kis robogót sikerült szerezni, de amikor a kórházi gyakorlataink jöttek egy életre elköszöntem a motorozástól, így fogalmam nincs, hogy jó lehet-e rá az ékpárna. Szerintem a felfújható öngyilkosság lenne, motorra biztos jobb a konkurencia párnája.

      A gyerekszülés ritkán gond, a baba megszületése utáni periódus annál inkább. A relaxil hormon hatása alatt emelgetni a babát rengeteg nőnek lobbantja fel a sérvét, ezért még a baba előtt úgy kell kitalálni a pelenkázót, a kiságyat és minden mást, hogy ne kelljen hajolgatni hozzá.

      A nyak ha már érződik, az nem jó.
      Prevencióra a jóga mellkasnyitó gyakorlatai jók.

      ÜDv:
      m.

      Válasz
  63. Üdv!
    Érdeklődni szeretnék, hogy a következő problémával érdemes-e felkeresni a Gerincszervizt, ill. egyátalán merre lehet tovább lépni!
    2012.05. RTG (háti, ágyéki kétirányú felvétel) lelet:
    A DL gerincen enyhe S alakú scoliosis látható. A háti gerincen fokozott kyphosis és kezdődő spondylosis figyelhető meg. A Th VI-IX. csigolyák zárólemezein apró Schmorl-herniatiok láthatók. Ezen a szakaszon a porcrések is kissé szűkebbek. A lumbalis gerincen értékelhető spondylosis nem mutatható ki. Az LV rés mérs. szűkebb.
    Korábban (2004.06.) készült egy hasonló RTG aminek az eredménye:
    A felső thoracalis szakaszon enyhe balra konvex scoliosis figyelhető meg. A gerincszakaszon egyéb degeneratív elváltozás nem figyelhető meg.
    MR 2012.09.
    A háti és lumbalis gerinc natív MR vizsgálata:
    A háti kyphosis kissé fokozott, a lumbalis lordozis és sacrum dőlésszöge valamelyest csökkent. A kyphosis punctum maximumán,  a háti gerinc középső szakaszán néhány csigolyatest ventral felé enyhén ék alakú, diszkréten laposabb. Ezen csigolyák közti porckorongok is laposabbak, kissé dehidráltak. A zárólemezek egyenetlenek, több helyen apró Schmorl-herniára jellemző benyomat látható rajtuk. Érdemi discus előboltosulás azonban nem látható a háti gerincszakaszon. Kezdődő spondylosis jelei kimutathatók. A myelon szabályos lefutású és jelintenzitású.
    A lumbalis gerincen a zárólemez egyenetlenség, Schmorl herniatio nagyon diszkrét. A két alsó lumbalis porckorong kissé laposabb, kifejezettebben az utolsó és dehidrált is. Az utolsó lumbalis porckorong a középvonalban és attól balra terjedően széles alappal, enyhén előboltosul. A durazsákon látható benyomat, egyértelmű gyöki érintettség nem igazolható. A lumbalis gerinc alsó szakaszán szintén enyhe spondyloticus elváltozások vannak. A conus az L.I. csigolya magasságában látható.
    Orvosi vélemény:
    M. Scheuermann utáni állapot a háti gerincen.
    Kezdődő spondyloticus és discus degeneratív elváltozások a háti és lumbális gerincen.
    Apró, gyöki érintettséget nem okozó discus hernia az L.V.-S.I. rés szintjében bal oldalon.
    Reumatológiai status: a háti kyphosis kissé elsimult, a lumb lordosis is. A scoliosis csak discret. A jobb csipő mozgásai szabadok, a bal csipő flexiója 90 fok, ki és berot beszűkült. Mk térd crepitál, gyulladásra utaló jele nincs.
    Radiológiai felvételein scoliosis és lezajlott Scheuermann utáni állapot.
    Javasolt: Fastum géles iontoforézis a hátra, diadynamik a derékra, MT mindkét térdre, gerinctorna, lehetőség szerint úszás.
    Ami a fentiekben nem szerepel, hogy 4-5 éves koromban (most 35 vagyok) a bal kulcscsontom kétszer el volt törve ugyan azon a helyen. Erről bővebb infóm nincsen.
    Panaszok:
    a statikus helyzetek, ülés állás, járás rövid időn belül diszkonfort érzést majd erősödő fájdalmat okoznak a nyak (izomfeszülés), hát (elsősorban a lapockák magasságában a bal oldalon izomfeszülésnek érzem) és a derékban (tompa izületi fájdalom). Hosszabb időt eltöltve így a háti szakaszon recsegés-ropogás jelentkezik csavaró és hajló mozgásnál. Az ágyéki szakaszon is időnként csavarásra ropog a gerincem. A mozgásomat rendezetlennek, gyengének érzem, különösen a csípő, comb, vádli részen.
    A reumatológus által javasolt kezeléseken túl vagyok, nem sok eredménnyel jártak. Gyógytornára folyamatosan, rendszeresen járok (kb. 1 éve), a csipő és derék mozgékonyságán javított, a hát és nyak helyzetén nem. Az izmaim működése is gyenge, nem "durrannak be" ill. mintha nem lenne oxigén a belélegzett levegőben (FVC érték +30% a szokásoshoz képest), nincs izomlázam még a legnehezebb guggoló és hasizomgyakorlatok után sem (inkább erőltetés hatására izületi fájdalom pl. térdben). Úgy érzem ez a (szintén régóta fennáló) probléma a torna hatékonyságát nagyon nagy mértékben rontja.
    Köszönöm a segítséget!
    U.i.: kiváló az oldal, remélem sok gerincbeteget sikerül rendbehozni ill. még inkább, megelőzni a betegség kialakulását!

    Válasz
    • Kedves B!

      Köszönjük!!!!:)

      Ez egy Scheuermann utáni túlterhelt állapot, túlműködtetett izmokkal, rossz statika miatt terhelt porckorongokkal, ízületekkel.
      Lehet hozzánk is fordulni, de nem ez a specialitásunk.
      Én inkább egy vér profi gyógytornász-edzőt javasolnék, aki kikerüli ezt a be nem durranás kérdést, és Scheuermann ide-oda, helyrepofozza a tartásod, illetve kicsit regenerálja az ágyéki porckorongjaid, hogy ne ropogj ennyire. Konkrétan egy konditerem-gyógytorna kombót látnék működőképesnek a Te esetedben, amivel a tartást és az izomerőt is korrigálni lehetne.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  64. Elnézést kérek de a gépem rosszalkodik.
    Kedves Máté. 
    Diagnosztizált gerincsérvem van (bal oldali derékfájás, onnan a bal faromon keresztul a bal lábbicepszbe és vádliba sugárzó fájdalommal) amire Naproxent és paracetamolt szedek. A dokim beutalt fiziora amit hétfon kezdek. A gerincszerviz rendelot sajnos nem tudom felkeresni mivel kulfoldon élek. Már rég megtettem volna .Elvégeztem az email tanfolyamot, használom az autós deréktámaszt és ékpárnát is rendeltem. Megnéztem jónéhány yuotube-os videod is. COOL!!! 🙂 Ezek rengeteg fájdalomtól szabadítottak meg. Koszonet érte. A lógáson gondolkodom. Van otthon húzódzkodó rudam felszerelve. Gravity boots is van meg parám is van mert sokszor említed hogy a lógás akár ronthat is a beteg állapotán. Itt gyakorlatilag a boka koré csatolható, puha szivaccsal bélelt csizmaszár jellegu bilincset csatolunk ,amihez kampó van rogzítve. A kampóknál felfuggesztve, denevér módjara, fejjel lefelé lógunk. A gerinc nincs megtámasztva mint a gravitációs állvanyoknál. Meg merjem próbálni?
    Koszonom a rám szánt idot.és a választ 

    Válasz
    • Kedves Panno!

      Köszi!:)
      Próbáld ki, ha nem fáj és nem okoz gondot, akkor miért ne!?
      Egy dolog fontos: valahogy úgy gyere le majd, hogy nem kelljen az orroddal a térded felé menni, mert jól kihúzva az nem a leghasznosabb dolog, ami a derekaddal történhet!

      Üdv:
      m.

      Válasz
  65. Kedves Máte!
    Tanácsod szeretném kérni !
    A CT vizsgálat után gerincsérvet diagnosztizáltak nálam. Az idegsebész az tanácsolta nekem ,hogy elöször az alternatív módszereket próbáljam ki lehetőleg egyszerre.Elég tanácstalan vagyok mert az internetenet olvasva sokan sokféle képen hirdetik a gyógyulás felé vezető utat ,de igazán a te oldaladat találom a célravezetőnek!
    A lumbalis lordosis ive csökkkent ,számottevő scoliosis jele nem látható,Az L.I-II discuson körkörös ,enyhe mértékű protrusio látszik,mely számottevő foramen érinttséget nem okoz.A durazsákot az L.III-IV magazságban kissé comprimálja.Az L.IV-V discus dorsal felé kissé laposabb ,rajta körkörös,az előbiekkel nagyobb mértékű protrusio látszik,mely a durazsákot széles alappal enyhén benyomja,mindkét oldali foramenbe terjed,de a kilépő gyökökön érdemi compressiot nem okoz ,Az L.V-S.I discus dorsal felé lelapult,rajta bal oldali túlsúly, széles alapú,durazsákot is comprimalo előboltosulás látszik,ez mindkét oldali foramenbe terjed,de a gyökökön compressiot láthatóan nem okoz. Az L. V.-S.I. discus dorsal felé lelapult,rajta kb 5mm-rel a gerinccsatornábadomborodó,a durazsákot főleg balról comprimáló ,az L.V. csigolya felső zárólemezét felfelé meghaladó előboltosulás látszik,mely a kilépő L.5.gyököt foramemben comprimálja.Ugyanehez  még az S.I. és L.V. szelvényekről is bedomborodó spondylophyták is hozzájárulnak A kisizületekben számottevő arthrosis jele nem figyelhető meg,az alsó segmentumban az ízfelszínek kissé scleroticusak.
    L.V-S.I széles alapúbal oldali centro-lateralis hernia,a kilépő bal L.5 gyök compressiojával.Egyebekben mérsékelt polydiscopatia jelei a fentiek szerint.
    Szeretném ha véleményeznéd ill. a gerincszervíz tud-e nekem segíteni, ha lehetne a teljes gyógyulásban?!
    Válaszod előre is nagyon köszönöm!
    Tamás

    Válasz
    • Kedves Tamás!

      Segíteni a Gerincszerviz biztosan tud, de korrekt leszek: a legkisebb sérvnél és a legjelentéktelenebb elváltozásnál sem lehet azt mondani, hogy valami BIZTOSAN tud segíteni a teljes gyógyulásban, hiszen a pszichés faktoroktól a “karmáig:)” ezer dolog befolyásolja ezt a kérdést, így ilyet sosem mernék állítani.

      Üdvözlettel:
      máté

      Válasz
  66. Kedves Máté
    55 éves nő vagyok L.III discus centralisan 3 mm-rel prot rudalt kis dura benyomatot okoz L.IV porckorong bal oldalon lateralisan és foraminalisan 4mm-rel boltosult elő eléri a kilépő gyokot ,vélemény protrusio disci L.III hernia disci L.IV .
    Idegsebészet javaslata az L.IV szintben látható recessust szűkíti és gyokot kompromittáló serv dorsalflexios paresis műtétet javasoltak, mc kenzi torna és idegstimulalo kezelés után állapotom javult bal labfejemet jobban tudom mozgatni .
    Ön szerint hogy döntsek műtét mellett vagy sem mivel javult az állapotom, nem szeretném a műtétet, szeretném kérdezni hogy folytassam a tornát és a tėrdem súlyos arthtrozisos és ezért ajánlották a szobabiciklizest de a gerincallapota miatt szabad e bicikliznem ,az idegsebesz kérdésemre ha nem mutetem meg magam akkor mi lesz lebenulhatok a és a válasza igen volt. Ami nagyon megijesztett

    Válaszát tisztelettel köszönöm .

    Válasz
  67. Kedves Máté!
    Egy éve küzdök porckorong kitüremkedéssel (L5-S1). Fekvő helyzetben tünetmentes vagyok, üléskor csak akkor, ha jól megtámasztom a derekam. Viszont ácsorgáskor rettentően fáj. A fájdalom a farba sugárzik, lejjebb nem. McKenzie tornát csinálok 4 hónapja, kocogok 2 naponta, semmi javulás. Manuálterapeutánál is jártam. Kérdésem az lenne, hogy egy ilyen kisebb probléma miért okoz ekkora fájdalmat és miért nincs semmi javulás. Milyen gyakorlatokat végezzek? Válaszodat köszönöm! Orsi

    Válasz
    • Kedves Orsi!

      Köszönöm a bizalmat! Legtöbbször a sikertelenség oka a rossz diagnózis, vagy a rosszul megválasztott terápia. Attól, hogy az MRI kiboltosulást mutat, nem biztos, hogy a tünetet is az okozza. Sokszor a kisízület érintettsége a fájdalom oka, amit a McKenzie nem befolyások – ha igen, akkor sokszor rosszul – a futás pedig a rossz mozgásminta miatt szintén nem építi fel a stabilitást. Keressen egy autodekompressziós gyógytornászt, meggyőződésem, hogy ha ezek a terápiák nem vezettek sikerre, akkor azzal messzebbre tud menni a folyamat.

      Üdvözlettel és jobbulást kívánva:
      m.

      Válasz
  68. Kedves Máté!

    Azért eléggé lenyűgöző, hogy milyen szinten jósolod meg a dolgokat. Történetem:
    Nem voltam igazi hátfájós, de kb. 1 hónapja jobb combomból le a lábfejemig húzódás, zsibbadás, ülve azt éreztem, mintha tűzön ülnék, nagyon nagyon fájt. Ortopéd orvost kerestem meg, injekció, fájdalomcsillapítás mellett, néhány napot pihentem. MR -re küldött, eredmény:
    A lordosis csaknem kiegyenesedett. Balra convex hajlat. Szabályos conus és cauda. Az I-III korongok nagyobb protrusiot nem mutatnak.A IV-es korong laposabb, víztartalma csökkent. Jobb oldalon paracentrálisan és mediolaterálisan széles alapú 6 mm-es körüli sérv ábrázolódik. A gerinccsatorna asszimetrikusan szűkített. A jobb oldali L5 gyök lehet komprimált. Az V-ös korong csökkent víztartalmú kissé lelapult, protrusioja centralisan bal túlsúllyal fokozottabb, illetve a bal foramen területén peremmegnyúlás által kísért körülírt protrusio is megfigyelhető. A foramen szűkített, lehet enyhe gyöki kompresszió is. LIV. poorckorongsérv, LV protrusio.

    Na, ekkor jött az első jóslatod beteljesülése. Mély depresszív állapot, mert erre nem számítottam.
    Munkám miatt sokat vezetek, de nem vagyok a sport éllovasa sem. Viszont van két egyetemista gyerekem, akiknek nagy szükségük van arra, hogy keresőképes maradjak.
    Magamba roskadva kb 10 nappal ezelőtt találtam az oldaladra, majd megráztam magam, és eldöntöttem, hogy egy köcsög sérv nem győz le engem.
    Gyorsan megrendeltem az anyagodat a neten, sokat tanultam belőle. Az autóba megjött a deréktámasz is. Szerencsére egy olyan gyógytornászt találtam, aki nagyon nyitott volt és ismerte a munkásságodat is. Heti 3 x járok hozzá, itthon pedig az ebookban található gyakorlatokat végzem, naponta. Nem mondom, hogy nem vagyok jobban, de a zsibbadás nem múlik. Ez jellemzően a lábszáramban érezhető. A nagyon kemény fájdalomcsillapítókat már elhagytam, de időnként szükségem van egy cataflamra.
    Rendkívül eltökélt vagyok, 49 évesen trénerként dolgozom és nagyon bízom a gyógyulásban.

    Megtennéd, hogy megírod a véleményed?

    Válasz
  69. Kedves Máté!
    Szeretném a véleményét kérni. 43 éves nő vagyok. Kb 1 hónappal ezelőtt jelentkezett a bal kezemben egy zsibbadás. kb 5 nap múlva még mindig zsibbadt a kezem és az arcom aljában is bizsergés jelentkezett. Ekkor a sürgősségin készítették CT-t ami negatív lett. Kb 3 nap múlva a masik kezem is elkezdett zsibbadni. Majd egy par nap múlva a lábaimban is éreztem ugyanazt az érzést. ( főleg a kézfejem es a lábszáram bizsereg). Azóta voltam MR -n. A felvétel eredménye: Nyaki gerinc MR A nyaki lordosis elsimult. A csigolyatestek magassága megtartott, a peremszélek megnyúltak,helyenként osteophytosissal. A csigolyák ventralis peremsarkai mentén vertalinan diszkrét zsíros degeneratio jelei láthatók.A discusok jelintenzitása a T2 súlyozott szekvencián csökkent. A C IV. discuson5×3×5mm-es jobb lateralis hernia latható,mely jobb oldalon a gerinccsatornát vertalisan kissé szűkíti,a jobb C 4. gyököt érintheti,de nem comprimalja.A C VI.discuson mers. jobb lateralis potrusio es kp.fokú szépes alapú bal paramedialis-lateralis-foraminalis potrusio figyelhető meg,mely gerinccsatornát es a bal forament mérs. szűkíti. A myelon jelszerkezete szabályos.
    Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségét. En tudom csinálni a tornát? Hatásos lehet?
    M.

    Válasz
    • Kedves Marianna!

      Köszönöm a bizalmat! Az orvosának kell majd ezt megmondania, de a lelet alapján jó eséllyel megengedő lesz a tornát illetően.
      Az MRI leleten említett problémára az esetek döntő többségében a célzott mozgás hatékony segítség lehet, de sokszor nem az MRI mutatja meg, hogy mi a tünetek pontos oka – ilyen lelete rengeteg tünetmentes embernek is van –
      így az orvosa valószínűleg annak az eldöntésére, hogy hogy mit kell majd pontosan kezelni, még pár funkcionális tesztet – személyes vizsgálatot végez majd el.
      Mielőbbi jobbulást kívánva:
      Máté

      Válasz
  70. Tisztelt Bene Máté!
    41 éves férfi vagyok,186cm 83kg,életem nagy részében ülő munkát végeztem(15év).Kb 2hónapja napi szinten kisebb szédülés,ingadozás,és néha forróság érzés fejben.Aztán a napokban, hirtelen vállba belenyilaló fájdalom ami egész nyakra felhúzodik,a vérnyomásom (amivel sosem volt baj) 167/117ig felment ez kb 4x megismétlödött már.A fájdalom kb 5percig tart és ahogy elemegy úgy megy le a vérnyomás is.Háziorvos vérnyomás csökkentőt és Xilox gyulladás csökkentőt írt. Elkezdtem kutakodni a neten,mert nem akartam elhinni ,hogy magas vérnyomás betegségem lenne a semmiből, és rátaláltam a videójára amiben nyaki lordosisrol beszélt. Ez az lehet? Az orvosban fel sem merült ilyesmi :(.
    Az érdekes még,hogy azóta figyelek a tartásomra és a nyakamra,és tornázni is kezdtem a videói alapján,és se fájdalom se magas vérnyomás immár 2 napja.
    Létezhet,hogy ezzel tarthatom,mert sosem akarom átérezni ezeket a vérnyomás rohamokat még 1x:(
    Várom válaszát
    Köszönettel:
    István

    Válasz
    • Tisztelt István!

      Köszönöm a bizalmát!
      Szívesen segítenék, de sajnos sok oka lehet egy ilyen vérnyomáskiugrásnak, amit így mindenképp a választott orvosának a kompetenciája megkeresni.
      Ha úgy érzi, hogy az orvosa nem feltétlen Önnek megfelelő terápiát javasolt, akkor a legjobb lépés ilyenkor valószínűleg egy olyan orvos megkeresése,
      akinek a személyében, a szakmai ítéletében és a terápiás javaslatában is meg tud bízni.
      ( ilyenkor ez lelkileg is kritikus, mert a fejben azért mindenképp jelen lévő állandó kérdőjel – főleg a nyaki területen – nehezítheti a folyamatot, mert az ebből adódó feszültség fokozza az izomtónust )

      Akár talál az orvos összefüggést a vállába nyilaló fájdalom – ami ráadásul a nyakkal összefüggést mutat – akár nem, a nyakas – vállast kérdésnek valószínűleg mindenképp a kezelését fogja javasolni.
      Ha talál összefüggést, akkor jó eséllyel a tartás és a lordózis javítása, ill. az izmok ellazításának a magtanulása lesz az, amivel elindulhat, így erre lehet esély,
      de hangsúlyozom fontos egy pontos diagnózis és egy célzott terápiás javaslat.
      Érdemes amúgy mielőbb lépni, mert egy ilyen problémánál – ha esetleg tényleg nyaki eredetű a dolog – a feszültség is kiválthat ilyen tüneteket,
      így a legjobb, ha mielőbb elkezi látni az ember a potenciális megoldást.
      mielőbbi jobbulást kívánva:
      m.

      Válasz
  71. Tisztelt Mate!
    Köszönöm válaszát!
    Ma voltam kardiologusnal,elvegezte a vizsgalatokat,vernyomas betegsegem nincs es a szivem is tokeletes allapotba.Azt mondta mozgasszervi betegseg okozhatja a kiugro vernyomast es a szedulest,egyensuly zavart.
    Mindig a bal vallambol indul es egybol befeszulnek az izmok a csuklyanal es a lapockanal.Kenem izom lazitoval,szedek magneziumot es probalok vallra tornazni.Tudna nekem segiteni milyen gyakorlatot vegezzek ill az uszas segithet?
    Elore is köszönöm

    Válasz
  72. Tisztelt Máté! 2021.júliusában derült ki, hogy két csigolyámnál is gerincsérvem van. Neurológus beutalására McKenzie gyógytornászhoz járok. Kb 3 hét javulás után ismét nagyon erős fájdalmaim jelentkeztek a teljes jobb lábamban, gyakorlatilag ismét járóképtelem lettem. Gyalogos turista vagyok, legnagyobb meglepetésemre a csapat kb felének sérve(i) vannak, és néhányan már műtéten is átestek. Ők ajánlották a porckorong.hu – t, végignéztem többször is a 4 videót. A 4. videónál lettem tanácstalan, szeretném csinálni a gyakorlatot, de a szöveged és a képek – nekem – nincsenek összhangban: 8-10 cm magas könyv az egyik térd alá (képen egy kb 5 cm-es gömbölyű párna), elejük fel a talajon lévő térdet a magasabb térdhez (a fotón ez kb 2 cm). Pontosan hogyan is kell(ene) előkészülni, és végezni a gyakorlatot? Segítségedet előre is köszönve: Dani

    Válasz
    • Tisztelt Dani!

      Köszönöm a bizalmat! A csapattársakkal kapcsolatban nagyon fontos: rengeteg embernek vannak az MRI-n kiboltosulásai és gerincsérvei, de viszonylag kevésnek közülük okozza a gerincfájdalmát ez az elváltozás. ( akit műtöttek, annak biztos, de ők azért a kisebbség ) – és nagyon sok faktor befolyásolja még ezeket a fájdalmakat.
      Erről írtam itt: https://porckorong.hu/blog/sajnalom-olyan-a-gerince-mint-egy-110-evese/
      A gyakorlattal kapcsolatban: elnézést a bizonytalanságért!
      Az egészen pontos cm.-k ennél a mozdulatnál ritkán számítanak igazán, ezért mertem ezt hozni ebbe a sorozatba.
      A lényeg, hogy négykézláb állva a térd emelésével alakuljon ki egy kis forgatónyomaték, aminek a saját izomzatoddal ellen kell állni. Ha akut tüneted van, akkor érdemes megkérdezni a gyógytornász kollégát, hogy hogyan javasolja, vagy javolja-e Neked. ( akut esetben mindig fontos egy Téged ismerő orvos / gyógytornász véleményét kikérni. Ha ő másképp nem mondja, akkor eleinte egy alacsonyabb könyvvel kezdenék – először elég lesz 3-4 cm. is. A fix térd felemelve a tükörképe legyen az “emelt” oldalinak, és akkor biztosan nem nyúlsz mellé. ( ránzek majd a videóra, köszönöm a korrekciót – és összeigazítom a képet és a szöveget. ) Ha nincs akut dolog, akkor gyakorlatilag ezek a centik nem számítanak annyira, mert a forgatónyomatéknak így is – úgy is ellen kell állni, ez pedig dolgoztatja a multifidus csoportot és a gerinc stabilizátorait. Egyébként ha a kolléga is jónak látja, akkor úgy kezdeném, hogy egyet kipróbálnék, és tesztelném, hogy hogy a legkényelmesebb, hogy esik a legjobban – rosszabb esetben hogyan nem kellemetlen – bár ebben az esetben szintén a kolléga megkérdezését javasolom, hogy milyen módosítással tud jól esni a dolog.
      Mielőbbi jobbulást: m.

      Válasz
  73. Kedves Máté!
    Beszéltél sportokról, nagyon hasznos volt. Mi a helyzet a lovaglással? Sokunkat azonnal le akarnak tiltani, ha gerinc gondunk van. Az eddig tőled megtanult dolgok alapján úgy gondolom, hogy sok minden függ attól, hogy milyen nyeregben és/vagy stílusban lovagol valaki. Én western nyerget használok, ami azt jelenti, hogy a lábaim szinte nyújtva támaszkodnak a kengylelbe(mi villás ülésnek hívjuk).

    Válasz
  74. Kedves Máté!

    Röviden leirnám a helyzetemet. Volt egy sport sérülésem, biciklivel hanyat esés, fájdalmat éreztem hetekig a hátamban, a bal bordában a gerinchez közeli részben és a mellette levő izomban. Elmentem egy MRI re, ahol az eredmény a következő lett: poszttraumás csigolya összeroppanás törés, 25%, a TH12 csigolyánál.
    Meg szeretném kérdezni, hogy ez az eséstől következhetett-e be, vagy már rég kialakuloban volt? Ugyanakkor meg szeretném kérdezni, hogy ebben az esetben, milyen gyogytorna ajánlott, tekintettel arra is, hogy van egy előrefele görbülete a gerincemnek.
    Köszönettel és tisztelettel.

    Lajos.

    Válasz
    • Kedves Lajos!

      Szívesen segítenék, de egyrészt kevés az információ ( kor, előzmények, esetleges csontsűrűség vizsgálat eredménye, mikor történt az esés, stb.) másrészt sajnos a trauma sem igazán az én asztalom.
      ( főleg a degeneratív gerincproblémák kezelésébe ástuk bele magunkat, és sajnos a trauma annyira más világ, hogy nem szívesen kontárkondék ezen a területen. ) Szerintem érdemes keresni egy ortopéd
      orvost, aki pontos felvilágosítást tud adni a kérdésben, és tud ajánlani olyan gyógytornász kollégát, aki segíthet a rehabilitációban. ( ha ez egyáltalán szükséges, és nem elég a sport és a bringa gyakorlása. )

      Tisztelettel:
      m.

      Válasz
    • Jó napot kívánok!

      Már 2 hónapja fáj a hátam közepe valamint a derék mindkét oldala. Fizikai munkát végzek, de az utóbbi egy hétbe elkezdett egyre erősödni a fájdalom. De már úgy, hogy táppénz előtt másfél héttel irodai munkát végeztem és a hét végére már nagy fájdalommal jöttem haza. Voltam röntgen vizsgálaton amin ez volt: “Kétirányú L-S. gerinc felv.
      A lumbalis lordosis elsimult. A porckorongok kp. fokban lelapultak. A csigolya corpusok magassága norm.” Azóta érzek a jobb farizmomba egy idegcsomót ami érzékeny és egy kisebb nyomásra is elégé fájdalmas. Pihentetésre enyhül a fájdalom nem olyan erős, de ha sokaig állok vagy hajlok elkezd erősödni és estére már nagyon érzem. Voltam sürgőségi ideggyógyászaton, de ott nem küldtek sehova csak 2 hét táppénzre és utána mehetek vissza fizikai munkát végezni. Viszont félek, hogy nagyobb bajt csinálok ha visszamegyek ezért is kérem az Ön véleményét ki erről a röntgen felvételről. Sajnos államilag csak január végére kaptam időpontot és félek, hogy így ezzel a munkával nem húzom addig és többet ártok neki.
      Válasszát előre is köszönöm.
      Üdvözlettel Bene Barbara

      Válasz
      • Kedves Barbara,

        Szívesen segítenék, de ezekből az információkból ez érdemi módon lehetetlen megtenni. A felvétel önmagában nem ad túl sok használható információt, mert amit ír 1. ) nem mutat sok olyasmit,
        ami ne lenne ma szinte bárkinek 2. csak a csontjai láthatók rajta, amiből túl sok mindent nem lehet kiolvasni. ( a témáról érdemes megnézni ezt: https://porckorong.hu/blog/gerinctorna-gyakorlatok-mri-lelet-alapjan/)
        Azt, hogy mi okozza a gondot, sokkal inkább a tünetei segítenek meghatározni, ami ennyi információból – érzékenység a jobb farizom környékén, ill. állásra – hajlásra és a nap előrehaladtával fokozódó fájdalom elég sok minden lehet
        a porckoron kiboltosulástól egy piriformis szindrómáig. Ami jó eséllyel a pontos diagnózisig betalál a következő stratégia:
        1. kerülje el azokat a mozdulatokat, terheléseket, pozíciókat, melyek provokálják a fájdalmat. Figyelje meg mik ezek – és ugyenezeket a terhelési irányokat egy ideig kerülje el.
        2. mozogjon minden mást ami nem okoz / fokoz tünetet. Ha rátalál azokra az irányokra, melyek oldják – enyhítik a tünetet, de nem egyeznek meg az 1.-el, azokat csinálja gyakran.
        3. keressen rá a youtube-on Stuart McGill Big three nevű gyakorlataira és azokat kezdje el csinálni – ezek nem tudnak ártani bármi is van “bent” de segíteni sokat.
        4. ne a neten keressen válaszokat az ilyen kérdésekre, hanem ha van rá mód keressen szakembert ( a 10 millió gerincterapeuta országában sokkal nagyobb az esély arra, hogy hülyeségeket fognak Önnek tanácsolni – ez jó eséllyel
        felesleges köröket / felesleges aggodalmakat okozhat – ha van módja / lehetősége érdemes megkeresni egy ADT-s kollégát – az ilyen tünetek feltérképezésében – megoldásában jók – lehet megspórol
        velük pár tiszteletkört.

        mielőbbi jobbulást:
        m.

        Válasz
        • Jó napot kívánok! Ismét írok tudom, de a mai nap folyamán voltam MR vizsgálaton is ami a következőket írta: “ágyéki gerincről T1, T2 sagittalis, T2 Dixon sagittalis, T2 coronalis , az L I-V korongokról
          T1, T2 axialis siku felvételek készültek.
          Digitalis archiválás
          A lumbalis lordosis íve elsimult, enyhe jobbra convex scoliosis látható. Szabályos corpus és korong magasság
          ábrázolódott. Az alsó szakaszon kezdődő spondylosis jelei észlelhetőek
          I-II. korongszintben discus hernia nem látható
          A IV. és V. korong víztartalma csökkent
          A IV. korong magasságában kis medialis discus hernia ábrázolódott, a durazsák mérsékelten komprimált
          Az V. korong mellett pal oldalon zíros degenerátio látható. Ugyancsak kis nedialis discus hernia látható,
          śrdemleges kompressziót nem okoz.
          A gerinccsatorna normál tág, a conus cauda területén kóros nem ábrázolódott,
          Vélemény: Spondylosis lumbalis min.grad.
          Discopatia L IV.,V.
          Hernia disci L IV.,V.

          Válasz
          • Kedves Barbara,

            Köszönöm az új infót! Megtisztelő a bizalom, de ezt mindenképp az orvosával kell megvitatnia.
            A leletből kiolvasható információk nem változtatnak az előző véleményemen / tanácsomon: azt sajnos ez a kép sem árulja el, hogy mi okozza a tüneteit – max. annyiban
            árnyalj az előző képet, hogy a gerincében nincsen olyan dolog, amitől nagyon tartani kéne.
            Kérem egyeztessen az orvosával, akivel a tünetek pontos jellegéből és funkcionális tesztekből ki tudják majd sakkozni,
            hogy mi a fájdalom legvalószínűbb oka, és mi a lehet a leggyorsabb út a megoldására. Mielőbbi jobbulást kívánva: m.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .