A porckorongsérv lelki okai – a gerincsérv pszichés faktorai

 

 

Az gondolom, hogy ahogy minden mást, a porckorongsérvet is több mélységben lehet megközelíteni.

  • Már az egy nagy szó, amikor nem állunk meg a fájdalom csillapításánál,
    hanem ennél oki szintűbb, célzottabb megoldást keresünk.

Ilyenkor találunk rá azokra a módszerekre, melyek nem a gerincsérv tüneteit és következményeit,
hanem magát a porckorong kiboltosulását kezelik.

A múlt és a jelen:

Régen ezek a módszerek a porckorong mozgásokkal, mozdulatokkal történő “helyrenyomkodását” célozták,
de ahogy a tudomány egyre újabb és újabb hagymahéjjakkal bővítette az ismereteinket,
már tudjuk, hogy alapvetően más kell, hogy legyen a cél.

A porckorongról évszázadokig tévesen hittük azt, hogy az egyik fő teherviselője a gerincünknek,
mely főszereplőként viseli a felette lévő testrészeink súlyát.

Pedig jó esetben nem a porckorong a teherviselés főszereplője…

Helyette ideális esetben egy jó ütemérzékkel bekapcsolódó izom és kötőszövetes fűző viszi
el a felsőtest felől érkező terhelés nagy részét.

Ha ez jól működik, akkor akár rosszabb állapotú porckorongokkal,
komolyabb degenerációkkal is elélhetünk bármilyen tünet nélkül.

Ennek köszönhető, hogy rengeteg teljesen egészséges embernek vannak akár komolyabb
porckorong kiboltosulásai, melyek a világon semmilyen tünetet nem adnak.

Pont úgy nem adnak tünetet, ahogy egy ráncosodó arc, vagy egy őszülő haj sem
jelent patalógiás elváltozást – csak egy jelét a korosodásunknak.

 

A haladás elkerülhetetlen:

Természetesen minden szakmában vannak a “régi hagymahéjakba száradt” kollégák,
akik az új felfedezések rétegeinek az integrálása helyett foggal körömmel védik a régi tudásukat
és inkább az újabb megoldások gáncsolásával töltik az idejüket.
Viszont ők idővel kikopnak / kihalnak a szakmákból,
ami így némi fáziskéséssel, de elkerülhetetlenül halad előre.

Egy nagy ilyen ugrás történt akkor, amikor felfedeztük a biomechanikának azokat az új törvényszerűségeit,  melyek megreformálták – meg kellett volna, hogy reformálják –
a porckorongsérv és a degeneratív gerincbetegségek kezelését:

 

  • hogy az MRI-n látható  elváltozás viszonylag ritkábban a fájdalom oka, és gyakrabban nem az.
  • hogy az egyik fő fájdalomfüggő tényező a derékfájás kérdésében
    pl. az ágyéki gerincet mozgató kötőszövetes lemez működési zavara.
  • hogy a tünetekkel a járáskor vagy terheléskor a gerincre ható erőket időben nem elvezetni tudó,
    későn bekapcsolódó izomfűző jobban összefügg, mint a porckorong degeneráció maga.
  • hogy sokszor fontosabb ezeket kezelni, mint magát a gerincsérvet,
    mert az “csak” egy következmény, ami sosem lesz igazán rendben
    ha ezek a tényezők kezeletlenek maradnak.
  • hogy kezelni ezeket nem könnyű, mert nem izmok mechanikus, old-school erősítéséről van szó,
    hanem egy komplex idegrendszeri működés újratanításáról…

 

Aki ma nem követi a biomechanikai kutatás új eredményeit,
az terapeutaként menthetetlenül lemaradt…

A tudomány fejlődése nagyon felgyorsult ezen a téren, így nagyon sok időt kell ezzel töltenünk.
De sokszor még ez sem elég, mert a gerincfájdalmakra vonatkozó tudás nem csak a biomechanika csapásvonalain,
hanem más tudományterületek felől is elkezdett dúsulni, és ezzel tovább árnyalni azt, amit hittünk a problémák
okáról és kezelésértől.

Újra bele kellett ásnunk magunkat az ízületek és izmok működésének alapkérdéseibe, és át kellett értékelnünk pár dolgot.
Azt gondolom, hogy aki ezt ma nem teszi meg, szintén menthetetlenül elmarad, és mivel beteg emberekért,
emberek életminőségéért vállaltunk felelősséget, ezt igen korlátoltan engedhetjük meg magunknak.

Ezek a biomechanikai felfedezések óriási ugrást jelentettek a terápiás hozzáállásunkban,
viszont a tudomány egy több más területének irányából is elkezdtek zavarba ejtő információk bombázni minket

  • Néha az MRI kép katasztrofális, a mozgásminta káoszos, így semmi nem kellene, hogy jól működjön,
    de mégsincs “beteg” :   az ember teljesen jól érzi magát.
  • Néha viszont nincs komolyabb, vagy a tünetet indokló elváltozás az MRI-n, viszont a fájdalom mégis jelentős.
  • Néha a minimális elváltozásokkal rendelkező páciens – ilyen az egészségeseknek is mindig van –
    elviselhetetlen fájdalmaktól szenved.

A képen látható Hölgynek pl. nincs tünete, pedig jó eséllyel “csúnyább” az MRI-je,
mint a k.  olvasónak.

Ilyenkor mi lehet a hiba oka?
– a biopszichoszociális modell:

Gyakran egyszerűen csak annyi, hogy a vizsgáló nem haladt a fent említett tudományos robbanással, és még mindig kizárólag sérvben, porckorong degenerációban gondolkodik.  Ha a szakember nem gondol a kötőszövetek érzékelőtestecskéinek az irritációjára, az MRI-n nem látható lágyrészek nem megfelelő lefutásából származó feszültségekre, a tünettől távol eső tartáshiba távoli hatására, akkor ilyen előfordul… Ebben az esetben nem kell lelki okokat keresni, egyszerűen csak nem voltunk elég figyelmesek…

Vannak egyáltalán lelki okok?

Nem véletlen kezdtem a porckorongsérv lelki okainak boncolgatását kezdő bejegyzést egy hosszú, a biomechanika fontosságát hangsúlyozó résszel. A lelki okok mindig kicsit ingoványos területnek számítottak, és számítanak annak ma különösen.  Nagy divat pszeudotudományos közhelyekkel dobálózni, melyekre rengeteg jól hangzó, de teljes mértékben felületes és tudományos szempontból értéktelen módszer és rendszer épült. Ezek népszerűek, hangosak, amire a világ bonyolultságát könnyebben emészthetővé tenni akaró, egyre infantilizálódó ember könnyen ráharap. Ezt a hibát ne kövessük el. Egy ismerősöm németjuhász kutyájának sajnos hirtelen lebénult a két hátsó lába egy súlyos gerinccsatorna szűkület miatt. Csak feltételezés, de nem hiszem, hogy a jó családban élő, igen szeretett kutya a súlyos lelki traumái miatt szűkítette be a gerinccsatornájának a csontos foramenét…

Persze ez is csak egy feltételezés.

Csernobilban 1986-ban az atomrobbanás után hirtelen pirossá váltak a fák törzsei a sugárzásától. Nem hiszem, hogy ez a fák lelki élete következtében alakult ki, valószínűbbnek tartom, hogy a radioaktivitásnak köszönhető, de ez is csak feltételezés.

Egy dolog viszont biztos:
Mi emberek sokkal bonyolultabbak vagyunk a csernobili fáknál, és az elménk jóval öszetettebb dolgokra képes, mint az ismerősöm kutyusáé.

Nálunk a pszichoszomatika kérdése nyilvánvalóan sokkal messzebbre vezet – és a modern tudomány egyre többet és egyre mélyebben foglalkozik ezzel a kérdéssel:

Prof. Dr. Peter O. Sullivan kutató fizioterapeuta eredménye szerint az MRI-n látható elváltozások a valóban fájdalmas gerincproblémáknak csak az 5-7 %-áért felelősek. A többi derék és gerincfájdalom úgynevezett “nem specifikus derékfájás”, melyben egész más tényezők a meghatározók…

Gerincfájdalom és az egyre nagyobb szerepet kapó psziché:

A stresszhelyetekre adott reakció a fejlődésünk során mindig a túlélésünket szolgálta. Ha megtámadott a farkas, akkor vagy gyorsan és hatékonyan menekülni vagy harcolni kellett.

  • Nagyon jól jött, hogy a kötőszöveteink rostjai összehúzódtak, hiszen sérülés esetén így nem véreztünk annyira.
  • Nagyon jól jött a szimpatikus idegrendszer tónusfokozódása, hiszen harc közben élesnek kell lenni, nem egészséges elaludni.
  • Nagyon jól jött az izmok fokozódó tónusa, hiszen hatékonyabban tudtunk menekülni.
  • és nagyon jól jött a stressz alatt előre helyeződő fej és megfeszülő hasizomzat,
    hiszen így a farkas nem rögtön a nyaki verőerünket és a létfontosságú hasi zsigereket harapta át,
    ami szintén jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az őseink túléljenek, és így Te most épp olvasni tudd ezt a bejegyzést.

Aztán az evolúció szempontjából néhány pillantásnak számító pár ezer év alatt hirtelen eltűnt körülöttünk az erdő,
és a kezedben lévő dárda helyét az ingerekkel bombázó telefon és a folyamatos döntéseket kikényszerítő reggeli dugó és a Bach csomópont vette át.

Csak amíg amíg a munkahelyedre beérsz, kétszáz döntést hozol.
Még csak fel sem tűnik, de pusztán annak, hogy sávot váltasz komoly súlya van: ha hibázol, akár meg is halhatsz.
És ez csak egy sávváltás…

Ráadásul az idegrendszerünk nem tesz különbséget a valós fizikai fenyegetettség és a vélt között:
stressz esetén ma is beindul bennünk a “támad a kardfogú tigris reakció”…

  • A nyak, váll és has izmok megfeszülnek
  • A fej előre helyeződik
  • A rekeszlégzés az izmok túltónusa miatt megszűnik
  • Az egész mozgásrendszer feszültsége ( az izmok kokontrakciójának a mértéke)  megnő.

Amíg ez a reakció pillanatnyi, és megfelelő fizikai választ kap ( futsz, harcolsz) addig persze nincs gond,
mert a jelenség nem hagy nyomot a testben.

Amikor a  “stressztartás” a szokásoddá válik –
az idegrendszeri minta szintje:

 

Azonban ha egy pozíció túl sokszor és túl sokáig van jelen, akkor az adott gesztus szokássá válik.
Az idegrendszer feltanulja a pozícióval járó izomfeszítéseket, és idővel ez a kicsit aggódós,
kicsit túlterhelt helyzet lesz az alapértelmezett tartásod.

Ha a szokásoddá válik az előre helyezett fejtartás, akkor a nyakizmok túltónusa összenyomja a csigolyákat, ami
keményen megterheli a porckorongokat, kisízületelet, így a krónikus stressz idővel konkrét mozgásszervi betegséget okoz.

A baj az, hogy az idegrendszer nagyon gyorsan tanul meg új szokásokat,
így a mozgásszervi stresszreakcióban használt testtartás is nagyon gyorsan válik a sajátunkká
pár hónap és már észre sem vesszük, hogy púpos a hátunk, előre helyezett a fejünk,
ami miatt sokszoros izommunkát végezzük a saját magunk megtartásához.

Ez az izommunka nem ott terhel, nem annyira terhel amennyire kéne,
így vad tempóban gyorsítja a mozgásszervi degenerációkat.

 

Amikor még van menekülőút:

A helyzet ilyenkor kellemetlen, de itt még mázlink van: a testünk ilyenkor még nem rögzült bele a “stressztartásba”, így ha odafigyelsz, akkor könnyű változtatni. Az ebben a stádiumban érkező nyaki sérvesek korrekciója pl. a legtöbbször könnyű munka: “csak” egyszer meg kell érezni, majd tudatosítani és rendezni kell a tartást, és a probléma általában meg is szűnt, hiszen a tartás változtatása egész más csigolyahelyzetet, az pedig egész más porckorong terhelést jelent.

Ilyenkor a terapeuta feladata megmutatni és tudatosítani a “betegben” azt, hogy óriási túlfeszültségben tartja a testét. Ezzel a legtöbbször nem vagyunk tisztában, és komoly feladat megtanulni ellazítani a túlfeszült részeinket. Ebben az esetben a mozgásterápiának és a tartás korrekciójának nagyon erős pszichés hatása is van. A tartás beállítása radikálisan csökkenti pl. a test kortizolszintjét, ami már egy kellemes kört indít el.

 

Amikor beleragadunk:
– és a “stressztartás” az indentitás részévé válik:

Az izmaink kis kötőszövetes zsákokban futnak, melyeket úgy kell elképzelni, mint rengeteg egymásba helyezett krumpliszsákot: kettős kereszt alakú háló borítja az izomrostokat, melyek rostjai ha bármilyen irányban közelebb állnak egymáshoz, azok idővel kis kötéseket alakítanak ki, és pár év után a a mozgástartomány beszűkülését fogja eredményezni.

Magyarul: ha folyamatosan görnyedsz – akár a stressz, akár az íróasztalod, akár ezek kombinációja miatt – akkor az izmaidat burkoló kötőszövetek “belezsugorodnak” a helyzetbe, és lehetetlenné válik a rossz tartásból való kijövetel.

Ilyenkor produkálja a “húzd ki magad” tanácsra a klasszikusan nevetséges, erőlködős tartást az ember, hiszen ilyenkor az izmaival le akarja szkanderozni a rövidült kötőszövetet, ami természetesen lehetetlen. Az eredmény annyi, hogy a feszültséget más, valószínűtlen helyzetbe toljuk át a testen.

A terápia itt már nem rövid idő: fél  – két év rendszeres gyakorlás szükséges ahhoz, hogy az énkép, az identitás részévé vált helyzet újramodellezése megtörténhessen.

Ilyenkor a célzott mozgás hatása lassabb, kevésbé átütő, de mégis “életmentő” lehet.

  • Hiszen sokszor a rövidült szövet nem csak egy előre helyezett fejtartásból származó nyaki sérv,
  • vagy egy fokozott háti kifózis miatti szegmentális instabilitás,
  • hanem a terhelt tartást okozó élethelyzet konzerválója is lehet,

Hiszen egy görbe, “magába zuhant” ember a tartása automatikus hormonális változást okoz:  a következményesen magas kortizol
és alacsony tesztoszteron szint miatt egyre kisebb eséllyel lesz képes:

  • “belelazulni” az adott szituációba,
  • majd hangot adni a kifogásainak.
  • és tenni, fellépni ellene

Igy lesz a:

  • nárcisztikus ember párja,
  • a zsarnok főnök alkalmazottja,
  • a manipulatív barátnő barátnője
  • a családi konfliktusokkal rendelkező emberegyre kevésbé képes fellépni és változtatni a helyzete ellen.

Ma már egyre jobban látszik annak a mechanizmusa, hogy a mozgásrendszer szintjén

  • hogyan lesz a gesztusból szokás,
  • a szokásból tartás,
  • a tartásból személyiségvonás,

a személyiségvonás pedig hogyan fog újra hatni a test szöveteire…
Hiszen a lelkiállapotból  eredő tartáshoz a kötőszöveti rendszer alkalmazkodik…

Akár jó, akár rossz irányban….

 

A mi felelősségünk tehát nem belerögzülni/ragadni az adott kellemetlen helyzetekbe ( mind az élet és mint tartás szinten )
folyamatosan mozgásban maradni, alkalmazkodni és így megtalálni a megnyugvás, és a relaxáció lehetőségeit.

 


Terapeutaként a test szintjén ebben a folyamatban segítünk akkor,
ha ez már egy strukturális károsodás vagy az izmok túlfeszültségből ( kokontrakció v. túlműködés)
származó tünet formájában jelent meg.

De jobb nem megvárni, amíg ez kialakul és a test szintjén elindulni
a kötőszöveti rendszer korrekciójának az útján.

Erre az NMPT egy nagyon jó lehetőség.

 

 

 

3 Shares

“A porckorongsérv lelki okai – a gerincsérv pszichés faktorai” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Máté! Az izomfeszülést írtad a fentiekben. Ezt most 2 ember is jelezte velem kapcsolatban. Nem rosszindulatú kritika, de tény, én is érzem. Kérdésként tették fel:Miért feszítem az izmaimat? Ami látványos a tartásomon. Mindig ilyen vagyok? A masszőr vaslady-nek hív. Amit még bizonyos helyzetbe bóknak is vennék. VALÓBAN ÚGY GONDOLOD AZ NMPT MEGOLDÁS A FESZES TARTÁSRA? Ez a lazításos dolog nem megy nekem. Üdv. Andi

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..