A gyermekek gerincbetegsége ellen:

Szörnyű látni, hogy a mai iskolarendszer minden szinten mennyire túlterheli a gyerekeket. Ez sajnos a gerincükre is igaz, így naív elképzelés lenne azt feltételezni, hogy a porckorong problémák csak felnőtt kortól felfelé jellemzik a társadalmunkat.

A legfiatalabb porckorong protrusioval rendelkező páciensem a Gerincszervízben tizennégy éves volt, egy élsportoló lány pedíg tizenhét évesen a második (!) gerincsérv műtétjének elkerüléséért küzdött!

Lássuk, mit tehetsz, a megelőzés érdekében:

Sajnos a porckorongok tökremenetelének a kezdete ma nem a fiatal felnőtt, hanem a nagyon is fiatal gyermekkor.Az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság 2004-ben tartott Chicago-i kongresszusán egy előadásban elhangzott, hogy csaknem minden tizedik iskolás gyermeknél porckorong elfajulás volt kimutatható.

75 olyan fiúnál, és 79 olyan lánynál végeztek MRI vizsgálatot, akik soha nem panaszkodtak sem hát, sem derék fájásról, sem alsó végtagi zsibbadásról és  fájdalomról. Ennek ellenére az MRI 14 gyermeknél mutatott jelentős porckorong degenerációt az ágyéki gerincszakaszon, és tíz gyermeknél pedig kezdődő porckorongsérvet lehetett látni…

Ebből az előadók azt a következtetést vonták le, hogy sokkal korábban el kell kezdeni a gerincelváltozások megelőzését. Ők arra jutottak, hogy valószínűleg genetikai eredetről van szó, ill. a fel nem ismert sportsérülés sem zárható ki. Mindenesetre ajánlják, hogy akinek szülei vagy nagyszülei hátfájósak voltak, igyekezzen megelőzni a későbbi panaszokat.

A felfedezés számomra aggasztó, a következtetés valóságtartalma viszont nem egyértelmű. Sportsérülések, kisebb nagyobb esések, balesetek minden gyermeket érnek fiatal évei során. Nem hiszem, hogy a porckorong problémák oka dominánsan a sportbaleset lehet. A genetikai háttér jelentősége elvitathatalan, de a vizsgálat végzői véleményem szerint egy dolgot nagyon szem elől tévesztenek: a statikai hatásokat, ami a gyermekek gerincét érik nap mint nap.

Száz évvel ezelőtt a gyermekek élete nem volt annyira kalitkába zárt, mint ma. Jártak iskolába, de ott a tanár odafigyelt arra, hogyan üljenek. Ha nem ültek egyenesen (kellően lordotikus gerinccel) akkor rájuk szólt.

A délutánok a játszótéren, fizikai aktivitással teltek, és a közlekedés sem annyira autóban töltött idővel, mint inkább egyenetlen talajon járással telt. Ezek között a viszonyok között a gyermek porckorongjait változatos hatások érték, a tápanyag ellátottsága kellően biztosított volt, és hosszú távon egészséges tudott maradni. Jellemzően a nagyszüleink korosztálya fiatal korában még elvétve tapasztalt degeneratív gerincbetegségeket, míg mi, a realtíve fiatalabb korosztály már hamar porckorong alapú problémáktól szenvedünk, aminek a jelei – a tanulmány szerint- már kora tizenéves korunkban is kimutathatók.

Ennek a valódi oka véleményem szerint nem a genetikában, és még kevésbé a sportsérülésekben keresendő! Azt kell megnézni, hogy egy tipikus mai gyermek mit csinál egy átlagos napja során.

Reggel leül a buszon, és iskolába megy. (lehet,hogy a szülei viszik el autóval, ami még rosszabb, mert a minimális séta a megállótól az iskoláig sem lesz jelen). Az iskolában leül a mérhetetlenül rossz ergonómiájú székekre. Ezek már az általános iskola napi 5-6-7 órájában is iszonyatos hatással vannak a gyermek fejlődésben lévő porckorongjaira.

Tudni kell, hogy a porckorongoknak csak tizennégy éves korig van egy gyenge érhálózatuk, utána kizárólag a szomszédos csigolyákból táplálkoznak, és csak akkor, ha a nyomás nem túl nagy rajtuk.

Az a fajta görnyedő ülés, ami a gyermekeinket az iskolában jellemzi, hatalmas túlnyomást generál a porckorongok belsejében, meggátolja azok tápanyagfelvételét, amivel több hatást is elér:

  • A porckorongok tápanyag hiányában nem fejlődnek olyan magasra, mint amilyen magasságot elérhetnének, ezzel sokkal instabilabbá válik a gerinc, mint amilyen normál körülmények között lehetne. Ez a fiatal programozó srácok tipikus hátfájásának az oka.
  • A görnyedő tartás miatt egész nap a csigolyatestek elülső része áll közelebb egymáshoz, ezzel az iskolák szinte egy gyermekkori porckorongsérv gyárat jelentek.

A gyermek az iskola után már nem a játszótérre meg, nem focizik, verekszik, bújócskázik a többiekkel, hanem Internet és playstation előtt ül (megint ÜL), majd órákon át írja a házi feladatát, természetesen szintén ülő pozícióban. Ha elolvastad a porckorongsérv oka c. fejezetet, akkor már tudod, miért mutatott az MRI már gyermekkorban is aggasztó képet: egy ülve töltött, tipikus mai gyermekkor nem csak rombolja az utánpótlás porckorongjait, hanem szinte megakadályozza azok normális kifejlődését.

(És ez még csak a porckorong… Nem beszéltem semmit azokról az izomegyensúly eltolódásokról, melyek az ülő gyermekkor következében hosszabb távon rengeteg poszturális hibát, izomfájdalmat, kopást és meszesedést okoznak.)

Mit tehetsz a gyereked érdekében:

Sajnos a mai világban kevesebbet tudsz tenni, mint kellene. Az iskolai székek romboló hatása elég nehezen kivédhető. Ha a gyermeked hajlandó kitenni magát társai kezdeti cikizésének, akkor az iskolába érdemes egy ékpárnát bevitetni vele Ha azt egy szekrényében tárolni tudja, akkor mindennap, minden órán használni érdemes. Ha pedagógus vagy, akkor nagyon sokat tudsz tenni az utánpótlás generáció gerincéért azzal ha elősegíted ennek az eszköznek a bevezetését.

Sajnos tisztában vagyok vele, hogy ennek az ötletnek a kivitelezhetősége korlátozott. Ha olyan a tanár, vagy olyan az osztály, hogy tönkre szekálja a gyermeket, akkor Ő nem fogja szívesen vállalni az ékpárnával járó megnövekedett figyelmet. Egy magabiztos, határozott gyerek biztos szívesen bevállalja a procedúrát, de erőltetni ezt a megoldást véleményem szerint nem érdemes.Gondot okozhat az ékpárna anyagi vonzata is. Ebben az esetben is van megoldás: akár Te is elkészítheted azt otthon, polifoam lapokból, vagy az iskolában technika órán legyártható ez a segédeszköz. Ennek az elkészítési módjáró a függelékben írok!
Ha az ékpárna az iskolában úgy látod, hogy egyáltalán nem járható út, akkor esetleg meg lehet beszélni a gyerekeddel a problémát. Elmesélheted Neki a lordózis jelentőségét, és ráveheted a helyes ülés módjára: a széket nagyon közel tolni a padhoz, hogy a hát minél egyenesebb legyen. Sajnos az iskolai székek esetén még a repülőn olyan könnyen alkalmazható pulcsiból összetekert hengerpárna sem működik, mert az iskolai székeken nincs olyan támla, aminek a henger nekitámasztható lenne. . .

Az iskolai székek tervezőit pár napra szívesen beleültetném a kreálmányukba, és megnézném, milyen arccal állnak fel a kísérlet végén (már ha fel tudnak még állni…) Egy jó szék nem lett volna pénz kérdés. Az iskolák régi székei például igen jók lehetnének, ha az első két lábuk kicsit rövidebb lenne, mint a hátsó. Lefelé lejtő ülőlappal a gyermekek medencéje előre billenne, jelen lenne a természetes, porckorongokat védő lordózis. Ezzel még olcsóbbá is vált volna a székek anyagköltsége, hiszen a kb.1,5 millió szék első két lábának az a három centije, amivel kevesebbet kell felhasználni a vasból, sokat jelentett volna költségekben is . . .9 millió centi vasrúd árát mindenképp meglehetett volna spórolni. . ..

Az iskolában töltött, a gyermekek gerincét erősen károsító idő jelenléte miatt különösen fontos, hogy a minden szempontból túlterhelt gyermekeink legalább az otthon töltött idejükben helyesen üljenek.

Ha van rá módod, legalább otthon adj meg nekik minden lehetőséget, hogy ne kelljen a szokásos görnyedt testhelyzetben írniuk a házi feladatukat! Ha megengedheted magadnak, vegyél nekik felfújható ékpárnát, ha korlátozottak az anyagi lehetőségek, akkor bármilyen úton-módon érd el, hogy a székük ülőlapja egy picit lefelé lejtsen. (ha most nem érted, hogy ezt miért írom, olvasd el a megelőzés lehetőségei c. fejezetet!)

Külön jó, ha a gyermek székének ülőlapja nem csak lefelé lejt, hanem egy hengerrel még a lordózisukat is megtámasztod. Igy biztos a siker.

Ha tudod, kerüld el a gyermek számára veszélyes sportokat, de mozogjanak amennyit csak tudnak. Ne járasd őket művészi tornára, vagy olyan sportokra melyek túlnyújtják a gerincüket stabilizáló szalagokat, de hasznos mozgásokat, melyek a porckorongok változatos terhelését biztosítja, végezzenek annyit, amennyit csak lehet. Ez szintén nem pénz kérdése. Túrázni, egyenetlen talajon sétálni ingyen van, sőt! Közös programként a Te gerincednek is kifejezetten jót tesz, arról nem beszélve, hogy pl. egy Rám-szakadék megmászása különleges élmény az utánpótlás generációnak.

20 Shares

“A gyermekek gerincbetegsége ellen:” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Máté
    Már körülbelül 2 éve ékpárnán ülök a munkahelyemen, most a gyógytornász a dinamikus ülőpárnát javasolta. Szerinted melyik a megfelelőbb? Deréktáji porckorong kiboltosulással diagnosztizáltak. Köszönöm Móni

    • Kedves Móni!

      Ha nem okoz / fokoz tünetet, akkor egyértelműen az éket.

      Üdvözlettel:
      m.

  2. Kedves Máté!
    Érdeklődni szeretnék van egy 15éves fiam akinek gerincferdülése van elég nagyfokú 60 fokos. Fűzőt írtak föl neki és Schroth féle gyógytornát javasoltak. Szeretném kérdezni,hogy van-e esetleg valami javaslat sikeresebb eredmény eléréséhez?
    A Kelen kórházban voltunk és a Salusban készül a fűző kb áprilisban.
    Köszönettel Verebné

    • Kedves Erzsike!

      Köszönöm a bizalmat! Skoliban nem vagyunk nagy szakértők, de a Schroth-ot végzett kollégák mind nagyon elismerően nyilatkoztak a képzésről is, a módszerről is, így szerintem ott járnak a legjobb helyen.

      Üdvözlettel:
      Máté

  3. Kedves Máté!
    Én a lányom állapotával kapcsolatban kérdeznék. Ő egy 12 éves sokizületis, spina bifidás, Porckorongsérves (L5) lányka, akinek minden nap fájdalmai vannak. Ékpárna van, gyógytorna megy. Mit tehetnék még érte?
    Válaszát köszönöm!

    • Kedves Szilvi!

      A spina bifida ha csak mostanság derült ki, akkor szerencsére jó eséllyel teljesen elfelejthető, mert a szalagrendszer szépen lezárja az ív záródási zavarát,
      így ez a legtöbbször csak a RTG-n csúnya, de gondot nem jelent. A sérvre a mozgásterápia jó megoldás lehet, ezen kívül sokat játsszanak kint a természetben, járjon egyenetlen talajon, legyen friss levegőn és diszkrét napfényben. A szokásos porckorongon található ülési szabályokat mindenképp tartsa be, de a legjobbat azzal teszi vele, ha mindezt úgy tudja megvalósítani, hogy nem ültet el benne betegségtudatot. Erre nagyon figyelni érdemes ebben a korban. A sokízületi gyulladás sajnos nem az én területem, de úgy tudom, hogy táplálkozási formák befolyásolhatják. Ennek talán érdemes megtalálni a hiteles szakértőit.

      Jobbulást a kislánynak!
      Üdvözlettel:
      m.

  4. Kedves Máté!

    Hét felnőtt édesanyjaként és tanítóként nagyon fontos volt számomra mindig a gyerekek egészsége.Nagyon örülök,hogy a Porckorong.hu külön foglakozik a gyerekekkel!

    Kérdéseim:

    1.Térdelve,padon fekve,fél lábra ülő elsősök érkeznek az óvodából .Hiába mondom 4 éven át a helyes,egészséges ülés módját és a helytelen következményeit egyre érzékletesebben,változás nincs,mert a legtöbben megengedik nekik…Egy vietnámi tanulónk érkezett,aki törökülésben penderült föl a székére.Tetszett,de bizonytalan vagyok,mert látom,hogy képes rá,hogy így is előregörnyedjen.Lehet,hogy a medence állása így is kedvező marad? Az idei elsősöknek egy jobb alternatívaként megengedtem a széken törökülést,mert némelyik térdelt a széken,felsőtestével a padon fekve,orrával a füzetben…Sajnos csak kettőjüknek sikerült ez a testhelyzet,s kiderült,így is elég mélyen tudnak a padra hajolni,majdnem a füzetre fekve(ezt korrigálom).Bizonytalan vagyok abban,hogy ebben a pózban a csigolyák megkímélt állapotban maradnak-e? A törökülés lényege az egyenes hát és a medence helyes állása lenne,de szoktunk nyújtani is ebben a pózban ,messze előre nyújtózva…
    2.Nem találom a függeléket,ahol az ékpárna készítése található.Szeretnék segítséget kérni,hol keressem?
    Helyettesítéskor láttam egy kisfiút,aki ékpárnát használt,de gyakran lecsúszott róla ‘pad alatt félfekvő’helyzetbe.Egy gumipánttal rögzíthető lenne a párna a támlához,de ahhoz is erő kell,hogy folyamatosan rajta maradjon és a talpaival megtámassza magát.A szülő,a tanár folyamatos biztatása,figyelmeztetése,míg hozzászokik és erősödik. Ha mindenkinek megcsináljuk az ékpárnát,az egységes mindenkire ráhatás is segíthet.Van más megoldás,hogy a párna helyes használatára rávezessük a tanulókat?

    2.Nyáron találtam egy Gerinciskola munkafüzetet az interneten,melynek címe:Tudatos ülés gerinciskolája általános iskolásoknak.A PTE ETK-n készült.Korszerű-e az anyag?

    Előre is köszönöm a segítséget!

    Üdvözlettel : Ibolya

    • Kedves Ibolya!

      Köszönöm a lelkesedést a téma iránt!
      1. a törökülés gyerekeknek nagyon jó, de sajnos hosszan nem tartható. Előre görnyedni belőle már tényleg nem annyira szerencsés, mert a medence sokszor törökülésben kevésbé mobil mint simán ülve, és ilyenkor több terhet kaphat az ágyéki gerinc. Az az ideális, ha a gyerekek mindenféleképp ülnek, sűrűn és természetesen váltogatják a helyzeteket, mocoroghatnak. Ezt jó lenne bevezetni.
      2. Ékpárna: könyv a szék hátsó lába alá, vagy egy polifoam-ot egyre rövidebb lapokra vágva egymásra ragasztva. Ideális esetben a párna nem jár fokozódó erőkifejtéssel, a lecsúszásközeli élmény akkor szokott jönni, amikor az ember már tele van tartáshibákkal, nem tudja felvenni a rendes helyzetet és konkrétan a “magával szkanderozik”, hogy a széken tudjon maradni. Ilyenkor egy erős tartásjavítás a jó megoldás.
      3. Gerinciskola: szuper anyag, bátran javaslom.

      Üdvözlettel:
      m.

  5. Kedves Máté!

    Köszönöm a gyors és részletes választ!

    Egy mondat tartalma bizonytalan még számomra:

    A “mindenféleképpen” ülés konkrétan milyen ülésmódokat jelenthet a tanórán?

    Üdvözlettel:Ibolya

    • Kedves Ibolya!

      Kb. azt, hogy váltogassa a gyerek az ülőpozícióit.
      Hol üljön kihúzva egyenesen, hol görnyedve, hol törökülésben, stb…
      Ülni rossz, viszont ha mindig másképp csinálja az ember, akkor mindig más szövetet terhel túl – így nem sérül vagy deformálódik a dolog ( annyira )

      Üdvözlettel:
      Máté

  6. Kedves Máté!

    Gödöllőre,Fekete Eszterhez jártunk fiammal NMPT-re,mindkettőnknek sokat használ! A múlt héten megkaptuk a jegyzetet az otthoni gyakorláshoz.Ennek a gyakorlatsornak kötelező tananyagként benne kellene lennie minden évfolyam testnevelés tantervében,tananyagában ! Amíg ez meg nem valósul,addig is nagyon jó lenne ,ha beépíthetném a testnevelés órákba a gyakorlatokat.Még egy kis létszámú osztályban is sok idő,amíg egy-egy gyakorlat pontos végrehajtását megtanulják a gyerekek.Felső tagozaton már lehetne heti egy MNPT órát tartani tartásjavító óra címen ?Úgy tudom,az NMPT oktató képzés előképzettséghez van kötve.Van-e olyan tanfolyam,amin tanítók,testnevelők szerezhetnek NMPT-s végzettséget.A legegyszerűbb gyakorlatokat végeztethetem-e az elsős osztályommal? – Hasi fűzőrendszer aktiválása,Pillangó,Pillangóhíd,Kis jógahíd.

    Üdvözlettel:Ibolya

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..