Miért rosszabb ma gyógytornásznak lenni?

Hadd osszam meg egy egyre erősödő „bánatom”.

Egyre kevésbé jó ma gyógytornásznak lenni.

Két állandó probléma miatt:

• az egyik idővel biztosan megoldja magát.
• a másik viszont szerintem benne van, hogy
  el fog minket söpörni, és csak késleletetni tudjuk a sűlyedést.

Kifejtem: 

Pont 20 éve foglalkozom gerincproblémákkal, és ez
alatt az idő alatt hatalmasat fejlődött a területünk.

Amit 20 éve tanultam a gerincterápiáról, az ma
kedves naivitásnak tűnik – és ez nagyon jól van így!

A kutatások egyre vadabb sebessége és a tudományos
fejlődés óriásit javított (volna) a “célzóképességünkön”:

• Nagyságrendekkel jobban értjük a fájdalom okait,
• Milliószor jobban átlátjuk a gerincproblémák sokszínű összetettségét
• Amire építkezve rengeteg – ma már nyilvánvalóan
  felsegles – terápiás tiszteletkört ki tudunk hagyni.

Viszont van két jelenség, ami miatt ez mégsem
sikerül úgy, ahogy lehetne.

1.
A régi dogmák tehetelenségi ereje:

A szakmánk rohanó vadvizén konstans előre
evezni kimerítő meló: munka mellett napi szintű
tanulást igényel, ezért is kapaszkodnak sokan
úgy a régi dogmákba, mintha az életük múlna rajta.

A régi hitek gyakran identitások részévé is válnak, ezért
könnyű személyes sértésnek venni, hogy az elsöprő
tempóban érkező tudásanyag segítségével MINDIG lehetne
jobban, célzottabban csináni a munkánkat.

Ez a jelenség két okból gerjeszt feszkót:

Ok 1.:

A lelkes szakembernek szinte futnia kell a pörgő
kutatások után – miközben menthetetlenül azt
érzed, hogy mindig többé-kevésbé lemaradásban vagy.

Ez az állandó nyomás az imposztor szindróma
kínos feszültségével járul hozzá a lelkiismeretes
kollégák kiégéséhez.

Pszichológus, mentálhigiéné, relax time?
Ugyan már – hol van arra idő és lehetőség???

Ez a feszültség nagyban hozzájárul ahhoz,
hogy pont a hivatásukat komolyan vevő
kollégák lesznek pályaelhagyók, vagy jobb
híjján gyógyszerügynökök.

Ok 2.:

Azzal sem könnyű együtt élni, amikor a korábbi
terapeuta – akiben kevésbé él erős motiváció
a naprakészségre –  olyan dolgokat tanácsol a
betegnek, ami miatt az sokkal lassabban halad előre.

Ilyenkor a rendelésen is dupla meló elmondani,
hogy miért csináljuk másképp, miért NEM
alkalmazunk egy csomó mindent.

Persze ezzel mind együtt lehetne élni. 

A fejlődés úgyis megállíthatatlan, és idővel lemorzsolja a dinoszauruszokat,
az AI pedig hamarosan úgyis fogyaszthatóbb módon teszi majd elénk az infót,
mint a PubMed – ettől hamarosan sokkal könnyebbé válik a tanulás.

Az igazán rossz dolog – ami kibírhatatlanul fájdalmas tud lenni –
az valami más:

2.
A szakmát elárasztó áltudomány:

 

 

Az előző pontból látod, hogy mekkora feszkót jelent a folyamatos
fejlődéskényszer. Mennyivel egyszerűbbé tenné az életet, ha valaki
ezt megspórolná nekünk, nem?

Sajnos ebben többen meglátták a lehetőséget, és az ígérik, hogy
megspórolják a kollégáknak a “kihagyhatatant”.

Porcokorong olvasóként Te is pontosan tudod, hogy egy gerincfájdalmat
rengeteg tényező befolyásol:

•   Porckorongsérv és degenerációk
  (ami szinte mindenkinek van, mégsem mindig fáj),
• Örökölt anatómiai adottságok, alkat
• Sportok, amiket és ahogyan korábban végeztél,
• Krónikus stressz, alvásminőség, gyulladások, gondolkodásmód, és még rengeteg más.

Ezeket átlátni és befolyásolni masszív alapokat és felkészültséget igényel, amit megszerezni:
a.) évek alapozó munkája
b.) utána pedig állandó tanulás.
Ezt az invesztíciót ígérik “megspórolni” a gombamódra szaporodó „csodamódszerek”:

Ezek nagyjából mind készülnek:

•  Engedd el a téma végtelen összetettségét!
• Helyette fogj egyetlen (!) tényezőt! / pl. az SI,atlasz, fascia /
• Ez hype-old fel a véglekig, és mondd azt, hogy a K. hallgatóság most megtanul
  valamit, amit a “hivatalos szakma” nem tud. / nyilván 🙂 /
• Az elmélet legyen faék egyszerű – megfelelő alapok nélkül akár még logikus is.
  
• Mindenképp told tele latin szavakkal, hogy komolynak tűnjön. / adhézió, szubluxáció, disztorzió /
• És legyen olyan a “diagnózis” amit bárkin lehet érzékelni, és
  paráztass ezerrel, hogy ez ilyen-olyan gondokat okoz.

Nézzük mit művelnek az így kiképzett “gyógyítók”:

Azt gondolhatnád, hogy teljesen hatástalan a
tevékenységük, de valójában abszolút nem az:

Az erős placebo hatás miatt a betegek egy ideig
tényleg könnyedén jobban tudják érezni magukat a
kezelés után…

De figyelj a szóhasználatra – az sosem véletlen:

• A “jobban érezni magad” és…
• …a “jobban lenni
  

két külön világ.

Tegyük fel valakinek nyelési zavara van:

Elmegy a “különleges csodaízület” gurujához, aki azt mondja:

• Elmozdult a csodaízületed valahol a medencéd magasságában
  ( bármit is jelentsen az elmozdult egy végtelen robosztus szalagok által rögzített ízület esetén.)
• ez egy tudomány által el nem ismert, rejtélyes láncolaton át nyelési zavart okoz.
  ( bármilyen szövetekre is tintapacázzuk rá ezt a láncolatot.)
• majd én helyreteszem neked és elmúlik…
  ( bármit is jelentsen a helyreteszem – amit semmilyen
  képalkotó vizsgálat nem tud kimutatni. ) 

A frissen kiképzett “nagytudású szaki” stabil szakamai alapok hiányában
ordító magabiztossággal fogja a pácinesének tálalni az elsajáított fantáziavilágot.

A fájdalomélményben az elvárások szerepe óriási,
így betegünk a magabiztosságot érzékelve ellazul,
nyel egy nagyot – és hoppá:

MEG IS TÖRTÉNT A CSODA:

A beteg máris jobban érzi magát.

A guru ezen a ponton győztesen ellovagol a naplementében
– kognitív pszicho nyelven: validálja a manőverét a túlélési torzítás…

Az persze már nem látja, hogy a beteg pont addig érzi
jobban magát, amíg újra megjelenik a tünet triggere
– mondjuk egy rossz tartási szokás, vagy egy jellemző
szociális feszültség.

HA

…EZT kezeltük volna a hókuszpókusz helyett,

AKKOR

a beteg nem csak jobban érezné magát – egy darabig –
hanem elindulhatott volna azon az úton, aminek a végén
jobban is lesz.

A fizoterápiás világunkat az elmúlt években szó szerint
elönötte az ilyen jellegű átludománytenger.

• Maximálisan jó szándékú, de stabil alapokkal nem rendelkező terapeuták
  sorra dőlnek be az ilyen “megoldások” illúzióinak.
• A “civilek” sajnos ritkán tudják megkülönböztetni a latin szakba csomagolt maszlagot
  a valóban értékes információtól – mert ezek képviselői nyilván sokkal ritkábban kommunikálnk
  pl. a social média világában.
• És a valódi szakma valóban masszív nehézségei miatt
  nem kevés kolléga is elterelődik a könnyebben fogyasztható pszeudotudomány felé.

Egy áltudományos közegben élni pedig borzalmas.

Mit teszek / mit tehetünk:

Te:

Tanuld meg felismerni a red flageket – amik a pszeudotudományra utalnak.
Mostn nem megyek végig azon, hogy mik a vészjelek – túl hosszúra nyúlna a poszt –
de olvass Hahn András posztokat, ő nagyon alaposan és józanul tájékoztat a bullshit felismeréséről.

Mi:

Idén a porckorongon azért voltam kevesebbet jelen,
mert egy csendes háborút” indítottam a jelenség ellen:
ez határozottan a minőségi edukáció.

Mivel a legtöbb dogma és téveszme a manuális
szakmákban terjed, a még nyitott és komolyabb
erőfeszítésekre is hajlandó kollégáknak összeraktam
egy itthon erős kivételnek számító képzést manuális terapeuták számára.

Miért pont ezen a területen kezdtem ezt?

 

A tudomány megdöbbentően izgalmas dolgokra jutott
a manuális szakmák vizsgálatakor.

Az elmúlt kb. 25 év alatt folyamatosan derült ki , hogy
az érintésen alapuló terápiák – bármennyire is mást hittünk
és tanítottunk – elhanyagolható mértékben befolyásolják a tested
alkatrészeit – sokkal inkább a neurológiádba, abba a “szoftveredbe” nyúlnak bele.

Azt módosítják, ahogy az agy dönt a dolgainkról:

• hogy milyen legyen az izomtónusunk
• hogy hogyan bírálja el a gerinc érzékelőtesteiből
  befutó információkat
• hogy pl. döntsön-e úgy,hogy érdemes megfájdítani
  a szöveteid sikeresebb túlélése érdekében?
• hogyan húz érzékenyebbre a rendszer krónikus stressz esetén a fájdalomra.

Végtelenül izgalmas, de egyben nagyon bonyolult területek ezek:

Ahhoz, hogy egyáltalán értelmezni tudjuk ennek a biológiai hátterét, jó erős
neurológia, fájdalomtudomány, neuroanatómia háttér kell – ezért hópokon át masszíroztam
a programot, hogy úgy legyen nagyon alapos és szakmailag penge, hogy még azok számára is
könnyen fogyasztható legyen, akik korábban egyelőre keveset foglalkoztak ilyesmivel.

Az összeállítása során én is végtelenül sokat
tanultam, és a dolog résztvevők szerint nagyot ütött.

Úgy érzem, hogy az több száz kolléga, aki elvégezte a Neuromass-t már biztosan pontosabban,
célzottabban, és lényeglábóbban fog Téged kezelni – ami a legfontosabb: mindezt a realitás talaján járva.

Ennek a képzésnek a tapasztalatairól beszélgettünk ebben a podcastban:

 

Hogy Neked – nem kollégaként, hanem érintettként – miért lehet izgalmas meghallgatni?

Mert csak az első kb. 5 perc szól magáról a kollégáknak szóló tanfolyamról, utána :

• a fájdalomélményről, 
• a placébó hatásáról, 
• az oki vs. tüneti kezelésről, 
• a betegekkel való kommunikáció jelentőségéről volt szó.

Ha érdekel a gerincbetegség témaköre, akkor csemegékkel teli cucc lesz számodra is.

Üdv.:

m.