Litvániában nem fáj az ostorcsapás sérülés…

A legtöbb országban ha ostorcsapás sérülés ér valakit, akár hónapokkal később is fáj neki a szalagok hirtelen rántásából adódó szöveti károsodás.

A gerinces irodalomban azonban pár éve körbejárt egy érdekes kutatás:

Litvániában ez egészen másképp működik…

200 emberből 1 hónappal a ráfutásos autós ütközés után mindössze 1 embernek fájt a nyaka…
Ez megdöbbentően alacsony szám…

Óriási különbség pl. az ausztrál, kanadai vagy a norvég statisztikákhoz képest…

Vajon mi lehet a különbség oka?

( nézd meg a videót a blogbejegyzésben! )  

• A Litvánoknak nincs szavuk az ostorcsapás sérülésre.
•  A baleset után az orvos azt mondja: “semmi vész, menjen szépen dolgozni, elmúlik…”
  Igy az emberek nem várják el, hogy fájjon. Nem kérdezi a szomszéd hónapok múlva, “hogy fáj-e még a nyakad?” stb…

A kutatás ezt úgy fogalmazza meg, hogy Litvánia ellentétben pl. Ausztráliával nem “ostorcsapás kultúra”.

Természetesen a gerincfájdalmakért a strukturális elváltozások – sérv, kiboltosulások, porckorong degeneráció, stb... is felelősek, de ez a kutatás is erősen utal rá, hogy mellettük óriási mértékben meghatározók a szociális és pszichológiai faktorok, ill. az elvárások szerepe abban, hogy az adott strukturális elváltozás

• milyen mértékben,
• milyen tartósan,
• ill. néha abban is, hogy egyáltalán fog-e gondot okozni…

Ezért tud borzalmasan káros lenni az olyan jellegű kommunikáció, hogy

“olyan a gerince, mint egy 110 évesnek”

– hiszen ma már pontosan tudjuk, hogy a TÜNETMENTES emberek gerince is tele van
meszes felrakódásokkal, sérvekkel, kiboltosulásokkal, porckorong lelapulásokkal.

vagy pl. az:

“ezzel élete végégig együtt kell élnie”

– persze, hiszen a meszes felrakódás – spondylosis –  kétségtelenül az ízületi felszíneken marad.
Csak nem árt ehhez hozzátenni, hogy a fülét lóbálva, önfeledten rohangáló 5-6 éves kutyád gerince
is tele van meszes csőrökkel. Ő ebből nem csinál nagy ügyet – joggal – hiszen ez igen ritkán
okoz bármilyen problémát.

A derékfájások döntő többsége szerencsére  legtöbbször – akár az MRI-n látható elváltozások ellenére is –
nem ezekkel a tényezőkkel függ a legjobban össze, hanem:

• a gerincet tehermentesítő és stabilizáló izmok helyes bekapcsolódási sorrendjével,
• a tartással
• és fura mód a kipihentség mértékével, az izmok tónusával, ill. pont a problémát illető elvárásainkkal…

Ezzel azért jó tisztában lenni, mielőtt az ember elkezdi “temetni magát” a “110 évesekre jellemző” gerince miatt. 🙂

Erről a témáról beszélgettünk a fem3 cafén tegnap:

https://tv2.hu/fem3/musoraink/fem3cafe/42260_a-szakerto-elmondta-ezek-lehetne.html

( nézési idő: 8 perc.)