Porckorong.hu 2017 – 2018

Szilveszterkor évek óta hagyományosan nem megyek sehová, hanem mindig kitűzöm a következő évi célokat. A gerincsérv műtét nélküli megoldására szolgáló Autodekompressziós terápia és az erős preventív értékű NMPT széles körű elterjesztését már nagyon régóta terveztem, de úgy voltam vele, hogy amíg nem optimalizálom le őket a végsőkig, amíg nem teszem teljesen algoritmikussá, amíg nem veszem ki belőlük az utolsó felesleges elemet is, addig még ennek nincs itt az ideje. Emlékszem 2016 szilveszterén pont éjfélkor, a legnagyobb petárdaropogáskor fejeztem be a videót, amiben bejelentettem, hogy indul a képzés. Márciusra pedig már ki is képződött egy olyan csapat, akikre nagyon büszke vagyok…

 

 

Az autodekompressziós csapatunk: 

A 26 kolléga úgy szavazott bizalmat az autodekompressziónak, hogy fogalmuk nem volt arról, hogy mit fognak kapni. Persze volt egy hangzatos tájékoztató szöveg a szakmai oldalamon, de pontosan tudjuk, hogy ez a mai világban mennyire nem jelent semmit. Fogalmuk nem volt róla, hogy egy olyan módszert fognak elsajátítani, ami kiugrik abból a dobozból, amiben a gerinc mozgásterápiája a hetvenes évek óta mozog, hogy a “tegnapi” kutatások modelljeire épít, hogy magába foglalja, és nagy százalékban alkalmazza a gerincbetegekre vonatkozó pszichológiai kutatások eredményeit / szomatizáció, fear avoidance beliefs hatása, stb…/ és végképp nem tudták, hogy utána majd pácienseket irányít hozzájuk a porckorong.hu. Ők csak azt mondták, hogy ez biztosan jó lesz, és eljöttek a képzésre. Lehet, ez a lelkesedés a titka annak, hogy ma egy olyan – kizárólag gyógytornász-fizioterapeutákból és orvosokból álló–  csapatot alkotnak, amilyenben dogozni kb. mindenki álma: profik, emberiek, lelkesek, és erősítik egymást… A gerincnapokon találkozhattatok pár kollégámmal, szerintem akik beszéltek velük, tapasztalták, hogy a hozzáállásuk önmagáért beszél. Igy év végén ezt a kiváló csapatot és az eredményeiket látva szinte valószínűtlen belegondolni, hogy az autodekompresszió tavaly ilyenkor még csak a fejemben létezett…:) )

 

 

Te láttad már, hogy

Megújult a Gyógyítsd meg az
ágyéki porckorongsérved oktatócsomag?

Ez A TELJES MEGOLDÁSRENDSZERÜNK ÁGYÉKI (DERÉKTÁJI) PORCKORONGSÉRVESEKNEK

 

 

NMPT – Natural Movement Pattern Training:
( vagy ahogy egy NMPT-s kolléga nevezte: no more pain training 🙂 )

Aztán májusban elindult az NMPT instruktorok kiképzése is. Az NMPT instruktor nem betegekkel foglalkozik, hanem hatékonyan segít abban, hogy (többet) ne legyél gerinc vagy mozgásszervi beteg. Az NMPT egy rafinált, feltétlen reflexeket kihasználó edzéssel “pucolja ki” a testből azokat a kóros mozgásmintákat, melyek az ízületek, porckorongok és izmok túlterheléséhez, és ebből adódóan degeneratív mozgásszervi betegségek kialakulásához, kiújulásához vezet. Az NMPT szintén egy sor modern kutatás eredményére építkezve teszi lehetővé, hogy a hiányzó puzzledarabok a helyükre kerüljenek a testünkben, és helyes “futóműbeállítással”, ezáltal túlterhelések nélkül haladjunk tovább az életben. Az NMPT-ben 2018-ban még pár kisebb “szervezet” változást eszközölni fogok, mert elkövettem azt a hibát, hogy túl nagy mozgásteret adtam az eredeti technikán belül, így valamivel szigorúbb leszek, hogy mindenki egészen pontosan azt kapja az órákon, amit elképzeltem, de alapvetően ez a rendszer is nagyon jó irányba halad…

Májusra így kész is lettem a 2017-es év nagyobb porckorongos terveivel…

Úgy látszik a komoly erővel rendelkező, és pontosan célzott elhatározások könnyen valósulnak meg…
Aztán májustól kezdve a következő hónapok akkora szembeszelet adtak az élet más területeiről, hogy konkrétan azt éreztem, hogy ezeknek a leküzdésén kívül nem igazán csinálok semmit… Viszont most, hogy egy kis időre leültem átgondolni, hogy mi minden történt 2017-ben “porckorongügyben”, rájöttem, hogy május óta “hirtelen felindulásból” sokkal több régóta halogatott / kigondolt dolgot valósítottam meg, mint bármelyik korábbi évben eddig. 🙂 Úgy látszik tényleg nagyobb teher alatt lehet haladni, talán mert ezek relatív könnyebbé teszik az értelmes munkát:


Nyár:
Kihívás – 2017:

 

Nyáron konkrétan több, mint tízezer embert “tereltünk” az egészségesebb élet, és az egészséges gerinc irányába. Megdöbbentő, de 500.000 körüli aktivitást mért a kollégánk, ennyiszer osztottatok meg, lájkoltatok, pipáltatok, kommenteltetek, néztetek és kattintottatok a kihívás ideje alatt. Brutális szám…

Amit különösen élveztem benne, hogy mivel nem egy gerincsérv vagy betegség gyógyítását, hanem az egészséget elérését céloztuk vele, sokkal globálisabban nézhettünk rá a gerincproblémák kérdésére, mint amikor “csak” egy sérvet kezelünk. A netfüggőségtől a kialvatlanságon át a párkapcsolati válságokból vagy rosszul választott munkából eredő krónikus stressz hatásának átgondolásáig sok mindennel foglalkoztunk. Ez jó buli volt, nagyon szerettem csinálni… 🙂

 

Ősz:
Weboldal felújítás  –  újratervezés 9 év után:

 

A porckorong közel 9 éve változatlan volt, még abban káoszos formában, ahogy annak idején két egyetemista srác összerakta. Szinte büszke voltam rá, hogy nincs szükségünk valami “fancy”, megcsinált oldalra, viszont tartalmilag volt már pár része, amit egyre kevésbé vállaltam szívesen. Nem is emlékeztem rá, de egy-két régi aloldalon akaratomon kívül “népszerűsítettem” olyan cégeket és terápiás kütyüket, melyeket eszem ágában nem volt. (Elveket szerettem volna bemutatni általuk, de érezhetően félrement a dolog üzenete.) Nem tetszett az sem, hogy az egészen régi posztok közül sok túlzottan felháborodott hangvételű, támadó jellegű volt. A kilenc éve alatt rengeteget szoftosult a hozzáállásom, többek közt ezeket is akartam korrigálni, ill. követhetőbbé, átláthatóbbá szerettem volna tenni az oldalt, ezért döntöttünk végül a teljes átalakítás mellett.

A felújítás olyan volt, mint egy régi ház felújítása: egy probléma megoldása szült három új problémát, így nagyon sokszor bántam meg, hogy belekezdtem az egészbe, de végül megérte a belefektetett munka: sokkal céltudatosabb, igényesebb, átláthatóbb lett az oldal, amin a helyes minták kialakítását, és a hatékony terápiát és prevenciót szerintem sokkal ütőképesebben célozzuk most. Átalakítottam az emailtanfolyamot egy gyorsabb, lényeglátóbb, követhetőbb videó tanfolyammá – hamarosan jön a nyakas rész is – és teljesen megújítottam a rendelhető, komplex online tananyagot is. Videó alapú, igényesebb, modernebb és rövidebb – sokkal lényeglátóbb – lett.

 

 

Tavasz – ősz:
Gerinctáborok:

 

2017-ben kétszer is voltunk Toszkánában gerinctáborozni. Ezek is nagyon érdekes élmények voltak, nagyon jó csapatokkal. Izgalmas volt maga Olaszország is –  számomra többek között azért, mert nem igazán jártam még arra. Nagyon bevált a hosszabban együtt töltött idő, ami a koncentrált dózis és talán az otthoni környezet elengedése miatt meglepő változásokat és felismeréseket tudott hozni. Különösen tetszik, hogy a csapatok tagjai közül lett, aki azóta maratont futott, együtt jár túrázni a tábortársakkal, stb… Komoly barátságok és izgalmas eredmények születtek, így bár a dolog csak egy kísérletnek indult, egyértelműen látom, hogy néha érdemes ebbe az irányba is elnéznünk. Ettől függetlenül az gondolom, hogy gerincet javítani itthon – hosszú utazások nélkül –  jóval hatékonyabban lehet, így a kellemes és izgalmas kalandok után az elvonulásainkat a jövőben itthon fogjuk tartani – ahogy ismerem magam, Pesttől is maximum 50 km.-re. 🙂

 

 

Edzői továbbképzések és interjúk:

Rendszeresen jártam előadni kórházak kötelező szakmacsoportos és egyéb továbbképzéseire, ill. a Bene Máté Gerincakadémián 2017-ben is változatlanul rengeteg gyakorló edzőt, jógaoktatót és fitness instruktort képeztünk tovább, hogy az óráikkal véletlenül se ártsanak, hanem tovább javítsanak a gerincek állapotán, ill. időben hozzá tudjanak járulni a mozgásminták korrekciójához. Ez szerintem azért végtelenül hasznos dolog, mert mi már “csak” akkor látjuk a beteget, amikor már szó szerint is beteg. Ők viszont akkor találkoznak vele, amikor még “csak”  a mozgásmintáik rosszak, és emiatt “még csak” az “igen jó eséllyel lesz beteg” fázisban vannak. Ilyenkor lehet nagyon szépen belenyúlni a történetbe – jó érzékkel akár úgy is, hogy a “leendő beteg” ebből semmit nem vesz észre, csak azt, hogy kellemes edzéseken vesz részt, és valahogy ő sehogy sem lesz gerincbeteg, miközben körülötte már mindenki az. 🙂

 

 

Médiamegjelenések – tájékoztatás – live adások – unokák:

 

A kollégáimmal együtt több fórumon is terjesztettük a porckorong.hu üzenetét. Idén többször szerepeltünk rádió és tévéadásokban, az országban először tartottam élő kérdezési lehetőséggel járó gerinces live-ot a Házipatika.com szervezésében, szakértőként részt vettem a betegeken “élősködő” csalók, vagy épp jó szándékú dilettánsok téves “tanainak leleplezésében” a Házipatika “beveszed” c. rovatában. Ez azért fontos, mert a betegség részben egy módosult tudatállapot is, amiben az ember hajlamos fűhöz – fához – sámánhoz – hókuszpókhoz fordulni. Ezen a területen különösen igaz a “felszín fecseg, hallgat a mély” mondás, így sokszor nem a mély szakembernek van a “legmeggyőzőbb szövege”, ami sajnos nem annak kedvez, hogy a súlyos állapotban lévő páciens egy valóban rutinos szakembert találjon meg – jó esetben – az időhúzás helyett, ezért a Házipatikának ebben a missziójában nagyon szívesen vettem részt. Külön örülök, hogy a kollégáim is elkezdték a tájékoztató munkát, és több helyen tartottak workshopokat, oktatásokat az országban.

( forrás: NMPT- Székesfehérvár)

 

Live adások:

 

Megdöbbentő volt számomra, hogy az év végi fb live előadásomat közel 70.000 ember nézte meg eddig. Elképesztő adat, ezért a jövőben továbbra is folytatni fogjuk az ilyen jellegű informálást, ami meggyőződésem, hogy sokat segít a degeneratív gerincbeteg embereknek a néha egymásnak ellentmondó információk káoszában való tájékozódásban.

 

 

Januári és decemberi Gerincnapok:

 

Év végére kicsit félve tettem be a Gerincnapot, de annyira összeérett az anyag, hogy egyszerűen nem tudtam volna nem megtartani, így meghirdettük december 9-ra – mindenki azt mondta, hogy ilyenkor már senki nem jön el. Aztán annyian jelentkeztetek, hogy egy extra napot kellett tartanunk… Remélem azóta is kitartóan csináljátok a megbeszélt dolgokat. 🙂

 

 

Nagyon köszönöm az egész éves figyelmet, jelenlétet, részvételt!

2018-ban úgy gondolom, hogy sokkal aktívabban, okosabban, tervezettebben fogunk tudni még egy sor dologgal hozzájárulni ahhoz, hogy egyre biztosabban haladj az egészséges gerinc útján!

0 Shares

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .